A Kanadai Parlament (angolul Parliament of Canada, franciául Parlement du Canada) Kanada törvényhozó testülete, melynek székhelye az ottawai Parliament Hill Ontario tartományban. A Constitution Act, 1867 (1867-es törvény az alkotmányról) 17-es cikkelye alapján a parlament három részből áll: az uralkodóból, a Szenátusból és a Képviselőházból; az uralkodót általában a főkormányzó képviseli, ő nevezi ki a Szenátus 105 tagját a miniszterelnök ajánlása alapján. A Képviselőház 308 tagját közvetlenül a nép választja, minden képviselő egy választási körzetet képvisel, ezeket gyakran riding-nak nevezik Kanadában.
Az alsóház, a Képviselőház a Parlament domináns ága. A felsőház, a Szenátus ritkán áll ellen a másik kamara akaratának és az uralkodó és főkormányzó feladatai nagyrészt ceremoniálisak, bár mindkettejüknek vannak szükséghelyzetben alkalmazható hatalmuk, amelyek által megtagadhatnák egy törvényjavaslat aláírását vagy elküldhetnék a kabinetet, és választást hívhatnának össze, anélkül hogy arra előzőleg felkérték volna őket. A miniszterelnöknek és kormányának rendelkezniük kell az alsó ház többségének a bizalmával, hogy hivatalban maradhassanak; ugyanehhez a felső ház bizalma nem szükséges.
A jelenlegi parlament a Kanadai Konföderáció létrejöttétől számítva sorban a 45., alsóházának tagjai a 2025-ös kanadai általános választáson kaptak négy évre szóló mandátumot.
Története
Miután Nagy Britannia elfoglalta Franciaországtól a hétéves háborúban (1754–1763) Kanadát (mely nagyrészt a jelenkori Québec tartományból állt) az 1763-as királyi proklamáció alapján kormányozták. Ezt a proklamációt 1774-ben a Quebec Act (Törvény Québecről) követte, mely alapján egy a brit uralkodó által kijelölt kormányzó és tanács megkapta a rendeletalkotás jogát. 1791-ben Québec tartományt Felső-Kanadára (Upper Canada, a későbbi Ontario) és Alsó-Kanadára (Lower Canada, melyből később Québec lett) osztotta és mindkettőnek volt egy választott Törvényhozó Gyűlése (Legislative Assembly) és egy kinevezett Törvényhozó Tanácsa (Legislative Council).
1841-ben a Brit Parlament egyesítette Felső- és Alsó Kanadát egy új gyarmatként mely a Kanada Tartomány (Province of Canada) nevet kapta. Közös törvényhozást hoztak létre mely állt egy választott Törvényhozó Gyűlésből és egy kinevezett tagokból álló Törvényhozó Tanácsból. A gyűlés 84 tagja egyenlően oszlott el a két korábbi tartomány között, bár Alsó-Kanadának nagyobb volt a lakossága. A brit kormányok az uralkodó által kinevezett kormányzókon keresztül továbbra is jelentős befolyást gyakoroltak a kanadai ügyek felett. Ez a befolyás csökkent 1848-ban amikor a tartománynak felelős kormányt adtak.
thumb|right|150px|A montréali Parlament a tűz után
1841-től 1844-ig a Parlament a mai Kingston General Hospital kórház helyén gyűlt össze a ma Ontario tartományban levő Kingstonban. 1849-ben a montréali Parliament Building, mely 1844-3s áthelyezése óta a törvényhozás otthona volt leégett. A tűz része volt a Rebellion Losses Bill (Felkelők veszteségeiről szóló törvényjavaslat) okozta Tory-vezette felkelésnek, a francia- és angolajkúak közti feszültségsorozatnak és egy gazdasági válságnak is. 1857-ben a törvényhozást végleg áthelyezték Ottawába, miután pár évig Toronto és Quebec City közt váltogatták a helyszínét.
A modern Kanadai Parlament azonban 1867-ig még nem létezett. Ebben az évben fogadta el a Brit Parlament a British North America Act 1867-et (1867-es Törvény Brit Észak-Amerikáról) mely egyesítette Kanada Tartományt (mely Québecre és Ontarióra oszlott), Új-Skóciát és Új-Brunswicket egy közös föderációban mely a Kanada Domínium (Dominion of Canada) nevet kapta. Az új Kanadai Parlament részét a királynő (akit a főkormányzó képvisel), a Szenátus és a Képviselőház alkotta. Egy fontos befolyásoló erő az Amerikai polgárháború volt mely éppen hogy befejeződött és mely megmutatta sok kanadai számára az Amerikai Egyesült Államok föderális, szövetségi rendszerének a hibáit. Részen a polgárháború miatt utasították el a relatíve erős államokat és gyengébb szövetségi kormányt alkalmazó amerikai modellt. A British North America Act korlátozta a tartományok hatalmát, kijelentve hogy azok a jogok melyeket nem delegáltak közvetlenül hozzájuk a szövetségi Parlament hatásköréhez tartoznak. Ugyanakkor egyedi jogokat adott a tartományokban a költségvetés néhány előre megállapodott területén, mely elfogadott felosztás máig létezik.
A British North America Act 1867 fontos jogokat adott a Parlamentnek, de több korlátozással. A legfontosabb korlátozások közé tartozik, hogy a Brit Parlament felsőbbrendű maradt Kanada felett és egy kanadai törvény sem helyezhetett hatalmon kívül brit törvényeket. Továbbá az Egyesült Királyság határozta meg továbbra is az egész Brit Birodalom külügyeit.
A Brit Parlament nagyobb autonómiát biztosított az 1931-es westminsteri statútummal. Bár a statútum engedélyezte Kanada Parlamentjének a brit törvények (Kanadára vonatkozó alkalmazásának) hatályon kívül helyezését vagy módosítását, nem engedélyezték a kanadai alkotmány, beleértve a British North America Acteket, hatályon kívül helyezését. Így amikor a Kanadai Parlament az alkotmány módosítását szerette volna, egy brit törvény elfogadása vált szükségessé. Ugyanakkor az Egyesült Királyság Parlamentje nem hozott egyoldalúan változásokat Kanada alkotmányában, kizárólag a Kanadai Parlament kérésére élt ezen jogával. A Kanadai Parlament egy 1949-es brit törvénynek köszönhetően korlátozott jogokat kapott az alkotmány módosítására, de továbbra sem engedélyezték neki a tartományi kormányok hatásköreinek és hatalmának, az angol és francia nyelvek hivatalos státuszának és az ötéves parlamenti időszak módosítását.
A Kanadai Parlament utoljára 1982-ben kérte az Egyesült Királyság Parlamentjét alkotmánymódosítás elfogadására, ennek eredménye lett a Canada Act 1982 (1982-es törvény Kanadáról). A törvény megszüntette a Brit Parlament azon jogát hogy törvényt hozzon Kanada számára és az alkotmánymódosítás joga átkerült a kanadai törvényhozáshoz. A legtöbb módosításhoz a kanadai Szenátus, Képviselőház és a tartományok törvényhozásainak két harmadának, a lakosság több, mint ötven százalékát képviselve beleegyezése szükséges. A tartományi törvényhozó gyűlések egyhangú beleegyezése szükséges bizonyos módosításokhoz, köztük azokhoz, amelyek érintik a királynőt, a főkormányzót, a tartományi alkormányzókat (Liutenant Governor), az angol és a francia nyelvek hivatalos státuszát, a Kanadai Legfelsőbb Bíróságot vagy az alkotmány módosítására vonatkozó szabályokat.
Felépítés thumb|left|Kanada királynője 1952 és 2022 között, II. Erzsébet
Kanada Parlamentje három részből áll: az uralkodóból, a Szenátusból és a Képviselőházból.
Az uralkodó
A kanadai uralkodó (jelenleg III. Károly király) egyike a parlament három összetevőjének; feladatait általában alkirályi képviselőjén, a főkormányzón keresztül látja el a hagyományok vagy a Constitution Act, 1867 (1867-es törvény az alkotmányról) alapján. A Szenátus thumb|left|A Kanadai Szenátus ülésterme Kanada parlamentjének felső háza a Szenátus. Bár a tartományokat hívatottak képviselni, a szenátorokat a miniszterelnök választja és formálisan a főkormányzó nevezi ki őket. A szenátoroknak minimum 30 évesnek, a királynő alattvalóinak és legalább 4000 kanadai dollár értékű tulajdonnal rendelkezőknek kell lenniük. A szenátornak abban a tartományban kell élnie, és birtokolnia legalább 4000 dollár értékű földet, amelyet képvisel. Hivatali idejük korábban életük végéig tartott, de 1965 óta elhagyják a Szenátust 75 éves korukban; továbbá a szenátoroknak joguk van lemondani és elvesztik a széküket ha nem jelennek meg két egymást követő parlamenti ülésszak során.
Az alkotmány Kanada tartományait 4 osztályra osztja, mindegyiknek egyenlő számú szenátort kijelölve: 24-et Ontariónak; 24-et Québecnek; 24-et a tengeri tartományoknak (tízet Új-Skóciának, tízet Új-Brunswicknak és négyet a Prince Edward-szigetnek); és 24-et a nyugati tartományoknak (hatot-hatot Manitobának, Brit Columbiának, Saskatchewannek és Albertának). Új-Fundland és Labrador, mely csak 1949-ben vált tartománnyá, nincs egyik osztályhoz sem hozzárendelve és hat szenátor képviseli. Továbbá a három területhez (az Északnyugati területek, a Yukon és a Nunavut terület) is egy-egy szenátor van rendelve. Így a Szenátusnak általában 105 tagja van. Ugyanakkor a főkormányzó ideiglenesen megnövelheti a Szenátus létszámát további négy-nyolc szenátor összehívásával, feltéve hogy a királynő beleegyezése biztosított. Kanada „osztályainak” egyenlő képviseletét ilyenkor is fenn kell tartani. Ezt a lehetőséget egyetlenegy alkalommal vették igénybe Kanada történelmében: Brian Mulroney miniszterelnök tanácsára 1990-ben, hogy biztosítsák az árukra és szolgáltatásokra vonatkozó forgalmi adó (Goods and Services Tax) létrehozását célzó törvényjavaslat elfogadását. A hozzáadott szenátorok mindenkori száma nem haladhatja meg a nyolc főt (így a Szenátus legnagyobb létszáma 113 fő lehet).
A Képviselőház
thumb|left|A Brit Parlament hagyományait követve a Kanadai Képviselőház ülésterme zöld színűre, míg a Szenátusé pirosra van berendezve
A parlament demokratikusan megválasztott eleme a Képviselőház. Minden tag egy egyszemélyes választási körzetet („riding”-ot) képvisel, ahol egyszerű relatív többségen alapuló választási rendszerben választják meg őket. A képviselőknek kanadai állampolgároknak és minimum 18 évesnek kell lenniük. Hivatali idejük addig tart amíg le nem mondanak, vagy a Parlamentet fel nem oszlatják és korlátlanul újraválaszthatóak.
Az alkotmány nem határozza meg pontosan a Képviselőház létszámát, azt tízévenként a népszámlálást követően kiigazítják. A létszámot befolyásolja a „szenátori kitétel” („senatorial clause”), mely minden tartománynak legalább annyi képviselőt biztosít, ahány szenátora az adott tartománynak van. Továbbá a „nagyapa rendelkezés” („grandfather clause”) minden tartománynak biztosít legalább annyi képviselőt, amennyivel 1976-ban vagy 1985-ben rendelkezett. Eme két kitétel alapján a Képviselőház jelenlegi 308 fős létszáma meghaladja a minimumot (282 fő). A képviselői helyek a tartományok közt lakosságuk alapján kerül elosztásra.
Senki sem lehet képviselő a parlament egynél több házában. A Képviselőház tagjait angolul általában a „Member of Parliament” (szó szerint „a Parlament tagja”) vagy rövidítésével az „MP” megnevezéssel illetik; ezt a megnevezést nem alkalmazzák a szenátorokra, attól függetlenül, hogy a Szenátus is a Parlament része. Ugyan kevesebb hatalommal rendelkeznek, a szenátorok megelőzik a képviselőket a protokolláris fontossági sorban.
A Parlament megnyitása és berekesztése
Mindkét ház üléseit az elnök (Speaker) vezeti. A Szenátus elnökét a miniszterelnök választja ki a szenátorok közül és hivatalosan a főkormányzó jelöli ki őket. A Képviselőház elnökét viszont képviselőtársai választják. Általánosság a Képviselőház elnökének nagyobb jogköre van, mint a Szenátusénak. A brit modellt követően a felsőház többé kevésbé önszabályozó, míg a Képviselőház vitáit az elnöki székből irányítják. 1991-ben azonban a Szenátus elnökeinek jogköreit is kibővítették így az közelebb került az alsóházi elnökéihez.
Az alkotmány határozza meg mindkét ház határozatképességi létszámát. A felsőházban ez 15 szenátor, míg az alsó házban 20 képviselő. A határozatképesség megállapításakor az elnököt is beleszámolják a létszámba.