Savo Milošević (Bijeljina, Jugoszlávia, 1973. szeptember 2. –) szerb válogatott labdarúgó, edző.

Pályafutása Klubcsapatban Pályafutását a Partizan Belgrád csapatában kezdte. A felnőtt csapatban 1992-ben mutatkozott be és rögtön az első idényében meglehetősen eredményesen zárt, 31 mérkőzésen 14 alkalommal volt eredményes. A jó forma kitartott és következő két idényben egyaránt megszerezte a gólkirályi címet.

1995-ben az Aston Villa szerződtette, melynek színeiben három évig játszott, ezalatt 117 találkozón lépett pályára és 34 gólt szerzett. 1998 és 2000 között a spanyol Real Zaragoza játékosa volt. Az 1999–2000-es szezonban 21 alkalommal talál az ellenfelek kapujába, csapata pedig a negyedik helyen végzett.

2000 nyarán a Parma csapatához igazolt. 2002 januárjában kölcsönadták a Zaragozának, ahol 16 mérkőzésen 6 gólt szerzett. A 2002–2003-as és a 2003–2004-es idényt szintén kölcsönben töltötte, először az RCD Espanyol, majd a Celta Vigo csapatánál. 2004 és 2007 között az Osasuna együttesét erősítette.

2008-ban a Rubin Kazany játékosaként fejezte be pályafutását. A válogatottban 1994 és 2008 között 102 alkalommal szerepelt a jugoszláv, majd a szerb válogatottban. Részt vett az 1998-as és a 2006-os világbajnokságon, illetve a 2000-es Európa-bajnokságon.

Bemutatkozására a jugoszláv SZK csapatában 1994. december 23-án került sor egy Brazíliától 2–0-ra elveszített barátságos mérkőzés alkalmával. A 2000-es Európa-bajnokságon 5 találattal –a holland Patrick Kluiverttel egyetemben– gólkirályi címet szerzett és bekerült a torna álomcsapatába is.

A 100 mérkőzését a 2006-os világbajnokságon játszotta Szerbia és Montenegró színeiben az Argentína elleni csoportmérkőzésen (0–6). A szerb labdarúgás történetében korábban még senki nem érte el ezt a rekordot.

Utolsó mérkőzésére 2008. november 19-én került sor egy Bulgária elleni 6–1-es győzelemmel végződött barátságos alkalmával, melyen a két gólja mellett kihagyott két tizenegyest.

Edzőként 2020 szeptemberében lemondott az FK Partizan edzői posztjáról.

Sikerei, díjai Játékosként FK Partizan Jugoszláv SZK bajnok (2): 1992–93, 1993–94 Jugoszláv SZK kupa (1): 1993–94 Aston Villa Angol ligakupa (1): 1995–96 Rubin Kazany Orosz bajnok (1): 2008 Egyéni A Jugoszláv SZK bajnokság gólkirálya (2): 1993–94 (21 gól), 1994–95 (30 gól) A 2000-es Európa-bajnokság gólkirálya (5 gól)

Edzőként FK Partizan Szerb kupa (1): 2018–19

Jegyzetek

Források

Kategória:Szerb labdarúgók Kategória:Szerb labdarúgóedzők Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az FK Partizan labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Real Zaragoza labdarúgói Kategória:A Parma labdarúgói Kategória:Az Espanyol labdarúgói Kategória:A Celta Vigo labdarúgói Kategória:A CA Osasuna labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2006-os világbajnokság labdarúgói Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Élő személyek