Ascher Oszkár (Budapest, 1897. augusztus 20. – Budapest, 1965. október 25.) Kossuth-díjas magyar színész, előadóművész, színészpedagógus, színházigazgató, kiváló művész.

Életpályája Ascher MózesA Mór utónevet is használta. (1865–1942) magánhivatalnok és Frőschel Paulina (1869–1929) fia. Műszaki pályára készült, a József Műegyetem elvégzése után, 1923-tól mérnökként dolgozott az egyik budapesti gépgyárban. Azonban már egyetemi évei idején színészetet tanult Ódry Árpád magánnövendékeként. 1921-től tartott önálló esteket, 1926–28-ban a Teréz körúti Színpadon, Nagy Endre kabaréjában, 1931-ben pedig a Képeskönyv Kabaréban lépett színpadra versmondással. 1927-ben átvette a nyomdai- és építőmunkások szavalókórusának igazgatását is. 1933–1939 között az Országos Színészegyesület színészképző iskolájának tanára, közben 1938-ban fellépett a Városi Színházban is. bélyegkép|jobbra|200px|Ascher Oszkár sírja Budapesten. Farkasréti temető: 39-2-12. 1944-ben munkaszolgálatos lett, majd szabadulása után, 1945-ben belépett a Pódium Kabaré tagjai közé, majd 1947–1949 között a társulat igazgatója volt. Közben a Magyar Rádió rendezője is volt. 1946–47-ben a Művészben, 1949-ben a Belvárosi Színházban is kapott szerepeket. 1950–51-ben az Úttörő művésze volt, 1951-ben a Faluszínházhoz szerződött, amelynek 1957-től haláláig igazgatója is volt.

1957–59 között az Irodalmi Színpadon önálló esteket tartott, 1959-ben a Bartók Teremben is játszott. 1946–1950 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított beszédművelést.

Beszédtanára Szamosi Lajos hangpedagógus volt, aki speciális módszerével feljavította hangját és beszédét, a másfél éves együttműködés nagy hatást gyakorolt rá. Ascher Oszkár az 1964-ben kiadott Minden versek titkai című emlékiratában részletesen leírta, hogy mit tanult Szamositól.

Színészként elsősorban groteszk karaktereivel aratott sikert, míg önálló estjeivel és irodalmi műsoraival, versértelmezéseivel a patetikusságtól és deklamálástól mentes színészi stílus megteremtésében játszott fontos szerepet.

Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző, elsősorban irodalommal foglalkozó Magyar Mickiewicz Társaságnak.Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu.

Felesége Balázs Gabriella Mária volt.

Fiai Ascher Tamás rendező, 2006-tól 2014-ig a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora és Ascher Zoltán.

Színpadi szerepeiből A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: színész-54 rendező-3.2011. szeptember 8.-i lekérdezés.

Színdarabok Hypokritos (Jean Giraudoux: Trójában nem lesz háború) Írnok (Jean Anouilh: Euridiké) Mr. Willerspoon (Joseph Kesselring: Arzén és levendula) Roger inas (Agatha Christie: Tíz kicsi néger) 11. számú esküdt (Reginald Rose: Tizenkét dühös ember) Jégeső gróf (Gáli József: Erős János) Ahunbajev kapitány (Valentin Katajev: Az ezred fia) Öregecske (Babay József: Három szegény szabólegény) Müller (Szergej Mihalkov: Haza akarok menni) Horvai (Mándi Éva: Hétköznapok hősei) Karinthy Frigyes: Így írtok ti Krutyickij (Alekszandr Osztrovszkij: Karrier)

Irodalmi Színpad

Önálló estjei Ascher Oszkár Karinthy-estje (1957) Ascher Oszkár előadóestje (1958)

Rendezései Viktor Tyipot: Nyugtalan boldogság Nagy Lajos: Tanyai történet

Főbb művei Beszédművészet (1937) Láthatatlan színház (Mányai Lajossal és Simon Zsuzsával, 1941) A versmondás művészete és a színpadi beszéd (1953) Kis szavalókönyv (1956) Tiszta szívvel. Szép versek szavalókönyve; szerk. Ascher Oszkár, Réz Pál; Móra, Budapest, 1957 Előadóművész különpróba; Móra, Budapest, 1960 (Úttörő különpróbafüzetek) Minden versek titkai. Életrajzi regény; Szépirodalmi, Budapest, 1964

Filmszerepei

Díjai

Kossuth-díj (1956) Kiváló művész (1957)

Irodalom Horváth Ferenc: Mosoly a pont után. Ascher Oszkár emlékére (Új Írás, 1966. 1. sz.) Szécsi Ferenc: Költők tolmácsa (Film Színház Muzsika, 1966. 29. sz.)

Emlékezete Ma egy budapesti amatőr színház viseli nevét. Molnár Gál Péter megemlékezése születésének 100. évfordulóján.

Jegyzetek

Források

Színészkönyvtár - Ascher Oszkár

További információk

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar rektorok Kategória:Magyar beszédtanárok Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Színigazgatók Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek