A Fishing on Orfű egy könnyűzenei fesztivál Orfűn, a Pécsi-tó melletti Panoráma Campingben, melyet először 2008-ban rendeztek meg. A fesztivál nevét a pécsi Kiscsillag együttes kislemezének címéről, illetve a korongon található, Rátgéber Lászlóval közösen jegyzett, azonos című szerzeményről kapta. Az orfűi fesztivál elsősorban két személyhez köthető: Lovasi Andráshoz és Kálocz Tamáshoz. A kezdeti években a Fishing on Orfűt alterfeszt-ként is aposztrofálták, ám ez a címkét pár év után elhagyták. Mára a Fishing on Orfű az egyik legbarátságosabb fesztivál hírében jár, amely szponzorok nélkül, a kommerszre nemet mondva kerül megrendezésre, és amely 2014 óta elővételben telt házas.

Helyszín thumb|200px|A Rühös Foxi együttes a 2019-es fesztiválon Orfű, a Mecsek egy medencéjében, Pécstől 15 km-re található. A rendezvénynek a Panoráma Camping ad helyet.

Története 2008 és 2012 között 3 napos volt a rendezvény. 2008-ban a három napos rendezvényen ötvenkét együttes lépett fel négy színpadon. A zene mellett egyéb szórakoztató programmal is készültek a szervezők, úgy mint póker, pecázás vagy tó átúszás. 2008-ban a fesztivál egyik eseménye a Nagy tóugrás volt. Rátgéber László, a Mizo Pécs 2010 női kosárlabdacsapat egykori edzője megkísérelte átugrani a Pécsi-tavat. Személyi trénere Lovasi András volt. Rátgéber „az embert próbáló tréning ellenére sem tudta átugrani a tavat”.

2013-ban rendeztek először nulladik napot, azóta minden évben 4 napos a rendezvény. Egyetlen kivétel a 2017-es jubileumi év volt, amikor 5 napos fesztivált rendeztek. Ebben az évben tartotta Lovasi a fesztiválon az 50. születésnapi koncertjét.

2020-ban a Covid19-járvány miatt a rendezvény időpontja előbb augusztusra lett eltolva, majd végül – az 500 fő feletti tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozás miatt – elmaradt.

+ Időpontok Esemény Dátum I. 2008. június 19-21. II. 2009. június 18-20. III. 2010. június 17-19. IV. 2011. június 23-25. V. 2012. június 21-23. VI. 2013. június 19-22. VII. 2014. június 18-21. VIII. 2015. június 17-20. IX. 2016. június 22-25. X. 2017. június 20-24. XI. 2018. június 20-23. XII. 2019. június 19-22. XIII. 2021. augusztus 24-28.XIV.2022. június 29. – július 2.XV.2023. június 28. – július 1.XVI.2024. június 26-29.XVII.2025. június 25-28.XVIII.2026. június 24-27.

Díjak, elismerések Artisjus-díj Az év könnyűzenei produkciója (2018) Music Hungary Szövetség - Backstage-díj (2024)

Jegyzetek

További információk Hivatalos weboldal Fishing on Orfű a FesztPortálon

Kategória:Pécs kulturális eseményei Kategória:Magyar könnyűzenei fesztiválok Kategória:Orfű