A Diósgyőri Papírgyár (DIPA Zrt.) 1782-ben alapított magyar papíripari cég, amely az ország egyetlen bankjegy- és biztonságipapír-gyártó vállalata. Miskolc-Diósgyőr Felsőgyőr városrészében, a Hegyalja út 203/1. szám alatt található, és a Papíripari Múzeumot is működteti.
Előzmények Diósgyőrben Martinyi Sámuel 1782-ben alapította a papírmalmot, és 1836-ig, haláláig vezette. Örökösei 1842-ben eladták az üzemet Fiedler Károly kassai kereskedőnek és társainak, akik már működésük elején komoly sikert értek el a papírgyár termékeivel az 1846-os ipari kiállításon (elnyerték a kiállítás nagy ezüstérmét), amivel megteremtették szakmai tekintélyüket a hazai papír-iparágban. Ennek következtében állami megrendeléseket kaptak (például a gyár minőségi, vízjeles papírjaira), aminek a volumene az idők folyamán csak nőtt. Termékeik kiváló minősége révén a 19. század második felében is sikerült az élen maradniuk.
A papírgyár új tulajdonosa 1879-ben Kolba Mihály iglói papíripari szakember lett, aki vette meg az üzemet. A gyárban sokáig megtartották a papírkészítés hagyományos módszerét, még az első hengerszitás papírgép 1890. évi termelésbe állítása után is fennmaradt a merítőszitás technológia. Erre az időszakra is esik szakmai elismerés: az 1900-as párizsi világkiállításon a papírgyár elnyerte a kiállítás nagy aranyérmét. A Kolba Károly vezette gyárban a századforduló idején komoly fejlesztésekbe kezdtek, megvásárolták a környező telkeket, új gyártelepet építettek, műszaki fejlesztéseket hajtottak végre. Az első világháború utáni helyzet azonban nehéz helyzetbe hozta a vállalkozást, és 1925 végén – a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi közreműködésével és vezető szerepével – részvénytársasággá alakultak. Az új struktúrában a cég sikerrel vészelte át a nagy gazdasági világválságot is. A második világháború idején a gyár egyik terméke volt az a rossz emlékű műbőrféleség, amit katonai bakancsok készítésére használtak.
A háború után az államosítás volt a legfontosabb esemény a papírgyár életében. Az ötvenes években technikai korszerűsítések sorát hajtották végre, és a termelt mennyiség folyamatosan nőtt. 1963-ban a gyár a Papíripari Vállalat nevű tröszt része lett, ettől kezdve beindult a tömegtermelés, és megkezdődött a papírfeldolgozás is. 1990-ben, a rendszerváltás idején a gyár leányvállalat lett, majd 1993-ban a Pénzjegynyomda tulajdonába került, és azóta újra részvénytársaságként működik. A papírgyár mai tevékenysége bankjegy-, okmány-, érték-, jegyalappapírok, vízjeles nyomópapírok, illetve biztonsági kartonok gyártása.
A magyarországi papírgyártás kezdetei bélyegkép|Papírgyártás a 16. században Magyarországon a papír alkalmazása nehezen indult, mert az írástudók és a megbízók – a megszokás és az élettartam okán – sokáig inkább a pergament részesítették előnyben. Károly Róbert és Nagy Lajos korában az itáliai kapcsolatok fejlődése révén került Magyarországra kereskedelmi mennyiségű papír, amit főleg Budán, Pozsonyban, Kassán és Brassóban értékesítettek. Az első ismert, papírra írt dokumentum Pozsonyban, Károly Róbert udvarában íródott, Gentilis bíboros 1310. május 1-jei keltezésű oklevele. Anyaga egy 172×235 milliméter méretű, valószínűleg itáliai eredetű lap, és a Magyar Nemzeti Levéltár őrzi. A papír végül a 15. századtól vált általánosabban használttá, elsősorban olcsósága miatt (a pergamen huszonötször volt drágább). Az első magyar papírmalmot Lőcsén működtették, amiről Sperfogel Konrád lőcsei bíró Diárium című városi krónikájában olvashatjuk, hogy 1530-ban leégett. Hazai papírmalmok ennek ellenére csekély számban működtek, amiben szerepe van a török megszállásnak is. A 16. század végén két papírmalom a Felvidéken, négy Erdélyben létesült. Lassú fellendülés csak a 18. században indult meg, de a magyar malmok sem kapacitásban, sem minőségben nem tudták felvenni a versenyt a német, olasz és osztrák papírral.
A 18. században Bécs eleinte nem gátolta a magyarországi gyáralapításokat, de hamarosan változott a helyzet, a század végén királyi rendelet jelent meg: „A finomabb gyártmányok készítése és azok eladása is Magyarország felé a német örökös tartományoknak legyen fenntartva.” Ettől kezdve a gyáralapítási beadványokat bürokratikus eszközökkel igyekeztek bonyolultabbá tenni, „százféle nehézséggel” akadályozni.
A hazai papírmalmok átalakítása papírgyárakká a 19. század elején kezdődött. Kossuth Lajos kezdeményezésére 1842-ben jött létre az Ipartestület, amelynek elsőrendű célja az hazai iparosítás elősegítése volt. Ezt használta fel Fiedler Károly, aki éppen abban az évben vette át a diósgyőri papírmalmot. Kossuth, az 1846. évi, első magyar iparműkiállítás papíripari vonatkozásairól (is) részletes beszámolót készített az Országos Ipartestület számára. „Honunkban a papirosmalmok száma a százat bizonnyal meghaladja; terményeik azonban csak igen kevéssé valának az első műkiállításon képviselve” – írta. A „diós győri merített papír gyár” azonban részt vett a kiállításon, és az ott gyártott papír minőségét oklevéllel ismerték el.
A diósgyőri papírgyár története bélyegkép|Forschel terve A 18. század elején a diósgyőri uradalomban két vízimalom, hat ser- és pálinkafőzőház, egy kölesőrlő malom és egy kallómalom működött, majd nem sokkal később felépült egy fűrészmalom is, amit a Bükk-vidék erdőségei faanyagának feldolgozása indokolt. A század közepe táján Fazola Henrik létesített kamarai engedéllyel vasolvasztó és vasverő hámorokat.
Az első alapítási kísérlet A diósgyőri papírgyártás – akkoriban „fehér mívesség”-nek nevezték – elindítása először 1770 körül merült fel. 1773 januárjában kamarai megbízólevéllel Altmann Ernő csehországi papírkészítő mester érkezett Diósgyőrbe. (Altmann már korábban, 1743-ban is járt a környéken, akkor Csabán, a Hejő patak mentén létesített papírmalmot, amely azonban gazdaságtalanná vált, és gabonamalommá alakult.) Megérkezése után Altmann jelentkezett a diósgyőri uradalom vezetőjénél, Szőllőssy Ferencnél, és bemutatta iratait. Azonnal munkához látott, és az ispánnal végigjárta a Szinva völgyét. Legalkalmasabbnak a Szinva Diósgyőr fölötti egyik szakaszát találta, ahol a vízfolyás elég gyors, emiatt télen sem fagy be, és ahol már 70 éve működött egy kallómalom. A papírmalom terveit Joseph Forschel és Joseph Obenxünther készíttette el.
A ma is meglévő tervrajzok az osztrák technológiának megfelelő gyárépületet mutatnak, ahol 4–8 munkás dolgozhatott. A beruházás összköltsége forint 30 krajcár volt, amit Szőllőssy drágállt, és e véleményét megküldte a kamarának, Pozsonyba (Altmann már ezt megelőzően eljuttatta ide a terveit), egyben azt is javasolta, hogy az építkezéssel és majdan a működtetéssel is őt bízzák meg. A kamara tanácsa február 24-én tárgyalta az ügyet, ahol nemleges vélemény alakult ki, de a végleges döntéshez Szőllősytől még további állásfoglalást kértek. A beérkező felemás vélemény birtokában március 16-án nem javasolták az uralkodónak a beruházás elfogadását. A végleges elutasító határozat június 9-én született meg, egyben Altmannt visszarendelték Csehországba. A határozatot később áthúzták, és elképzelhető, hogy valamikor ismét elővették és újratárgyalták a javaslatot.
A papírmalom alapítása A diósgyőri papírmalmot a Gömör vármegyei Rochfalváról érkező Martinyi Sámuel alapította, de létesítésének időpontjáról nincs pontos adat, csupán közvetett bizonyítékok alapján következtettek arra, hogy a papírmalmot 1782-ben állították üzembe. Elképzelhető, hogy a papírmalom az előző telepítési javaslat újratárgyalása eredményeként létesülhetett. Egy 1898-ban megjelent, A magyar Korona Országának Gyáripara című kiadvány 1769-es dátumot ad meg a papírgyár alapításával kapcsolatban, de forrása nem ismert. Az 1782-es alapítás időpontját bizonyító erejű irat egy céges levélpapír, melyet Kolba Mihály (1879-től a papírgyár tulajdonosa) készíttetett az 1896-os ezredéves kiállításra. Ezt a dátumot más későbbi dokumentumok is ismertetik. Az első vízjeles (dátumozott) diósgyőri papíron az 1802. október 2-ai dátum olvasható. A malomépítést feltehetően az udvar abbéli belátása tette lehetővé, miszerint a térségben nem működött papírmalom, pedig a jelentések, elszámolások és egyéb hivatalos iratok elkészítéséhez komoly papírmennyiségre volt szükség. Ezt a lehetőséget használta ki Martinyi Sámuel, aki a Rochfalván sikeresen működő papírmalmát adta fel a diósgyőri kedvéért. Tőle is ismert egy 1800 novemberéből származó kérvény. Martinyi évi 15 forintért kibérelte a „Görbe part” alatti területet, és az Altmann terveitől kisebb, a rochfalvaihoz hasonló malmot (háromkerekű, 30 kalapácsos zúzóművel, egy hollandival és egy káddal) működtetett.
Ezt követően hosszú ideig nem találni adatot a diósgyőri papírmalommal kapcsolatban, csak I. Ferenc gyárstatisztikai felmérése kapcsán bukkant fel említés egy Diósgyőrbe tervezett fegyvergyárral kapcsolatos jelentésben: „A papírmalmot három hónapon belül át lehetne alakítani csőhámorrá.” A papírgyártást veszélyeztető tervből végül nem valósult meg semmi.
Martinyi Sámuel komoly nehézségek közepette működtette papírmalmát, elsősorban a minőségi rongyellátás okozott nehézséget. Martinyi 1836-ban elhunyt, özvegye, Farkas Mária pedig nem tudta folytatni a termelést, mert legjobb szakembere, Mihály Sámuel papírkészítő legény is meghalt. A papírmalmot ezért 1838-ban felajánlotta megvételre a kincstárnak, de nem kapott választ. Végül árverést rendezett, és Fiedler Károly kassai kereskedő és társai (Sandoss, máshol Sandorasz Ernő kassai, Gotthard György szepességi és Lichtenstein József miskolci kereskedő) kezébe került a malom. Fiedlerék 1842. november 1-jétől tizenkét évre szóló bérleti szerződést kötöttek az uradalommal, a nevét pedig Császári és Királyi Papírosgyárra változtatták.
A diósgyőri papírgyár első évei bélyegkép|250px|Az 1847-ben kapott iparműkiállítási oklevél A diósgyőri papírmalom Martinyi Sámuel tervei szerint valósult meg, és a termelés – a megváltozott név ellenére – még ezekben az időkben is sokkal inkább manufakturális, mint gyári, ipari jellegű volt. Mindazonáltal a napóleoni háborúk időben és térben messzire ható konjunkturális hatásai megteremtették a későbbi gyáripari tevékenység alapjait.
Az 1842-ben, Kossuth Lajos kezdeményezésére megalakult Ipartestület első kezdeményezése az Országos Ipari Kiállítás megszervezése volt. Az 1842. június 20-án kelt meghívó levél ellenére a diósgyőri papírüzem nem tudott részt venni a kiállításon, Fiedler Károly még épp csak az átvételt intézte (más természetű vállalkozásai termékeivel azért jelen volt a kiállításon). Maga a kiállítás kissé elhamarkodott volt (mindössze 213 iparos állított ki, összesen 298 tárgyat), ezt később Kossuth is elismerte. Az 1845. évi rendezvény után az újabb kiállítást, komolyabb előkészítő munkát követően, 1846-ra hirdették meg. Az előkészületekről a Hetilapok 1846 tavaszán számolt be: „…kíváncsiak voltunk kissé hírét venni, hogy kik és mit küldöttek immár a kiállításra. Mert valóban érdekes mind a két kérdés megoldása… És gyönyörünkre, és megnyugvással, és az elismerés érzetére fakadva értesültünk arról, hogy a vállalkozók névsora úgy, mint a küldemények lajstroma a föllebbi két tekintetben igen örvendetes… Papír jő Fiuméből, Hermaneczről, Körmöczről, Nagy Szlabosról, Chorepából, Murányból, talán Diós-Győrből.” Diósgyőr természetesen részt vett a kiállításon, és a bíráló bizottság nagy ezüstéremmel jutalmazta a diósgyőri papírokat, a díszes oklevelet többek között Kossuth és Batthyány írta alá.