A Fellini: Casanova (Il Casanova di Federico Fellini / Fellini’s Casanova) 1976-ban bemutatott színes, olasz–amerikai filmdráma.

Federico Fellini alkotása a legendás velencei kalandor és nőcsábász, Giacomo Casanova emlékiratainak motívumai alapján készült. A rendező eleinte idegenkedett a témától, melyre állítólag egy könnyelmű pillanatában szánta rá magát. Kezdetben kifejezetten rossz véleménye volt a főhősről, később azonban megbarátkozott – sőt egyes értelmezések szerint: azonosult – vele, és Casanova történetén keresztül valójában saját koráról mondott véleményt a filmmel. Ebből a megközelítésből a Casanova laza trilógiát alkot Az édes élettel (1960) és a Fellini-Satyriconnal (1969). A főszerepre számos ismert olasz és nemzetközi sztár neve felmerült. Fellini végül Donald Sutherlanddel állapodott meg, aki vérbeli profiként, zokszó nélkül vetette alá magát minden rendezői instrukciónak, noha saját elképzelései a szerepről egészen mások voltak. A forgatást számos nehézség kísérte, sőt a költségvetés túllépése miatt a produkció le is állt, és néhány hétig bizonytalan volt, hogy folytatódhat-e a munka. A Casanova a Mester egyik legkedvezőtlenebbül fogadott alkotása lett. A kifogások között szerepelt, hogy a filmbéli Casanova ellenszenves, savanyú, indokolatlanul melankolikus figura, a filmre a látványelemek túlburjánzása jellemző, és az egész mű sokkal inkább szól Felliniről, mint a velencei lovagról. Volt azonban néhány lelkes vélemény is, például a neves regényíróé, Georges Simenoné. Az évek múlásával a Casanova jelentősen átértékelődött, és az új évezredben már Fellini egyik legjelentősebb alkotásaként emlegetik.

A cselekmény

balra|bélyegkép|250px|Casanova szerepében Donald Sutherland

A velencei karnevál díszes forgatagában Casanova szerelmeslevelet kap. Egy apáca írta, aki vasárnaponként látta őt a szentmisén, és szeretné közelebbről megismerni. A lovagnak San Bartolo szigetén kell várnia rá, gyertyával a kezében. A légyotthoz a Maddalena nevű apáca barátja, a francia követ adta kölcsön a házát, cserébe viszont mindent látni akar a rejtekhelyéről. Casanova garantálja, hogy nem fog unatkozni. Valóban, a szerelmi együttlét bővelkedik akrobatikus mutatványokban, Casanova és az apáca igencsak kitesznek magukért. Az attrakció végén a követ a rejtekhelyéről elismerését fejezi ki a lovag teljesítményéért. Casanova egyéb képességeiről kezd beszélni, hiszen jártas például a mérnöki tudományokban, a literatúrában, a politikában, a gazdasági ügyekben, az alkímiában és a kabbalában is. A követ ajánlását kéri, ám választ nem kap. A hazafelé hajózó Casanovát Velence ura és az inkvizíció nevében letartóztatják fekete mágia, eretnek írások birtoklása és egyházi méltóságok bírálata miatt. Ólombörtönében felidézi egyik szerelmi kalandját. Miközben előkelő szeretőjére várakozott, a ház úrnőjének varrólányai között felfigyelt egy sápadt teremtésre, aki állítólag nem evett, nem ivott és nem mosolygott. Állapota miatt rendszeresen orvos járt hozzá. Miután Casanova lebonyolította találkáját mazochista szeretőjével, visszatért a varrólányok közé. A sápadt leányzó, Anna Maria éppen táncleckét vett, amikor kevéske ereje elhagyta, és elalélt. A kiérkező orvos eret vágott rajta. Az alélt lány felkeltette Casanova vágyait. A lovag elhatározta, hogy életet lehel a bágyadt teremtésbe. Az esti kerti séta közben Anna Maria újra elájult, az orvos pedig ismét eret vágott rajta. Casanova ekkor karjaiba vette a lányt, a hálószobába vitte, ahol a magáévá tette. Másnap Anna Maria már kivirulva, mosolyogva gondolázott a lovaggal.

Casanova megszökik az ólombörtönből. Párizsba megy, ahol sikerül bejutnia D'Urfé márkinő szalonjába, amely a szellem embereinek találkozóhelye. A társaság egyik tagja, Saint-Germain gróf azt állítja, hogy járatos az alkímia tudományában, és ebbéli ismereteinek köszönhetően már 300 éve él. A márkinő megmutatja a titkos laboratóriumát Casanovának, és segítségét kéri a Nagy Mű megvalósításához. Az idős asszony szerint a lovag ismeri a bölcsek kövének titkát, ezért volna szüksége a közreműködésére. A márkinő ugyanis hamarosan meghal, de férfiként fog újjászületni, és örökké fog élni, amennyiben még életében megtermékenyíti őt egy vele azonos piramidális jelű férfi. Casanova szolgálataiért az asszony a kincseit ajánlja fel. A lovas kocsival hazafelé tartó Casanova egy kisebb baleset folytán találkozik fivérével, aki éppen egy Marcolina nevű trevisiói lánnyal él. Némi pénz fejében a fivér felszívódik. A lovag természetesen magáévá teszi a vele maradt lányt, akinek fontos szerepet szán a D'Urfé márkinővel kapcsolatos terveiben. Casanova ugyanis nem tagadja meg szexuális szolgálatait a vagyonos asszonytól, ám szüksége van egy fiatal lány jelenlétére is ahhoz, hogy képes legyen magáévá tenni a márkinő öreg, aszott testét. Misztikus varázsigék szavalása közben, Marcolina kuncogásától kísérve kerül sor a Nagy Mű megvalósítására.

Két évvel később Casanova találkozik élete legnagyobb szerelmével. Szállásán a pápai őrség megvádolja a szomszédját, egy magyar tisztet, hogy szobatársa valójában egy katonai egyenruhába bújtatott nő. A vád egyébként igaz, a gyönyörű teremtést Henriette-nek hívják. A Parmába vezető úton a magyar tiszt Casanova gondjaira bízza a lányt, mivel neki sürgős ügyeket kell elintéznie északon. A lovag és Henriette meghívást kapnak Du Bois márki estélyére. A házigazda bizonytalan határokat húz a szerelemben, amint az a nőkről szóló filozofálgatást követő műsorszámból rövidesen ki is derül. A zenével és énekkel kísért táncot a bogárjelmezbe öltözött Du Bois és egy hiányos öltözékű férfi táncos mutatja be. A homoszexualitás légköre lengi be a produkciót, melyet egyes nézők ugyan kritikai megjegyzésekkel illetnek, ám a végén mindenki tapsol. Casanova is gratulál, ámbár megjegyzi, hogy a látott tánc alapgondolatával nem ért egyet. Figyelmét azonban eltereli Henriette elbűvölő gordonkajátéka. Az együtt töltött éjszaka után a szépségnek nyoma vész. Az ébredő Casanova Du Bois márkit találja az ágya mellett. A férfi figyelmezteti, hogy ne keresse eltűnt kedvesét, aki egy magas méltóság pártfogását élvezi. Casanova mindenre hajlandó lenne, hogy újra megtalálja Henriette-et, de nincs nyom, amin elindulhatna. Kétségbeesésében öngyilkos akar lenni.

Az életének valójában jóval később akar véget vetni, Londonban, miután a Sors összehozta Charpillon asszonnyal és lányával, akik nemcsak megfertőzték, hanem még lopással is vádolják. Casanova végül úgy dönt, nem hallgatja tovább a két hárpia vádaskodásait, és kiszáll a hintóból. Viszi a csomagjait is, Charpillon asszony azonban pisztollyal akadályozza meg, hogy a legértékesebbet is magához vegye. A kétségbeesett Casanova az örvénylő folyóba akarja vetni magát. Fennkölt szónoklat kíséretében gázol a vízbe. Mellkasáig elmerül benne, amikor nevetést hall a túlpartról. Egy óriás termetű nőt lát két törpe kíséretében. Azonnal a partra evickél, hogy utánuk eredjen az esti ködben. Vándormutatványosok táborába kerül, ahol előbb egy régi barátjával találkozik, majd rátalál az óriásnőre. A különleges teremtés a legerősebb férfiakat is legyőzi szkanderben. Casanova is kiáll ellene. A küzdelem elején gálánsan kezet csókol a hölgynek. Hiába kéri azonban, a nő nem engedi győzni. Később a szabadban találkoznak. Az óriásnő elmondja, hogy nem sikerült a házassága, férje eladta, mint egy állatot. A cirkuszban viszont jól érzi magát, szereti a munkáját, az emberek kedvesek vele. Casanova megvesztegeti az egyik törpét, és a sátor résén keresztül meglesi a fürdőző óriásnőt. Mire reggel felébred, a cirkusznak már nyoma sincs, a mutatványosok odébbálltak.

Rómában Casanova magával a Szentatyával találkozik. Később Lord Talou meghívja egy estélyre, ahol Del Brando herceg elismeréssel adózik a lovag hírnevének. Kijelenti, ha nő lenne, szívesen ágyba bújna Casanovával, bár megjegyzi, hogy ami a szerelmi ügyeket illeti, abban a kocsisa teljesítménye sem mindennapi. Lord Talou versenyt ajánl: álljon ki Casanova a kocsissal, és mérkőzzenek meg abban, hogy melyikőjük képes többször kielégíteni egy nőt egyetlen óra leforgása alatt. Casanova sértőnek találja a javaslatot. A társaság egyik hölgytagja szerint viszont az indítvány a bárdolatlanság és a poézis versenyének tekintendő, amiből úgyis Casanova kerülne ki győztesen. A lovag végül vállalja a versengést, amelyet a kéjsóvár társaság kíváncsi pillantásaitól és lelkes beszólásaitól kísérve meg is nyer. Casanova életének következő fontos állomása Bern, ahol egy híres entomológus hívja meg a házába. A lovag megfigyeli, hogyan dolgoznak a házigazda lányai, akik különféle rovarokat vizsgálnak. A látványtól rosszul lesz és elájul. A lányok élesztgetik, ágyba viszik, ápolgatják. Felépülése után a lovag köszönetet mond a gondoskodásukért. Egyikőjüknek, Isabellának szerelmet vall. A lány szerint csak a betegség beszél Casanovából, ezért elutasítja a férfi ajánlatát, hogy másnap utazzon vele Drezdába. Abba azonban beleegyezik, hogy a drezdai fogadóban találkozzanak. A megbeszélt légyotton Casanova hiába várja Isabellát. Megjelenik viszont egy régi szeretője, az elhízott, megöregedett és kissé közönséges énekesnő, Astrodi, aki vendégszereplésre érkezett a művésztársaival. Casanova először visszautasítja az invitálást, hogy csatlakozzon a társasághoz, ám Astrodi bemutat neki egy német lányt, Johannát. A gáláns kalandokra mindig kész lovag érdeklődését felkelti a fürge nyelvmozgású leányzó, és a művészekkel tölti az éjszakát. Ágyában nemcsak Johanna fordul meg, hanem például a dús keblű Astrodi is, Casanova azonban bírja az iramot. jobbra|bélyegkép|250px|Casanova és Rosalba, a bábu (Donald Sutherland és Leda Lojodice) Másnap megtekinti a művészek előadását. A műsor után találkozik az anyjával, aki egy páholyból nézte végig a programot. A mama Drezdában él, a város fejedelme kegydíjat utalt ki számára. Korholja a fiát, hogy egy garast sem küldött neki. Casanova megígéri, hogy meglátogatja. Kiviszi az idős asszonyt a hintójához, ám úgy búcsúznak el egymástól, hogy még a címét sem kéri el. Casanova éveken át járja a világot, míg végül Württembergben köt ki. Stuttgart akkoriban Európa legcsodálatosabb udvarának számított. Casanova azonban ugyanazt a féktelen mulatozást, a szellem és a tudományok iránti érdektelenséget tapasztalja, mint korábban Lord Talou estélyén. Az udvaroncok otrombán gúnyolódnak rajta, és egy Rosalba nevű babát hoznak elé, hogy általa figurázzák ki a lovagot. Casanovának megtetszik a bábu. Amikor egyedül marad vele, beszél hozzá. Táncolnak, majd gyengéden az ágyba viszi, ahol a magáévá teszi. A Sors ezután Dux kastélyába vezérli az idős Casanovát, aki Waldenstein gróf könyvtárosa lesz. Zsémbes és kötekedő öregember lett belőle, ám meggyőződése, hogy halála után nagy íróként fognak emlékezni rá. Környezete azonban éppúgy gúnyolódik rajta, mint Württembergben. Egy ízben a társaság kérésére szavalni kezd, ám az egyik nő kineveti a fennkölten beszélő, szánalmas férfit. Viselkedéséért ugyan rögtön bocsánatot is kér, ám a sértett Casanova szó nélkül visszavonul. Álmában Velencét látja: a lagúna befagyott vizén életének fontosabb szereplői jelennek meg. Ott van Rosalba, a bábu is, akivel Casanova boldogan mosolyogva táncolni kezd.

Fellini a Casanováról