Csillag Teréz, eredetileg Stern Rebeka Szidónia (Dunaadony, 1859. augusztus 17.Születése bejegyezve az adonyi izr. egyházközség anyakönyvében 2/1859. folyószám alatt. – Budapest, 1925. július 9.)Halálesete bejegyezve a Bp. I. ker. állami halotti akv. 1589/1925. folyószáma alatt. színésznő.
Életútja bélyegkép|bal|180px|Fiatalkorában bélyegkép|jobb|250px|Fenyvesi Emil mint Ocskay László és Csillag Teréz mint Tisza Ilona Herczeg Ferenc Ocskay brigadéros című történelmi színművében (1901) Stern Hermann és Wimmer Johanna (Hani) leányaként született. 1875-től a Színészeti Tanoda hallgatója volt, 1879-ben szerzett oklevelet és közvetlenül innen került be a Nemzeti Színház társulatába, ahol főleg népszínművekben aratott sikereket. 1883. június 29-én a Deák téri evangélikus templomban férjhez ment Grill Richárd udvari könyvkereskedő és tartalékos hadnagyhoz.Corvina, 1883. június 30.Budapesti Hírlap, 1883. június 30. Esküvői tanúja Paulay Ede volt, a Nemzeti Színház drámai igazgatója, a párt pedig Győry Vilmos lelkész adta össze.A Deák téri ev. egyházközség magyar házassági anyakönyve, 43/1883. folyószám. E házasságból két leánygyermek született. Csillag Teréz Keglevich intendánssal való ellentéte miatt 1898-tól 1901-ig a Vígszínház társulatához került, de utána ismét, nyugdíjazásáig a Nemzeti Színháznál volt. Sokan, többek közt Csiky Gergely is írtak részére darabokat. 1901-ben a Színiakadémia tanára lett, s 1925-ig tanított is. Nagy sikereket ért el az új színésznemzedék nevelése terén, tanítványai imádták. 1909-ben örökös tag címet kapott. Szerepköre a naiva volt, majd Shakespeare, Molière vígjátékaiban a fiatal női szerepeket is játszotta. Komikus szerepekben is kipróbálta magát. 1925-ben nehéz betegség támadta meg. Súlyos operációnak kellett alávetnie magát, amelyet a szíve nem bírt el. Temetése nagy pompával a Nemzeti Színház épületéből történt. Virágokkal borították koporsóját és az egész ország osztatlan részvéte mellett kísérték ki a Fiumei úti köztemetőbe, ahol a város díszsírhelyet ajánlott fel a színművésznő földi hamvai számára. A sírnál megható búcsúztatót mondtak: dr. Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója, Nagy Adorján, Góth Sándor és Almássy Endre, pályatársai.
Schöpflin Aladár a következőket írta róla: "Az a fajta művésznő volt, aki nem színészi eszközeinek nagyvonalúságával, stílusának kidolgozottságával, a művészet öntudatos fogásaival dolgozott, hanem emberi lényének szeretetreméltóságát és báját vitte a színpadra és ott is tulajdonképpen csak azt folytatta, amit az életben csinált. Ő volt a született naiva fiatal korában, mert naivul, ösztönből játszott. Ezt a természetét átvitte öregkorába is: azokat az idős asszonyokat tudta igazán jól színészileg kidolgozni, akik öreg korukban is megőriznek mennél többet a fiatalkor üdeségéből és naivak tudnak maradni. A szenvedély, a tragikus hang nem volt meg regiszterében, lényénél fogva vígjátéki színésznő volt, de a maga nemében legjobb, akit magyar színpadon láttunk. Francia darabokban finom, előkelő szalonhölgy, magyar darabokban tűzről pattant vidéki magyar úrilány és menyecske - ezek voltak legnagyobb sikerei."
bélyegkép|jobbra|200px|Csillag Teréz sírja Budapesten. Kerepesi temető: 39-1-7.
Színpadi szerepei Cyprienne (Victorien Sardou – Émile de Najac: Váljunk el!) Bérangère (Sardou: Odette) Márta (Csiky Gergely: A nagymama Brigitta (Henri Meilhac – Ludovic Halévy: A kis mama) Beatrix (Shakespeare: Sok hűhó semmiért) Katalin (Shakespeare: A makrancos hölgy) Hermia (Shakespeare: Szentivánéji álom) Izabella (Molière: Férjek iskolája) Ágnes (Molière: Nők iskolája) Szentirmayné (Herczeg Ferenc: A dolovai nábob lánya) Dajka (Shakespeare: Rómeó és Júlia) Chanclos grófnő (Szomory Dezső: II. József császár)
Jegyzetek
Források
Magyar Színművészeti Lexikon (1929-1931, szerk. Schöpflin Aladár) Schöpflin Aladár: Csillag Teréz Nyugat, 1925. 14-15. szám, Figyelő
További információk Szász Károly: Színésznők. Budapest, 1927. Csathó Kálmán: Ilyeneknek láttam őket. Budapest, 1957.
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:1859-ben született személyek Kategória:1925-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Nemzeti Színház örökös tagjai Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek