A pécsi 20-as jelzésű autóbusz a Főpályaudvar és a Hőerőmű között közlekedik. A 20-21-121-es buszcsaláddal válik elérhetővé a Belváros a Hőerőmű, a Baromfifeldolgozó és a Francia utca felől. Főleg munkások használják, akik az erőműből és több üzemből veszik igénybe a járatokat.
Története 1948. április 11-én indult az első járat, akkor még csak a Kokszműig. 1958. január 8-án meghosszabbításra került a Hőerőműig. Majd 1964-től 32-es jelzéssel a Főpályaudvarról indult járat a Hőerőműig. 1974-ben a 32-es busz végállomása átkerült Uránvárosba, ettől kezdve onnan indultak a járatok. 1977. február 1-jén a járatot ismét meghosszabbítják a Baromfifeldolgozóig. 1987. január 1-jétől új számozási rendszer keretén belül kapta máig is érvényes 20-as jelzését. Útvonala 2014. szeptember 1-jétől lerövidült, csak a Főpályaudvar és a Hőerőmű között közlekedik, korábbi vonalán a meghosszabbított 21-es busz közlekedik.
Útvonala Főpályaudvar → Mohácsi út (→ Finn utca) → Hőerőmű (→ Baromfifeldolgozó) Hőerőmű → (Alexandra → Finn utca →) Mohácsi út → FőpályaudvarFőpályaudvar vá. – Vasút utca – Kálvin utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Nagy Lajos király útja 18px – Alsómalom utca 18px – Rákóczi út 18px – Zsolnay Vilmos utca 18px – Mohácsi út – Hegedűs János utca – Finn utca – forduló – Finn utca – Hegedűs János utca – Edison utca – forduló – Edison utca – Hőerőmű vá. – Edison utca – Baromfifeldolgozó vá.Hőerőmű vá. – Edison utca – Mohácsi út – Alexandra, forduló – Mohácsi út – Hegedűs János utca – Finn utca – forduló – Finn utca – Hegedűs János utca – Mohácsi út – Zsolnay Vilmos utca 18px – Rákóczi út 18px – Alsómalom utca 18px – Nagy Lajos király útja 18px – Bajcsy-Zsilinszky utca – Kálvin utca – Vasút utca – Főpályaudvar vá.
Megállóhelyei
| colspan="10" style="background-color:#ffcc99" |Finn utcát csak munkanapokon érinti két Főpályaudvar felé és négy Hőerőmű felé közlekedő járat. |-bgcolor=FFFDDD
| colspan="10" style="background-color:#ffcc99" |Francia utcát munkanapokon két Főpályaudvar felé közlekedő járat érinti. |-bgcolor=FFFDDD
| colspan="10" style="background-color:#ffcc99" |Alexandra megállót munkanapokon négy, hétvégén egy Főpályaudvar felé közlekedő járat érinti. |-bgcolor=FFFDDD
| colspan="10" style="background-color:#ffcc99" |Pécsbánya-rendező és Baromfifeldolgozó megállót csak munkanapokon érinti egy Főpályaudvar felől közlekedő járat. |-bgcolor=FFFDDD
|-bgcolor=FFFDDD
Jegyzetek
További információk
Kategória:Pécs autóbuszvonalai