Bánsági Ildikó (Budapest, 1947. október 19. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Életpályája 1966-ban érettségizett a Hámán Kató Leánygimnáziumban. 1966–1968 között a Nemzeti Színházban Stúdiójában dolgozott. 1968-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályába járt, majd annak elvégzését követően 1972-ben a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1973–1976 között és 1987–1990 között a József Attila Színháznál játszott. 1976–1987 között a Vígszínház, 1990–1993 között a Nemzeti Színház, 1993–1996 között a Művész Színház, majd 1996–1997 között a Thália Színház színésze volt. 1997–1998 között a Kelemen László Színkör művésze volt. 1998–2013 között az Új Színház tagja volt. Játszott a Szigligeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban és a Budaörsi Játékszínben is. 2013-tól 2020-ig ismét a Nemzeti tagja volt.http://szinhaz.hu/budapest/51904-tele-vagyunk-lendulettel-keszen-all-a-nemzeti-jovo-evadaBánsági Ildikó felmondott a Nemzeti Színházban. 24.hu. 2020. aug. 3. 2014-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Magánélete Szülei egy szovjet hadifogolytáborban ismerkedtek meg, ahol édesapja raboskodott, orosz édesanyja, Lerasova Natalia pedig ápolónő volt. A háború után kalandos úton találtak újra egymásra Magyarországon. Édesapja, Bánsági Károly tengerész, míg édesanyja orosztanár lett, idővel különváltak. Első férje Jeles András filmrendező volt, akitől elvált. Második férje Gáspár Sándor színész volt, akitől egy fia és egy lánya született. Fiuk, Gáspár Gergely (vagy Gergő, 1982) dobos. Lányuk, Gáspár Kata (1987) a szülők hivatásának folytatója. Egy testvére van, Bánsági Károly.Libor Anita: Gáspár az egész világ, és Gáspár benne minden férfi és nő, index.hu - 2015. március 26.
Színpadi szerepei
Szinkronszerepei A vágy villamosa: Blanche DuBois – Vivien Leigh Modern Monte Cristo: Maria – Anny Duperey Ártatlan kék szemek (6 részes svéd tévéfilmsorozat): Linda – Anna Godenius A fekete tulipán: Caroline – Virna Lisi Kicsorbult tőr: Teddy Barnes – Glenn Close Augusztus Oklahomában: Violet Weston – Meryl Streep Kramer kontra Kramer: Joanna Kramer – Meryl Streep A francia hadnagy szeretője: Anna / Sarah Woodruff – Meryl Streep Az éjszaka csendje: Brooke Reynolds – Meryl Streep Bőség: Susan – Meryl Streep A kísértetház: Clara del Valle Trueba – Meryl Streep Az órák: Clarissa Vaughan – Meryl Streep Túl közeli rokon: önmaga – Meryl Streep Egyszerűen bonyolult: Jane Adler – Meryl Streep Agyament Harry: Joan – Kirstie Alley Hamlet: Gertrúd – Glenn Close Spancserek: Joyce Klaven – Jane Curtin Az Őrzők legendája: Níra – Helen Mirren Reszkessetek, betörők!: Kate McCallister – Catherine O’Hara Sophie választása: Sophie – Meryl Streep Gréti…! (egy kutya feljegyzései): Gréti Kizárólag öttől hétig: Arlene Bloom – Glenn Close Warcraft: A kezdetek: Alodi – Glenn Close Az ifjú pápa: Mary nővér – Diane Keaton Marslakó a mostohám: Celeste – Kim Basinger Nicsak, ki beszél!: Molly – Kirstie Alley RED: Victoria - Helen Mirren Barbie: narrátor – Helen Mirren Szabadíts meg a gonosztól: Alberta – Glenn Close Újra akcióban: Ginny – Glenn Close Tőrbe ejtve – Ébredj fel, halott ember: Martha Delacroix – Glenn Close A csütörtöki nyomozóklub - Elizabeth - Helen Mirren Búcsú June-tól - June - Helen Mirren
Filmszerepei
Játékfilmek Madárkák (1971) Végre hétfő! (1971) Szindbád (1971) Makra (1972) Utazás Jakabbal (1972) Lányarcok tükörben (1973) Álljon meg a menet! (1973) Szikrázó lányok (1974) Jelbeszéd (1974) Ereszd el a szakállamat! (1975) Kopjások (1975) Fekete gyémántok I-II. (1976) Budapesti mesék (1976) Egyszeregy (1978) Utolsó előtti ítélet (1979) Élve vagy halva (1979) Bizalom (1979) Kojak Budapesten (1980) Mephisto (1981) Napló gyermekeimnek (1982) A remény joga (1982) Egymásra nézve (1982) Hosszú vágta (1983) Házasság szabadnappal (1983) Hány az óra, Vekker úr? (1985) Idő van (1985) Eszterlánc (1985) Gyerekrablás a Palánk utcában (1985) Csók, Anyu (1986) Napló szerelmeimnek (1987) Jézus Krisztus horoszkópja (1988) Hanussen (1988) Iskolakerülők (1989) Az erősebb (1989) Napló apámnak, anyámnak (1990) Találkozás Vénusszal (1991) Édes Emma, drága Böbe (1992) Kék Duna keringő (1992) Roncsfilm (1992) Zsötem (1992) Váratlan halál (1996) Szenvedély (1997) Házikoszt (1997) A szalmabábuk lázadása (1999) Tíz perc: cselló (2002) A Rózsa énekei (2002) Rózsadomb (2003) Bolondok éneke (2003) Magyar vándor (2004) Lopott képek (2006) Szabadság, szerelem (2006) Overnight (2007) Töredék (2007) Pánik (2008) Para (2008) MAB (2010) Csonka délibáb (2015) Eltörölni Frankot (2021) Ma este gyilkolunk (2024)
Tévéfilmek Rózsa Sándor (1971) III. Richárd (1973) Asszony a viharban (1974) III. Béla (1974) Itt járt Mátyás király… (1974) Megtörtént bűnügyek (1974) Micsoda idők voltak (1975) Volpone (1975) Egy csók és más semmi (1975) Szépség Háza (1975) Attila (1977) A bosszú (1977) Viszontlátásra, drága! (1978) Zokogó majom 1-5. (1978) Mire a levelek lehullanak... (1978) Egy ház a körúton (1979) Képviselő úr (1979) Rettegés és ínség a harmadik birodalomban (1980) Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1982) Egymilliárd évvel a világvége előtt (1983) Hungarian Dracula (1983) .... Rózsika Lélekvándorlás (1983) Szerelmes sznobok (1983) A hirdetés (1984) Kémeri 1-5. (1985) Átok és szerelem (1985) Puskin utolsó napjai (1986) Az állam én vagyok (1986) Az ördögmagiszter (1986) Farkasok és bárányok (1987) Eszmélet (1988) Gyilkosság két tételben (1988) A cár őrültje (1989) Alapképlet (1989) Erdély aranykora 1-2. (1989) Glóbusz (1992) Családi kör (1994) Herczeg Ferenc: A harmadik testőr (1995) Ábel Amerikában (1998) Na végre, itt a nyár! (2001) Tea (2003) Mozgókép (2003) Hóesés Vízivárosban (2004) Kivilágos kivirradtig (2005) Szeszélyes (2006) Koccanás (2009) Átok (2009) Keleti pu. (2010) Korhatáros szerelem (2017–2018) Csak színház és más semmi (2018–2019) A renitens (2025)
Cd-k, hangoskönyvek Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában Erich Kästner: Három ember a hóban
Hangjáték
Díjai, elismerései
Varsányi Irén-emlékgyűrű (1979) Jászai Mari-díj (1981) Ajtay Andor-emlékdíj (1985) Magyar Filmszemle díj (1987) Erzsébet-díj (1987, 1990) Magyar Filmkritikusok Díja – legjobb női epizódszereplő (1988) Új magyar hangjáték-színészi díja (1990) Magyar Rádió nívódíja (1990) Kossuth-díj (1996) Magyar Filmszemle díj - a legjobb női főszereplő (1998) Sík Ferenc-nívódíj (2008) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2009) Páger Antal-színészdíj (2010) A Nemzet Művésze (2014) Prima díj (2014) Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2014) Arany Medál Életműdíj (2015) A Magyar Filmakadémia életműdíja (2019)
Jegyzetek
Források
Új Színház
További információk Delmagyar.hu HMDB
Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Páger Antal-színészdíjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:Varsányi Irén-díjasok Kategória:Ajtay Andor-díjasok Kategória:Erzsébet-díjasok Kategória:A Nemzet Művésze cím tulajdonosai Kategória:Prima díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Orosz származású magyarok Kategória:Arany Medál díjasok