Szőnyi G. Sándor (Rákospalota, 1928. december 29. – Csobánka, 2012. március 9.) Balázs Béla-díjas dramaturg, rendező. Özvegye Dobos Ildikó Jászai Mari-díjas színművész.

Életpályája Szülei: Szőnyi Sándor (1898–1946) és Pósz Etelka voltak. Az Óbudai Árpád Gimnáziumban 1939-ben az I.b., 1940-ben II.b. (kitűnő tanuló)1945-benVII. (jeles tanuló), 1946-ban VIII. osztályban magántanuló. (jó rendű). Sinkovits Imre osztálytársa volt. 1951–1956 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult. 1956–1958 között az alakuló Magyar Televízió dramaturgja lett. 1958-tól a Magyar Televízió rendezőjeként dolgozott. 1981–1983 között a kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője volt. 1993–1994 között a Magyar Televízió drámai műsorok stúdióvezetője volt. 2004–2007 között a Televíziós Művészek Társaságának alelnöke, 2007-től tiszteletbeli alelnöke volt.

Rendezett többek között a Vörösmarty Színházban (1972), a Hevesi Sándor Színházban (1987–1988), Veszprémben (1990) és a Békéscsabai Jókai Színházban (1992, 1996, 1998). Felesége volt Sunyovszky Szilvia színésznő,Gömörilap.sk/Szvorák Katalin és Sunyovszky Szilvia magas állami elismerést kapott, 2013. március 16. (Hozzáférés: 2014.október 20.) tőle született a lánya, Szőnyi Beáta közgazdász, akitől két unokája jött a világra, Csenge és Villő.Nemzeti Audiovizuális Archívum/Család-barát hétvége Sunyovszky Szilviával, 2013. november 2. (Hozzáférés: 2014. október 20.) Özvegye Dobos Ildikó (1942–2024) Jászai Mari-díjas színésznő.

Színházi rendezései A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 10.2013. október 20-i lekérdezés Gyurkovics Tibor: A döntés órája (1972) Fejes Endre: Az angyalarcú (1982) Katona József: Bánk bán (1982) Petrusevszkaja: Zeneórák (1987) Rolland: A szerelem és a halál játéka (1988) Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (1990) Williams: A vágy villamosa (1992) Thomas: A gyilkos köztünk van! (1996) Shaw: Candida (1998)

Filmjei Játékfilmek Ráktérítő (1969) Kinek a törvénye? (1978) Csak semmi pánik (1982)

Tévéfilmjei Pirostövű nád (1965) Mocorgó (1968) Kéktiszta szerelem (1969) Sose fagyunk meg (1970) Jó estét nyár, jó estét szerelem (1971) Írott malaszt (1971) Az 1001. kilométer (1971) Tévé-ovi (1972) Cserepes Margit házassága (1972) Sólyom a sasfészekben (1973) Férfiak, akiket nem szeretnek (1975) Római karnevál (1975) Csillagok változásai (1975) A párkák (1975) Néró, a véres költő (1976) Békesség, ámen! (1978) Mednyánszky (1978) Látástól vakulásig (1979) Az a szép fényes nap (1980) Fekete rózsa (1980) A néma levente (1983) Míg új a szerelem (1985) Halottak gyertyafényben (1985) Koldus Napóleon (1987) Bánk bán (1987) Nincs itthon az Isten? (1989) Ha már itt a tél (1990) A pályaudvar lovagja (1993) Egy forradalom hétköznapjai (1993) Ki tud többet Magyarországról? (1994) Családi kör (1994) A részleg (1994) Ébredés (1995) (producer) Erdélyi novellafüzér (1999) Galambnagymama (2002) Estére mindig leszáll a köd (2007)

Díjai Balázs Béla-díj (1964, 1973) Érdemes művész (1975) SZOT-díj (1987) Kiváló művész (1988) Új Múzsa Alapítvány életműdíja (1997) A 40. Magyar Filmszemle életműdíja (2009)

Jegyzetek

Források

További információk Televíziós Művészek Társasága Filmkatalógus.hu HMDB Csobánkai otthonában hunyt el Szőnyi G. Sándor rendező Elhunyt Szőnyi G. Sándor Meghalt Szőnyi G. Sándor

Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar dramaturgok Kategória:Balázs Béla-díjasok Kategória:1928-ban született személyek Kategória:2012-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:Rákospalotaiak Kategória:Az Óbudai Árpád Gimnázium diákjai