Szvák Gyula (Budapest, 1953. február 18.) magyar történész, ruszista, egyetemi tanár, az MTA doktora, a történettudomány kandidátusa. Az ELTE Ruszisztikai Intézet/Központ alapító vezetője (1990/1995-től 2018-ig, professor emeritusa 2018-tól), a Magyar–Orosz Történész Vegyesbizottság elnöke (2006-tól 2026-ig), az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért elnöke (2006-tól). 2009-től 2015-ig a Magyar–Orosz Baráti Társaság elnöke. Írói álneve: Kvász Iván.
Élete A Fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium orosz tagozatán végezte a középiskolát. A József Attila Tudományegyetemen töltött két év után az ELTE Bölcsészettudományi Kar (ELTE BTK) történelem-orosz szakán diplomázott 1977-ben. Ezt követően az egyetem Kelet-Európa Története Tanszéken maradt tudományos továbbképzési ösztöndíjasként, majd tanársegéd, adjunktus, 1988-ban docens és 2003-ban egyetemi tanár lett.
1981-ben bölcsészdoktori címet szerzett, majd 1984-ben leningrádi levelező aspirantúra keretében a történettudományok kandidátusa fokozatot. 1997-ben habilitált. 2000-től elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 2001-ben A feudalizmus kori orosz történelem fő problémái az orosz történetírásban című akadémiai doktori disszertációért az Magyar Tudományos Akadémia doktora címet kapta. 2006-ban az Orosz Tudományos Akadémia díszdoktorának választotta.
Egyetemi tevékenysége mellett hosszú ideig könyvkiadással is foglalkozott. 1986 végén társaival megalakította a Maecenas Könyvkiadót, 1989-90-ben alelnöke volt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének, majd könyves tevékenységét 1997-től a Pannonica Kiadó vezetőjeként folytatta. Ebben a minőségében szerkesztette a 14 kötetes millecentenáriumi Magyar Századok és a 21. századi enciklopédia című sorozatokat, A magyar középkor története, A magyar újkor története és A magyar jelenkor története című reprezentatív szintéziseket.Nevéhez fűződik az 1945 utáni első magyar szerzők által írt összefoglaló Oroszország történet kiadása, szerkesztése és részben szerzősége. Egy évig (2002/2003-ban) a Nemzeti Tankönyvkiadó igazgatótanácsának elnöke is volt.
1990-ben kollégáival létrehozta a magyar történeti ruszisztika első autonóm műhelyét, a Magyar Ruszisztikai Intézetet, amely 1995-ben az ELTE önálló tanszéke lett. E Ruszisztikai Központ és a szintén általa alapított MTA-ELTE Történeti Ruszisztikai Kutatócsoport az idők során a magyar ruszisztika vezető, nemzetközileg is számon tartott intézményévé vált. A 2004/2005-ös magyar-orosz kulturális évadok főkurátoraként végzett munkásságáért 2006-ban Vlagyimir Putyin orosz elnöktől Puskin-érmet kapott. 2020-ban visszaadta a "kirekesztő gyűlöletbeszéd legitimálása" miatt Arany Érdemkeresztjét.
Krausz Tamással együtt szerkeszti a Ruszisztikai Könyvek és Poszt-Szovjet Füzetek című sorozatokat, tagja a Rosszijszkaja isztorija című orosz történész-folyóirat és az Isztorija i isztoriki című orosz periodika szerkesztőbizottságának, alapító főszerkesztője a RussianStudiesHu (https://www.russianstudies.hu/onlineperiodikaen.html) open access online folyóiratnak (2019-től), 12 nemzetközi ruszisztikai folyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
Könyvei Cárok és kalandorok. A "zavaros időszak" története. Budapest, 1982, Kossuth Az orosz történelem egyetemessége és különössége (bevezetés, válogatás, szerkesztés társszerzővel, elkülönülten). Budapest, 1982, ELTE ÁJK Iván, a Félelmetes. Budapest, 1985, 1996, Gondolat Koronás portrék (válogatás, szerkesztés). Budapest, 1987, Kozmosz Könyvek Moszkóvia és a Nyugat. Budapest, 1988, Magvető Hamis cárok. Budapest, 1988, Kozmosz Könyvek Szürke eminenciások (válogatás, szerkesztés). Budapest, 1989, Kozmosz Könyvek Furkósbottal Európába? I. Péter: érvek – ellenérvek (válogatás, szerkesztés, összekötő szöveg). Budapest, 1989, Új Géniusz Durák (válogatott cikkek, tanulmányok) Budapest, 1995, Tegnap és Ma A Moszkvai Oroszország története. Budapest, 1997, Magyar Ruszisztikai Intézet Oroszország története (szerkesztés, társszerző, elkülönülten). Budapest, 1997, Maecenas; 2. kiadás, 2001, Pannonica Meszto Rosszii v Jevrope/ The Place of Russia in Europe (szerkesztés, előszó) Ruszisztikai Könyvek V., Budapest, 1999, Magyar Ruszisztikai Intézet False Tsars. Center for Hungarian Studies and Publications, Nicholas Riasanovsky előszavával, New Jersey, 2000 "Moszkovija". Ocserki isztorii Moszkovszkovo goszudarsztva vtoroj polovini XV.- konca XVII. veka. Moszkva, 2000, Izdatyelsztvo Insztyituta Rosszijszkoj Isztorii RAN Dokumentumok történeti ruszisztikánk tárgyköréből (előszó, társszerző). Poszt-Szovjet Füzetek XV., Budapest, 2000 IV. Iván és I. Péter utóélete. Budapest, 2001, Magyar Ruszisztikai Intézet Meszto Rosszii V Jevrazii / The Place of Russia in Eurasia (szerk., előszó), Ruszisztikai Könyvek IX., 2001 A Romanovok (Niederhauser Emillel közösen) Budapest, 2002, Pannonica Moszkovija: szpecifika razvitija/Muscovy: The Peculiarities of its Development (Ruszisztikai Könyvek XIII) (Szerk.), Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest, 2003 Életünk Kelet-Európa. Tanulmányok Niederhauser Emil 80. születésnapjára. Szerk.: Krausz T., Szvák Gy., Pannonica, Budapest, 2003 IV. Iván – I. Péter (Jevgenyij Anyiszimovval közösen) Budapest, 2004, Pannonica Novije napravlenyija i rezultati v ruszisztyike/New Directions and Results in Russistics (Ruszisztikai Könyvek XVI) (Szerk.), Magyar Ruszisztikai Intézet, Budapest, 2005 A magyar-orosz kapcsolatok tizenkét évszázada/Dvenadcaty sztoletyij vengerszko-russzkih otnosenyij (Szerk.), Budapest, 2005 A középkori orosz történelem forrásai (főszerk., előszó), Budapest, 2005 Oroszország helye Eurázsiában, Budapest, 2006 Dve imperii – tri sztolici. Kulturno-isztoricseszkije paralleli i vzaimogyejsztvija v konce XIX – nacsale XX vv. (szerk., előszó), Budapest, 2006 Az újkori orosz történelem forrásai. XVIII. század (főszerk.), Budapest, 2006 Az újkori orosz történelem forrásai. XIX. század (főszerk.), Budapest, 2007 Две империи – много национальностей. Будапешт, 2007 (szerk.) Regionalnije skoli russzkoj isztoriografii / Regional Schools of Russian Historiography (Ruszisztikai Könyvek XVIII), Budapest, 2007 (szerk.) Goszudarsztvo i nacija v Rosszii i Centralʹno-vosztocsnoj Jevrope. Matyeriali mezsdunarodnoj naucsnoj konferencii budapestszkogo Centra rusziszyiki ot 19-20 maja 2008 g.; szerk. Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2009 (Ruszisztikai könyvek) Oroszország zavaros időszaka; Russica Pannonicana, Bp., 2009 Szent Orsolyától Iszaak Babelig. A Magyar-Orosz Történész Vegyesbizottság Magyar Tagozatának ülésein elhangzott előadások, 2008–2009; szerk. Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2009 (Ruszisztikai előadások – nem csak történészeknek) A tizenkét legnagyobb orosz; szerk.Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2009 Isztoricseszkaja uralisztyika i ruszisztyika na Urale i v Budapestye. Matyeriali mezsdunarodnogo szeminara 5-ogo oktyabrja 2009 goda; szerk. Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2010 Obraz Rosszii sz centralʹnojevropejszkim akcentom. Szbornyik sztatyej i matyerialov; szerk. Szvák Gyula, Kiss Ilona; Russica Pannonicana, Bp., 2010 Russzkaja paragyigma. Ruszofobszkije zametki ruszofila; Szankt-Petyerburg, Aletyeja, 2010 (Isztoricseszkaja knyiga) Szamozvanci i szamozvancsesztvo v Moszkovii. Matyeriali mezsdunarodnogo naucsnogo szeminara. 25 maja 2009 g., Budapest; szerk. Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2010 Az Ankungyinov-ügy. Egy európai kalandor Moszkóviából; szerk. Szvák Gyula, vál., sajtó alá rend., jegyz. D. V. Liszejcev, ford. Gyóni Gábor, Kolyvek Léna, Kriza Ágnes; Russica Pannonicana, Bp., 2011 Kis magyar ruszisztika; Russica Pannonicana, Bp., 2011 Rolʹ goszudarsztva v isztoricseszkom razvityii Rosszii. Matyeriali mezsdunarodnoj naucsnoj konferencii budapestszkogo Centra ruszisztyiki ot 17-18 maja 2010 g.; szerk. Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2011 (Ruszisztikai könyvek) Ruszisztyika Ruszlana Szkrinnyikova; szerk. Szvák Gyula, I. O. Tyumenceva; Russica Pannonicana, Volgograd–Bp., 2011 (Ruszisztikai könyvek) Dvenadcaty imjon Rosszii (A tizenkét legnagyobb orosz); szerk. Szvák Gyula, M. I. Mulʹganova; Russica Pannonicana, Bp., 2012 (Ruszisztikai könyvek, 35.) Isztorik i mir, mir isztorika v Rosszii i Centralʹno-vosztocsnoj Jevropi. Matyeriali mezsdunarodnoj naucsnoj konferencii budapestszkogo Centra ruszisztyiki ot 21-22 maja 2012 g.; szerk. Szvák Gyula, Szergej Filippov, Gyimesi Zsuzsanna; Russica Pannonicana, Bp., 2012 (Ruszisztikai könyvek) Szvák Gyula: Klió, a csalfa széptevő / Kvász Iván: Klió, a néptanító; Russica Pannonicana, Bp., 2013 (Ruszisztikai könyvek, 37.) Na szluzsbe u Klio i u vlaszty pregyerzsascsih; Ruszisztikai Könyvek XXXVIII. Budapest: Russica Pannonicana, 2014 Obrazi Rosszii sz XVII. po XXI. vv. Matyeriali szimpoziuma ot 26 oktyabrja 2012 g., Centr ruszisztyiki pri ELTE, Budapest; Russica Pannonicana, Bp., 2013 (Poszt szovjet füzetek) Vita az új orosz történeti koncepcióról; szerk. Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2014 (Poszt szovjet füzetek) Kvász Iván: Tréflidolog; Scolar, Bp., 2015 A mi Ruszisztikánk. Tanulmányok a 20/25. évfordulóra; szerk. Szvák Gyula; Russica Pannonicana, Bp., 2015 (Ruszisztikai könyvek) Vzgljad v prosloe: Problemi, metodi, perszpektyivi; szerk. M. Petrova – Szvák Gy., Moszkva: Akvilon, 2015 .Altyernatyivi, perelomnije punkti i szmeni rezsima v isztorii Rosszii / Alternatives, Turning Points and Regime Changes in Russian History and Culture. Szvák, Gyula, chief ed. Filippov, Szergej – Gyimesi, Zsuzsanna, eds Ruszisztikai Könyvek XLI. Budapest: Russica Pannonicana, 2015 Mi az orosz? A magyarok (és mások) orosz-képéről; Russica Pannonicana, Bp., 2016 A magyarok orosz–képe (2006–2016). Szvák, Gyula, szerk Poszt-Szovjet Füzetek XXII. Budapest: Russica Pannonicana, 2017 Isztoricseszkaja ruszisztyika v XXI veke / Russian Studies in History in the 21st Century: Materials of the 10th International Conference at the Centre for Russian Studies in Budapest, May 18–19, 2015. Szvák, Gyula, chief ed. Filippov, Szergej – Gyimesi, Zsuzsanna, eds.Ruszisztikai Könyvek XLII. Budapest: Russica Pannonicana. 2017 Tertium datur. Írások Krausz Tamás 70. születésnapjára. Juhász, József – Szvák, Gyula, szerk. Ruszisztikai Könyvek XLIV. Budapest: Russica Pannonicana, 2018 „Nem lelkendezhetek főállásban.” Beszélgetések Oroszországról. Budapest: Gondolat Kiadó, 2018 Kvász, Iván: Tréflidolog2, Budapest: Pannonica, 2018 Kvasz, Ivan: Nyekosernije gyela. Moszkva: Tri kvadrata, 2018 Opit mikroisztoriografii. Moszkva: Akvilon, 2019 IV. Iván és I. Péter mikrohistoriográfiája. Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2019 „Mi, moszkoviták”. Publicisztikák Oroszországról. Budapest: Gondolat Kiadó, 2020 „Igyei i muzi”. Tajni ruszisztyiki. Moszkva: Akvilon, 2020 Rosszija i Vengrija v mirovoj kul’ture: isztocsnyik i ego intyerpretacija/ Russia and Hungary in World Culture: the Source and its Interpretation; Szvák, Gyula, chief editor. Ruszisztikai Könyvek XLVII. Budapest: Russica Pannonicana, 2020 Orosz hősök és antihősök. Tanulmányok a 25/30. évfordulóra”. Szvák, Gyula, szerk. Ruszisztikai Könyvek XLVIII. Budapest: Russica Pannonicana, 2020 Orosz concerto. Mikrohistoriográfiai etűd; Russica Pannonicana, Bp., 2021 (Poszt szovjet füzetek) The Russian Paradigm. Moscow-Budapest: Aquilo Press – Gondolat, 2022 Ruszisztika és hatalom. Ruszisztikai Könyvek LII. Russica Pannonicana, 2025
Jegyzetek
Források Szakmai önéletrajza https://www.russianstudies.hu/docs/Szv%C3%A1k.Gyula.szakmai.%C3%A9letrajz.2019.pdf#toolbar=0&navpanes=0&statusbar=0 https://www.russianstudies.hu/docs/Szv%C3%A1k%20Gyula%20bibliogr%C3%A1fia.pdf#toolbar=0&navpanes=0&statusbar=0
További információk Az Orosz Tudományos Akadémia díszdoktora
Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar russzisták Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A budapesti Fazekas diákjai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Élő személyek