Bécs közlekedése több ágra tagolódik: a vasútra, a közútra, a légi- és a vízi járatokra és természetesen a városon belüli közösségi közlekedésre.
Légi közlekedés
bélyegkép|jobbra|250px|Schwechat repülőtér
Bécs repülőtere a tőle 22 km-re található Bécs–Schwechati nemzetközi repülőtér, német nevén Flughafen Schwechat, amely mind utas-, mind pedig teherforgalom szempontjából fontos légikikötő. Többek között az osztrák üzemeltetésű Austrian Airlines légitársaságok bázisrepülőtere. Két kifutója és egy terminálépülete alkalmas mindenféle gép fogadására, beleértve a Boeing 747 és az Airbus A380-at is. Innen elsősorban belföldre, valamint Európába (főleg Németországba), Nyugat-Ázsiába és Észak-Amerikába indítanak járatokat.
A repülőtér a városból az A4-es autópályán, a 9-es számú főúton, az -es S-Bahnnal vagy a -tel (City Airport Train) közelíthető meg. Wien Meidling vasútállomástól és Wien Westbahnhoftól körülbelül 60 percenként indulnak reptéri buszok.
Autóközlekedés bélyegkép|jobbra|250px|A Bécs környéki autópályák és autóutak
1959-ben a növekvő és minden helyet elfoglaló autók parkolásának korlátozása érdekében vezették be először a Kurzparkzona-t (korlátozott időtartamú várakozást) a városban. A parkolás ingyenes maradt és parkoló órával kellett jelezni a várakozás kezdetét és időtartamát. 1975-től ezt váltotta a fizető parkolás rendszere. Egy óra parkolás 1975-ben négy schillinget fizetett, 1986. április 1-jétől a parkolási díjat tizenkét schillingre emelték, ma 2,10 euró.60 Jahre Kurzparkzone in Wien Az egész városban (szinte kivétel nélkül) fizetni kell a parkolásért, amit automatáknál, SMS-ben, WAP-on vagy weben lehet eszközölni. Akik nem fizetnek parkolási díjat, azok autóját a rendőrség vagy a parkolásellenőrzés elszállíttatja. Az autó kiváltása díja a szabálysértés mértékének megfelelően változik. 2019 nyarától Döbling kerület is a fizetőzóna része lesz.
A várost az alábbi utak érintik: Autópályák: A1, A2, A3, A4, A5, A6, A7, A8, A9, A10, A11, A12, A13, A14, A21, A22, A23, A25, A26 Gyorsforgalmi utak: S1, S2 Főutak: 1, 3, 8, 9, 10, 11, 12, 16, 17, 221, 224, 225, 227
Tömegközlekedési tarifarendszer
Bécsben és környékén (Alsó-Ausztria és Burgenland tartományokban, Sopronig kiterjesztve) egy Integrált közlekedési rendszer, a Verkehrsverbund Ost-Region (VOR) nevű tarifaszövetség felelős a különböző közlekedési cégek jegyeladásáért. A tarifaközösség tagjai az adópénzből is finanszírozott közszolgáltatók, valamint tetszés szerint magáncégek is beléphetnek közéjük.
A VOR tarifazónákat hozott létre, amiken belül a jegyek minden szolgáltatónál érvényesek, és így egy jeggyel igénybe lehet venni a városi közlekedési cégnek (Wiener Linien), az ÖBB vasúttársaságnak, valamint minden más tagnak a szolgáltatásait az adott zónán belül. Bécsben a legkisebb zóna maga a városhatár, ezt 100-as zónának jelölték régen, napjainkban Kernzone Wien a neve. Mint azt már más városok is példaértékűként kezelnek, a városhatáron belül mindenre szóló éves bérlet 365 euróba kerül, vagyis napokra bontva egy euróba kerül Bécsben a közösségi közlekedés használata. A rendszert az utazás megkönnyítéséért, és különböző közlekedési cégek összekapcsolásáért hozták létre. A Bécsben is megtalálható vasúti szolgáltatók közül a WESTbahn GmbH, RegioJet és City Airport Train nem tagok, nekik külön tarifáik vannak.
A VOR társaságot már 1974-ben megalapították, de csak 1984 óta tevékenykedik. 2016-ra sikerült beolvasztani a bécsi tarifaközösséget a korábban különálló Verkehrsverbund Niederösterreich-Burgenland-hoz, a jelenlegi zónákra osztott jegyrendszer 2016. július 6. óta van érvényben a három tartományban.
Vasúti közlekedés Távolsági vasutak bélyegkép|jobbra|250px|A Bécs környéki vasútvonalak térképe (VOR)
Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) jelentős vonatállománya Bécsből indul vagy ide érkezik. A város nagyobb pályaudvarai:
Hauptbahnhof Franz-Josefs-Bahnhof Westbahnhof Hütteldorf Heiligenstadt Praterstern Meidling Wien Mitte Floridsdorf Simmering
Ezek közül a legnagyobb nemzetközi forgalmat a 2014-es teljes körű átadása óta a ténylegesKorábban Bécsnek nem volt főpályaudvara, ezt a szerepet főként – nemzetközi viszonylatban – a Westbahnhof és részben a korábban létezett Südbahnhof bonyolította le. Wien Hauptbahnhof bonyolítja le.Ezzel egyidejűleg a Westbahnhof elveszítette nemzetközi jelentőségét, Wien Meidling pedig immár köztes, de fontos megállóként játszik szerepet. Ide érkeznek a magyarországi vonatok, beleértve a Győr–Bécs és a Fertőszentmiklós–Bécs viszonylatú EuroRegio személyvonatokat, a pozsonyi, a csehországi, lengyel és német vonatok (némelyik átmenő jelleggel), valamint az Olaszország felől érkező járatok, továbbá közvetlen járat létesült a schwechati reptérrel oly módon, hogy máshonnan érkező számos vonat vagy vonatrész (pl. Railjet) továbbhalad odáig.
Mindegyik pályaudvar közvetlenül vagy közvetve elérhető metróval, megkönnyítve az esetleges átszállást. A városi tömegközlekedési térképek a vasútvonalakat fekete színnel jelölik.
Elővárosi vasutak
A Bécs környéki elővárosi vasutak rengeteg utast szállítanak nap mint nap; megközelítőleg 300 000 főt. Működtetésüket az Osztrák Szövetségi Vasutak végzi.
Előnye többek között, hogy rendelkezik: ütemes menetrenddel kifejezetten jó összeköttetéssel más közösségi közlekedési eszközökkel, s illeszkedik a különböző régiók tarifaszabályozásába és a különböző közlekedési társaságok működésébe általában motorvonatokból áll, amelyekre jellemző a gyors utascsere (sok és széles ajtóval, nagy befogadóképességgel és az átlagosnál jobb gyorsulással) megemelt (akadálymentesített) peronokkal, hogy a velük egy szintben lévő utastér ezáltal is gyorsabbá tegye a ki- és beszállást
A Bécs és környéki S-Bahn vonalak:
: Meidling – Gänserndorf : Mödling – Mistelbach (- Laa an der Thaya) : Hollabrunn – Wiener Neustadt Hbf : Absdorf-Hippersdorf – Wiener Neustadt Hbf (– Tullnerfeld) : (Laa an der Thaya –) Mistelbach – Schwechat (Repülőtér) – Wolfsthal : Franz-Josefs-Bhf. – Tulln (- St. Pölten) : Handelskai – Hütteldorf : Westbahnhof – Tullnerbach-Pressbaum (- Neulengbach) : Bruck a.d. Leitha – Wiener Neustadt Hbf : Aspern Nord – Hütteldorf
Létezik egy ún. fővonal is, amelyen majdnem valamennyi fent felsorolt S-Bahn közlekedik. Ez a vonal Bécs belvárosának mondhatni a határa, amelyen az alábbi vonalak szerelvényei járnak: , , , , . Ez egy ún. kiegészítő vonal, tehát a járatok nem mindegyike érinti. Ez a vonal a következő:Floridsdorf – Handelskai – Traisengasse – Praterstern – Wien Mitte–Landstraße – Rennweg (az itt válik ki) – Quartier Belvedere – Hauptbahnhof – Matzleinsdorfer Platz – Wien Meidling
A térképek (általánosan) sötétkék színnel jelölik.
Bécs–Baden vasút (WLB)
A Wiener Lokalbahnen AG Bécs–Baden viszonylatban közlekedő vonala, a Wiener Lokalbahn (Badner Bahn néven is ismert) az egyetlen (magyar értelemben) igazán HÉV-nek (vorortbahn) nevezhető vonal. Mint a nevében is benne van, Bécs és Baden városát köti össze. Ez a távolság 27,2 km, amelyen napi 30 000 ember ingázik. A vonal belvárosi része egyúttal villamosvonal is: az Opera és a Philadelphiabrücke (Wien Meidling) között csaknem végig a 62-es villamos vonalával egyezik meg, ebből a Laurenzgasse és Eichenstrasse megálló között a felszín alatt közlekedik. Ez a vonal is tagja a VOR közlekedési szövetségnek.
Vasút létére 650, 750 illetve 850 V a felsővezeték feszültsége, ami jóval elmarad az Ausztriában szokásos más vonalakétól.
Csúcsidőszakban 7-8 percenként, míg egyéb időszakban 15 percenként jár. A vonal két végállomása: Bécs, Opera (Wien – Karlsplatz, Oper) és Baden, Josefsplatz, de egyes forgalmi időszakokban rövidített, sűrítő betétjáratok is közlekednek Bécs, Wolfganggasse és Wiener Neudorf végállomásokkal.
A térképek erősen sötétkék vagy zöldes-kék színnel jelölik.
City Airport Train ()
bélyegkép|jobbra|250px|CAT-szerelvény a Schwechati repülőtér felé
A City Airport Train a schwechati repülőteret köti össze a várossal, rendkívül magas komfortfokozattal. A repülőtérről a városba (Landstraße, Wien Mitte pályaudvar) 16 perc alatt jut el. Menet közben információs monitorok tájékoztatják az utasokat a légitársaságok ajánlatairól, a városi programokról és egyéb információkról. Az utaskísérők a vonat indulását követően angol és német nyelven köszöntik az utasokat.
A jegyek automatákból, interneten keresztül és pénztárakból egyaránt megválthatók. A vonaljegy ára 8 €, a menettértié pedig 15. Az utazást könnyítendő, az Austrian Airlines a központi pályaudvar indulási szintjén ún. check-in részleget helyezett el, így aki az AUA-val utazik, és a reptérre való kijutáshoz a CAT-ot veszi igénybe, az már itt feladhatja a csomagját. CAT-TAXI-val, a vonatéhoz hasonló komfortszinten juthat el az utas a vonathoz/tól.
A vonatok hétfőtől szombatig 5.30 és 23.30 között közlekednek, irányonként 30 perces intervallummal.
Tervezik, hogy a vonalat meghosszabbítsák a Štefánik pozsonyi repülőtérig.
A térképek sárgászöld színnel jelölik.
Városi közösségi közlekedés bélyegkép|250px|Az önkormányzati tulajdonú cég, a Wiener Linien logója.
A város tömegközlekedését legnagyobb részben, de nem egyedüli vállalatként a Wiener Linien látja el, amely a Wiener Stadtwerke holding tagja. További, a tarifarendszerben is megtalálható cégek, mint a privát buszos cég Dr. Richard, vagy a Wiener Lokalbahnen szintén kiegészítik a szolgáltatásokat.
A városban van autóbusz, villamos, metró is, trolival viszont már nem rendelkezik a város. A társaság közel 7700 munkahelyet biztosít. 2007-ben 793 millió utast szállított, ami a cég történelmében rekordnak számít. Az utasok 24%-a (megközelítőleg minden negyedik) diák. Az emberek 36%-a választja a WL járatait a városban való utazáshoz. Az is a tömegközlekedésre biztatja az embereket, hogy a parkolójegy elég drága, és a belvárosban történő autózás elég nehézkes. Azok akik autóval érkeznek Bécsbe a város széléig nyúló metróknál lévő parkolóikban hagyhatják autójukat, majd a városba metróval utazhatnak be.
A társaság jelmondata: Die Stadt gehört Dir. (Tiéd a város!)
A cég fenntart összesen 5 metróvonalat (U-Bahn) 65,1 km hosszan (évi 476,7 millió utassal) 29 villamosvonalat 227,3 km hosszan (200,4 millió utassal) 60 nappali-, 23 éjszakai- és 18 ASTAX-autóbuszvonalat 669,1 km hosszan (116 millió utassal). A bécsi metró hétvégén az éjszakai órákban is közlekedik, 15 perces időközönként. A nappali járatok átlagban 5.30 és 0.30 között közlekednek változó sűrűséggel.
Bécsben a tömegközlekedők száma egyre nő. 2012-ben 906,6 millió utazás történt. Elsősorban azért választják egyre többen ezt, mert gyors, pontos és biztonságos. A járatok igen sűrűn járnak, így a legtöbb utasnak nappal nem is kell figyelnie a menetrendet, pár percen belül várhatóan jön jármű. A sűrű járatok további előnye, hogy az átszállást is megkönnyítik, mivel ha a járat pár percet késik, akkor sem késik le az utasok a csatlakozást. 2012-ben a megkérdezett utasok 97%-a azt mondta, hogy egyértelműen pozitívan vélekedik a pénzéért cserében nyújtott szolgáltatásról. Ezen belül a megkérdezettek 30%-a igen jó, 55%-a pedig jó értékelést adott a tömegközlekedés minőségére. A városi közlekedés vonzerejének növeléséhez tagadhatatlanul hozzájárult az, hogy 2012-ben majd 2014-ben drasztikusan csökkent az éves bérlet ára. Az is a tömegközlekedésre biztatja az embereket, hogy a parkolójegy elég drága, és a belvárosban történő autózás elég nehézkes. Azok akik autóval érkeznek Bécsbe a város széléig nyúló metróknál lévő parkolóikban hagyhatják autójukat, majd a városba metróval utazhatnak be.
Metró
bélyegkép|250px|jobbra|Egy V típusú metró a bécsi metróhálózaton