Katkó István (Jászjákóhalma, 1923. június 17. – Budapest, 2000. február 13.) író, újságíró.
Élete 1936–1938 között Budapesten tejcsarnokban, mosodában, péküzletben kifutófiúként tartotta el magát. 1938–1944 között vasöntő tanonc, később segédként a Budapest–Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt.-nél dolgozott. 1945–1949 között újságíró volt vidéken (Békéscsaba, Szeged, Pécs, Kaposvár), majd a Népszavához szerződött üzemi riporternek. 1953–1957 között a Népszava kulturális rovatvezetője lett. 1957-ben a Budapesti Egyetemen magyar szakos tanári oklevelet szerzett. 1958–1983 között a Magyar Televízió irodalmi rovatának vezetője és főmunkatársa, majd 1983-tól nyugdíjasként művészeti tanácsadója volt.
Munkássága Elbeszéléseiben és regényeiben háború utáni élményeit, ifjúságának emlékeit írja meg. Későbbi műveiben a munkásszármazású értelmiség válságait, az új, visszásnak érzett társadalmi folyamatokat mutatja be realista, olykor szatirikus jelleggel. Írt gyermekregényt, rádió- és tévéjátékot, színpadi művet; egyfelvonásosait amatőr társulatok mutatják be. bélyegkép|Katkó István sírja Budapesten. Kerepesi temető: 42/1-A-27.
Díjai Szocialista Munkáért Érdemrend (1955) Szocialista Hazáért érdemrend (1967) Gorkij-díj (1970) Gábor Andor-díj (1971) Munka Érdemrend ezüst fokozata (1974) Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1975) SZOT-díj (1983)
Művei Opálka és a forgószél (regény, 1956) Piros kenyér (elbeszélések, 1958) Félszívű apostolok (regény, 1958) Hátra arc! (regény, 1960) A nap adja az árnyékot is (regény, 1961) Két ember az országúton (elbeszélések, 1962) Dicső rokonom (regény, 1963) Festett egek (regény, 1966) Szent Bertalan délutánja (regény, 1967) Történelmi társbérlet (regény, 1969) Társutazás (elbeszélések, 1969) 5 férfi komoly szándékkal (regény, 1970) Csak a testvérem (ifjúsági regény, 1971) Vadhajtás (regény, 1973) Micsoda fiatalok! Micsoda öregek! (elbeszélések, 1975) Háziőrizet (regény, 1978) Együtt futottunk (kisregény, 1979) Telefonpapa (gyermekregény, 1982) Beszélgetés hajnal felé (elbeszélések, 1982) Törésvonal (regény, 1983) Börtönkalauz kezdő bűnözők számára. Igazolójelentés egy szerelemről (kisregény, 1985) A hóhér (regény, 1992) Kokárda (regény, 1993) Tabló babérlevelekből (1999)
Források http://archiv.vfmk.hu/konyvtar/digitalizalas/1_sz_melleklet_1_0.pdf
Kortárs Magyar Írók
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Magyar újságírók Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2000-ben elhunyt személyek Kategória:SZOT-díjasok Kategória:Gábor Andor-díjasok Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek