Emmanuel Petit (Dieppe, 1970. szeptember 22. –) francia válogatott labdarúgó, az 1998-as labdarúgó-világbajnokságot és a 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokságot megnyerő francia válogatott tagja.

Pályafutása Klubcsapatban Emmanuel Petit az ES Argues csapatában kezdte pályafutását, ahol korábban bátyja is játszott. 1988-ban, amikor betöltötte a tizennyolcadik életévét, aláírt az AS Monaco csapatához, amelynek akkoriban Arséne Wenger volt a vezetőedzője. Hamar sikerült a nagyhercegség csapatában alapemberré válnia, bár Petit ekkoriban nem a középpályán, hanem többnyire középső védőként vagy balbekként szerepelt a csapatban. Ebben az időszakban Francia Kupát, valamint bajnokságot is nyert a piros-fehérekkel. 1997 júniusában Angliába az Arsenal csapatához igazolt. Ebben a döntésében fontos szerepet játszott volt edzője, Arséne Wenger is, aki maga hívta a tehetséges játékost az Arsenalhoz, ahol szintén összejött neki a bajnoki- és kupaarany. Petit Londonban már védekező középpályásként szerepelt Patrick Vieira mellett, de néha a középpálya bal oldalán is feltűnt. 1998-ban Petit begyűjtötte a Premier League bajnoki aranyát, továbbá FA Kupátis megnyerte a csapattal. 1998-ban a legnagyobb sikerét érte el a válogatottban, melynek 1990 és 2003 között volt a tagja. A hazai rendezésű világbajnokságon aranyérmet szereztek. Petit két góllal járult hozzá a sikerhez, előbb a dánok kapuját vette be egy távoli lövéssel, majd a döntőben Brazília ellen ő szerezte a harmadik gólt. Két évvel később az Európa-bajnok csapatnak is a tagja volt, akárcsak az ázsiai világbajnokságon lőtt gól nélkül kieső gall gárdának is. Petit 2000-ben a Barcelonához igazolt, de nem jött be neki a váltás. Itt visszakerült a védelembe, de folyamatos sérülései és az edzővel, Llorenç Serra Ferrerrel való problémái miatt egy szezon után, s mindössze egy lőtt góllal a háta mögött visszatért Londonba, de ezúttal már a Chelsea-hez, de a játékban sérülései folyamatosan hátráltatták. 2004-ben átadólistára került, s bár fél évig próbálkozott csapatot találni, 2005-ben visszavonult az aktív futballtól.

A válogatottban Petit 63 meccsen 6 gólt szerzett a válogatottban. 1998-ban tagja volt a világbajnok és a 2000-es Európa-bajnok francia együttesnek is. A vb-n 2 gólt is szerzett, dán labdarúgó-válogatott ellen, illetve a döntőben brazil labdarúgó-válogatott ellen. 2002-es Vb-n leszereplő válogatott tagja is volt, 3 meccsen 1 pontot szereztek.

Sikerei, díjai Klubokban Monaco Francia bajnok (1): 1996–1997 Francia kupa győztes (1): 1990–1991 Arsenal Angol bajnok (1): 1997–1998 Angol kupa győztes (1): 1997–1998 Angol szuperkupa győztes (2): 1998, 1999 Válogatottban Világbajnok (1): 1998 Európa bajnok (1): 2000

Egyéni Az év újonca az francia első osztályban: 1990 A hónap játékosa a premier leagueben (1): 1998. április Onze de Bronze (1): 1998 Az év PFA csapatában (1): 1998–1999

Egyéb francia Becsületrend :1998 Statisztika

Klub Bajnokság Kupa Ligakupa Nemzetközi Összesen Szezon Klub League Pályára Lépések Gólok Pályára Lépések Gólok Pályára Lépések Gólok Pályára Lépések Gólok Pályára Lépések Gólok Franciaország Bajnokság Coupe de France Coupe de la Ligue Európa Összesen 1988–1989MonacoDivision 19091-001811989–199028010-703601990–199127160-503811991–199228040-703901992–199325120--2711993–199428020-1004001994–19952511010-2711995–19962313000102711996–1997290103070400 Anglia League FA Kupa Liga Európa Összesen 1997–1998ArsenalPremier League3227030204421998–19992643200303261999–20002733000100403 Spanyolország Bajnokság Copa del Rey Supercopa de España Európa Összesen2000–2001BarcelonaLa Liga23150-100381 Anglia League FA Kupa Liga Európa Összesen 2001–2002ChelseaPremier League2716020303812002–20032415011103122003–20044010002070 Összesen Franciaország 2224291403702925 Anglia140112526121019214 Spanyolország 2315000100381 Karrier Összesen 3851659310168052220 Válogatottban FranciaországÉvekPályára LépésekGólok 19901019910019925019937019941019950019961019972019981021999512000141200171200291200310Összesen636

Jegyzetek

Források

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Francia labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Monaco labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:Világbajnok labdarúgók Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Az 1992-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Az 1998-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2000-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2002-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Becsületrend lovagjai Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók