Ferrari Violetta (Hódmezővásárhely, 1930. április 25. – Budapest, 2014. január 23.) Jászai Mari-díjas magyar színésznő.

Élete Apja, Leopoldo Ferrari szobafestő (1887. december 8. Stienta, Rovigno – 1951. április 18., Budapest) olasz hadifogolyként került Hódmezővásárhelyre, ott született lánya, Violetta; anyja Kurucz Júlia (1892. február 21 Hódmezővásárhely). Szüleinek házasságkötése 1922. január 4-én történt Hódmezővásárhelyen. Violetta születési neve Ferrari Fernanda Ibolya, anyja után református volt. A művésznevét 5 évesen választotta a Siliga-bácsi-féle gyermekszínházban. Ő és valamennyi testvére kettős (olasz-magyar) állampolgár volt.

Bátyjai: Stefano (1922), Dante László (1924) és János (1926). Pályáját hatévesen kezdte a Pesti Színházban gyermekszínészként. 1949-ben a Madách Színház ösztöndíjasaként végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1950–56 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1956-ban emigrált; először Bécsben, majd Nyugat-Németországban élt, ahol több szerepet is kapott. A rendszerváltás után többször hazalátogatott, de szerepet már nem vállalt. 1997-ben végleg hazaköltözött Magyarországra, 2014-ben Budapesten hunyt el.

Magánélete 1949-ben kötött házasságot Básti Lajossal, de 1954-ben elváltak. Második férje Földiák János mérnök volt, akitől 1956 augusztusában született meg első fia, Péter. Második fia 1963-ban az NSZK-ban jött a világra. A második házassága is válással végződött 1973-ban.

Színpadi szerepei Angyalka (Molière: A képzelt beteg) Antonyina (Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek) Beatriz (Lope de Vega: Donna Juana) Brandt Olga (Sándor Kálmán: A senki városa) Cherubin (Beaumarchais: Figaro házassága) Cleopatra (Shaw: Caesar és Cleopatra) Erzsi (Vészi Endre: A titkárnő) Hedda (Henrik Ibsen: Hedda Gabler) Irma (Breffort–Monnot: Irma, te édes!) Kiszolgáló (Illyés Gyula: Tűvé-tevők) Lenka (Pavlenko: Boldogság) Lujza (Friedrich Schiller: Ármány és szerelem) Marianna (Molière: A fösvény) Marianna (Molière: Tartuffe) Molière-né (Molière: A versailles-i rögtönzés) Nádja, Polina unokahúga (Makszim Gorkij: Ellenségek) Ophélia (William Shakespeare: Hamlet) Samu (Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak) Sára (Szabó Pál: Nyári zápor) Széll Olga (Háy Gyula: Az élet hídja) Tatjána Rogyionova (Mihajlov–Szamojlov: Titkos háború) Tünde (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde) Varvara (Osztrovszkij: Vihar) Veronika (Jean-Paul Sartre: Főbelövendők klubja) Vivie (George Bernard Shaw: Warrenné mestersége) Rövid összefoglaló a Színházművészeti Lexikonban Szócikk a Magyar színházművészeti lexikonban

Filmjei

Konrad aus der Konservenbüchse (Konrad a konzervdobozból) (1983) Der Gerichtsvollzieher (A bírósági végrehajtó) (1981) Ein herrlicher Tag (Egy csodálatos nap) (1976) Der schwarze Graf (A fekete gróf) (1970) Puppen reden nicht (A babák nem beszélnek) (1970) Dem Täter auf der Spur (Az elkövető nyomában) (1970) Ein ruhiges Heim (Egy csendes otthon) (1969/70) Die Reise nach Tilsit (Út Tilsitbe) (1969) Des Broadways liebstes Kind (1969) Cäsar und Cleopatra (Cézár és Kleopátra) (1969) Duell um Aimée (Párbaj Aimée-ért) (1968) Jetzt schlägt's 13 (Most 13-at ütött) (1968) Millionen für Penny (Milliók Pennyért) (1968) Bel Ami (A szépfiú) (1967/68) Im weissen Rössl (A Fehér Ló Fogadóban) (1967) eredetije: Fehér ló Das Geld liegt auf der Strasse (A pénz az utcán van) (1966) Münchhausen ist unter uns (Münchhausen köztünk van) (1966) Stoppt die Welt – ich möchte aussteigen (Állítsd meg a világot - ki akarok szállni) (1966) Hava, der Igel (Háva, a sündisznó) (1966) Ein Tag ohne Morgen (Egy nap holnap nélkül) (1966) Prairie-Saloon (Préri-szalon) (1966) Herr Kayser und die Nachtigall (Kayser úr és a fülemüle) (1966) Adieu Madmaiselle (1965) Die Reise (Az utazás) (1965) Geisterkomödie - Eine unwahrscheinliche Komödie (Szellemkomédia - Egy valószínűtlen vígjáték) (1965) Keine Angst vor der Hölle? (Nem fél a pokoltól?) (1965) Ein Engel namens Schmidt (Egy angyal, akit Schmidtnek hívnak) (1964) Ich hab mich so an dich gewöhnt - Ein Besuch bei Bully Buhlan (Már annyira megszoktalak - Látogatás Bully Buhlanban) (1963) Trompeten der Liebe (A szeretet harsonái) (1962) Flitterwochen (Nászút) (1962) Nie hab' ich nie gesagt (Soha nem mondtam) (1961/62) Johnny Belinda (1961) Scheidungsgrund: Liebe (A válás oka: Szerelem) (1960) Piroschka (Piroska) (1960) Laß mich am Sonntag nicht allein (Vasárnap ne hagyj egyedül) (1959) Paprika (1959) Scala – total verrückt (Scala - teljesen őrült) (1958) Gázolás (1955) Különös ismertetőjel (1955) Fel a fejjel (1954) 2×2 néha 5 (1954) Föltámadott a tenger (1953) Ifjú szívvel (1953) Civil a pályán (1951) Dalolva szép az élet (1950)

Dalok Kozma József–Vécsey Ernő: Hulló levelek (Les feuilles mortes, A két szemét még most is látom...) Louis Gugliemi (Louiguy)–Édith Piaf–Bradányi Iván: Álmaimban látlak én (La vie en rose) Behár György–Szenes Iván: Amikor mosolyogsz ISWC T-007.001.738-7 Pablo Beltrán Ruiz–G. Dénes György: Mexikói karnevál (¿Quién será?) Cseng a mexikói karnevál (a csa-csa-csa tündöklésének egyik fontos darabja) Fényes Szabolcs–Szenes Iván: Melletted nincsenek hétköznapok T-007.000.698-2 Behár György–Romhányi József: Szemembe nézz! T-007.174.690-1 A Civil a pályán c. filmben elhangzó MHK-induló (Rajta sporttárs, fuss a célba!) egyik előadója. DAl a Civil a pályán című filmből

A 2x2 néha 5 c. film slágerét Vass Éva énekli (külön készült a film- és a hangfelvétel).

Német színésznőként öt népszerű dalt énekelt, köztük az Es muß die Liebe sein-t, amellyel a német táncdalfesztiválon lépett fel 1964-ben.

Die Welt ist doch für alle da (1967) a Die Rudi Carrell Show című műsorban

Díjak

Farkas–Ratkó-díj (1952) Jászai Mari-díj (1955) Budaörs díszpolgára (2005)

Emlékezete Alakja felbukkan (említés szintjén) Kondor Vilmos magyar író Budapest novemberben című bűnügyi regényében. Fábián Janka említi őt A könyvárus lány c. regényében.

Jegyzetek

Megjegyzések

Források

Ferrari Violetta nyolcvanéves Halálhíre a hvg.hun

További információk Elfeledve, mellőzve halt meg Básti Lajos 19 évvel fiatalabb nagy szerelme

HMDB Fotók Ferrari Violettáról MTVA Archívum

Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Farkas–Ratkó-díjasok Kategória:Magyar gyerekszínészek Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Református magyarok