Ladányi Ferenc (született Ludeser) (Debrecen, 1909. december 3. – Budapest, 1965. március 10.) Kossuth-díjas magyar színész, színigazgató, érdemes és kiváló művész.
Életpálya Szülei Ludeser János és Tóth Ilona voltak. Már diákként feltűnt színészi képességeivel az iskolai önképzőkörben. A mérnöknek készülő fiút tanára a Színiakadémiára irányította, ahol Ódry Árpád növendékeként végzett 1931-ben.
Pályáját a Magyar Színházban kezdte. Itt csak jelentéktelen feladatokat kapott, ezért a katonai szolgálat letelte után Sebestyén Mihály miskolci társulatához szerződött. Itt már főszerepeket játszhatott, Shakespeare-től operettekig. A borsodi megyeszékhely után Munkácson, Debrecenben, Sopronban, majd Pécsett játszott. 1936-tól 1938-ig a Belvárosi Színház művésze volt, 1938 és 1941 között dunántúli városokban lépett fel Beleznai Unger István színtársulatával. 1942-től 1944-ig Miskolcon, Debrecenben és Szegeden játszott. Utóbbi helyen alakította először Ibsen Peer Gyntjét, későbbi fővárosi partnerével, Gobbi Hildával. 1945 és 1949 között a Nemzeti Színház, 1949 és 1953 között a Madách Színház tagja. 1949-től 1954-ig színészmesterséget tanított a Színiakadémián, mellette az 1950-es években a Színház- és Filmművészeti Szövetség főtitkára, országgyűlési képviselő (1953–58) is volt. 1953 és 1955 között igazgatta a Magyar Néphadsereg Színházát, majd visszatért a Madáchba, ahol szintén igazgató volt 1957 és 1959 között. 1960-ban újra a Nemzeti Színház tagja lett. Életének utolsó éveiben betegsége megakadályozta abban, hogy színpadon játsszon, a Magyar Rádióban gyakran szerepelt.
Első filmszerepe egy parasztfiú megformálása volt, az 1945-ben készült A tanítónő című filmben. Az 1950-es években szocialista realista filmek pozitív hőseit alakította. Utolsó filmes szerepe az 1964-ben készült A kőszívű ember fiai című kétrészes filmben volt.
Színpadon kiemelkedő alakítása volt Ibsen Peer Gynt című drámájának címszerepe, Heltai Jenő Néma leventéjének Agárdi Pétere, Shakespeare-drámák főszerepe. Kivételesen szép szövegmondású, nemes orgánumú színész volt, a verses drámákban különösen jól érvényesült. Versmondóként egészen kivételes helyet foglal el a magyar színháztörténetben.
Maga is írt egy színdarabot, néhány verset, fordított Shakespeare-t.
Családja
Lánya Ladányi Katalin műfordító, anyai nagyapja Tóth András szobrász, nagybátyja Tóth Árpád költő.Az örök szépséget kereső ember Magyar Hírlap
Színpadi szerepei
Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi) (1950) Valorin (Marcel Aymé: Nem az én fejem) (1951) Francia király (William Shakespeare: Minden jó, ha a vége jó) (1961) Rómeó (William Shakespeare: Rómeó és Júlia) (1953) Ádám (Madách Imre: Az ember tragédiája) Lysander, Zuboly (Shakespeare: Szentivánéji álom) Teodoro (Lope de Vega: A kertész kutyája) Don Pedro (Federico García Lorca: Mariana Pineda) (1962) George (John Steinbeck: Egerek és emberek) (1957) Peer Gynt (Henrik Ibsen: Peer Gynt) (1958) Figaro (Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: A sevillai borbély, avagy a hiábavaló elővigyázat) (1953) Agárdi Péter (Heltai Jenő: A néma levente) (1955) Petur (Katona József: Bánk bán)(1962) Miniszterhelyettes (Sólyom László: A gyanú körbejár) (1963) Tanácselnök (Németh László: Az utazás) (1962) Bónis Lajos (Darvas József: Hajnali tűz) (1961) Mészáros Lőrinc (Illyés Gyula: Dózsa György) (1956) Első isten (Bertolt Brecht: Jó embert keresünk) (1957)
Filmjei bélyegkép|Emléktáblája egykori lakhelyén (XI. ker., Budaörsi út 28) A tanítónő (1945) - Baranyi Gyula, az egyik cseléd Tűz (1948) - Báti Géza a Westland-Sulpho gyár üzemi bizottságának elnöke Forró mezők (1949) Egy asszony elindul (1948) - Banga Kálmán Dalolva szép az élet (1950) - Lakatos párttitkár Gyarmat a föld alatt (1951) - Nyerges János a MAKIRT termelési ellenőre Ütközet békében (1952) - Tordai altábornagy Különös ismertetőjel (1955) Ünnepi vacsora (1956) - Varsa Mihály Két vallomás (1957) - Vincze százados A harangok Rómába mentek (1958) Sóbálvány (1958) Tegnap (1959) A harminckilences dandár (1959) Pár lépés a határ (1959) - Vági Virrad (1960) - Szabó Ferenc alezredes Az arc nélküli város (1960) - Galetta Ferenc mérnök, azaz Gellei Endre Megszállottak (1962) - képviselő Nappali sötétség (1963) Karambol (1964) A kőszívű ember fiai (1964)
Rádió Baróti Géza: Szalonkocsi (1953) Igor Lukovszkij: A Vaclav-úti rejtély (1954) Kotzián Katalin: "A szerelem gyöngyei..." (1956) Anton Pavlovics Csehov: A nyaralóban (1960)
Kitüntetései
Érdemes művész (1950) Kossuth-díj (1952) Kiváló művész (1955)
Jegyzetek
Források Székely Ilona: A nagy Peer. Ladányi Ferenc orgánuma = 168 Óra/Sófár 2005. 30. szám
Magyar életrajzi lexikon Színházi kislexikon. Főszerk. Hont Ferenc. Budapest, 1969. Gondolat K. https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HY-69Z7-4X3?view=index&personArk=%2Fark%3A%2F61903%2F1%3A1%3AQ57B-KFRY&action=view
További információk
Kategória:Magyar színészek Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Színigazgatók Kategória:Országgyűlési képviselők (1953–1958) Kategória:Debreceniek Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek