Ez Beyoncé Knowles amerikai R&B énekesnő eddigi zenei kiadványainak listája. Napjainkig négy stúdióalbuma, egy középlemeze, negyvennyolc kislemeze, és hat DVD albuma jelent meg a Columbia Records gondozásában. A korai, a Destiny’s Child együttessel felvett anyagok itt nem szerepelnek, ezek helye a Destiny’s Child-diszkográfia. Beyoncé szólókarrierje során eddig összesen 75 millió albumot és kislemezt adott el világszerte. Ezzel a kétezres évek egyik legsikeresebb előadójának számit.

Szólókarrierje 2003-ban kezdődött mikor kiadta első önálló stúdióalbumát, amely a Dangerously in Love címet kapta. A lemez csúcspozícióban nyitott a Billboard 200 hivatalos listáján, 317.000 eladott példánnyal. Napjainkig a felvételből több mint 11 millió darab kelt el világszerte. Az albumról négy kislemez jelent meg: a Crazy in Love, a Baby Boy, a Me, Myself & I és a Naughty Girl. A maxilemezek közül a Crazy in Love című dal összesen nyolc hétig vezette az amerikai Billboard Hot 100 slágerlistát.

Következő B'Day című stúdióalbumával Knowles ismét világsikert ért el. Hat kislemez jelent meg az albumról, ezek közül a Déjà Vu, az Irreplaceable, és a Beautiful Liar mind kiválóan szerepeltek a slágerlistákon, top 10-ben végezve az Egyesült Államokban és Európaszerte egyaránt.

A 2008 novemberében megjelent következő nagylemeze az I Am… Sasha Fierce lett sorrendben a harmadik stúdióalbuma amely első helyen nyitott a Billboard slágerlistáján. A felvétel olyan híres maxilemezeket tartalmazott mint az If I Were a Boy, vagy a Single Ladies (Put a Ring on It). A Single Ladies című szám egyébként kereskedelmileg Beyoncé legsikeresebb kislemezének számít 4,5 millió eladott példánnyal.

Negyedik stúdióalbuma a 4, 2011. június 28. jelent meg. Többek között két híresebb kislemez került kiadásra az albumról a Best Thing I Never Had és a Love On Top című felvételek.

2013. december 13-án teljesen váratlanul jelent meg az ötödik stúdióalbuma, a Beyoncé. Az album a Billboard 200 lista legtetején debütált, ezzel már ötödik listavezető albumát könyvelhette el magának. Megjelenésének harmadik napján minden idők legkelendőbb albumává vált az iTunes-on. A lemez legsikeresebb dala a "Drunk in Love" volt, amely a Billboard Hot 100 második helyéig jutott. Hatodik stúdióalbuma 2016. április 23-án jelent meg Lemonade címmel.

Magyarországon a Mahasz hivatalos rádiós slágerlistáján eddig kilenc saját száma és egy közreműködése jelent meg, ebből két szám az Irreplaceable és a Shakirával együtt rögzített Beautiful Liar listavezető lett. Nagylemezei közül a Magyar Hanglemez Kiadók archívuma szerint, a B'Day, és az I Am... Sasha Fierce című albuma is arany minősítést szerzett.

Stúdióalbumok ÉvAlbumListás helyezésekMinősítésekU.S.U.S. R&BUKAUSCANIRLNETNZGERHUN2003Dangerously in Love Kiadó: Columbia Records Megjelenés: 2004. június 24. Formátumok: CD11121148118 US: 4× Platina UK: 2× Platina AUS: Platina Világszerte: 11 000 000 USA: 4 600 000 Egyesült Királyság: 1 100 0002006B'Day Kiadó: Columbia Records Megjelenés: 2006. szeptember 5. Formátumok: CD, digitális letöltés11381358522 HUN: Arany US: 3× Platina UK: 2× Platina AUS: Platina Világszerte: 7 000 000 USA: 3 200 000 Egyesült Királyság: 600 0002008I Am… Sasha Fierce Kiadó: Columbia Records Megjelenés: 2008. november 18. Formátumok: CD, digitális letöltés112861616178 HUN: Arany US: 2× Platina UK: 2x Platina AUS: Platina Világszerte: 7 000 000 US: 2 900 000. UK: 1 410 00020114 Kiadó: Columbia Records Megjelenés: 2011. június 24. Formátumok: CD, digitális letöltés1112312358 US: Platina CAN: Platina AUS: Platina US: 1 500 000http://www.billboard.com/articles/columns/chart-beat/6828205/beyonce-dangerously-in-love-surpasses-5-million-sold-us Egyesült Királyság: 603 5482013Beyoncé Kiadó: Columbia Records Megjelenés: 2013. december 13. Formátumok: CD, digitális letöltés112112121126 US: 2x-es platina CAN: Platina AUS: Platina US: 2 300 000 Egyesült Királyság: 418 0002016Lemonade Kiadó: Columbia Records Megjelenés: 2016. április 23. Formátumok: Online streaming, digitális letöltés

Középlemezek/válogatások 2004: True Star: A Private Performance 2007: Irreemplazable 2008: Beyoncé Karaoke Hits, Vol. I

Kislemezek ÉvCímListás helyezésekMinősítésekAlbumU.S.U.S. R&BUKIRECANAUSNZGERSWIHUN2003Crazy in Love (Featuring Jay-Z)1111222632 US: Arany AUS: Platina NZ: Platina UK: EzüstDangerously in LoveBaby Boy (Featuring Sean Paul)112623245- US: Arany AUS: Platina NZ: PlatinaMe, Myself and I4211217116841- US: Arany2004Naughty Girl3810142961618- US: Arany AUS: Arany NZ: Arany UK: Ezüst2005Check on It13355-11173 US: Arany NZ: Platina#1's2006Deja Vu (Featuring Jay-Z)41135815934 US: AranyB'DayRing the Alarm113--45----- US: AranyUpgrade U (Featuring Jay-Z)5911--------Irreplaceable114121111191 US: 2× Platina AUS: Platina NZ: Platina2007Beautiful Liar (Featuring Shakira)37011251111 US: Platina AUS: Arany NZ: Arany UK: EzüstGet Me Bodied6810--42-----Green Light--1246-17----Listen612386---18--Dreamgirls2008If I Were a Boy31612432335 US: 2× Platina AUS: Platina CAN: 2× Platina NZ: Platina SWI: Platina UK: AranyI Am... Sasha FierceSingle Ladies (Put a Ring on It)1174252-4014 US: 4× Platina AUS: 3× Platina CAN: 2× Platina NZ: Platina UK: Arany2009Diva1937250-4026---US: AranyHalo516443326517 US: 2× Platina AUS: 3× Platina CAN: Platina GER: Arany NZ: Platina UK: Arany SWI: PlatinaEgo393----11--- NZ: AranySweet Dreams10485417218167 US: Platina AUS: Platina NZ: PlatinaBroken-Hearted Girl102-2720-14-1479-Video Phone653763--3132---2011Run the World (Girls)2930111116109-22- US: Arany NZ: Arany4Best Thing I Never Had116432271752935- US: Arany NZ: AranyCountdown7112354562-----Love on Top12011321652014--- US: Arany2012End of Time113-3927------ Magyar listás helyezések a Mahasz Rádiós Top 40-ben elért eredmény alapján. 1 Habár a Love on Top, valamint a Best Thing I Never Had című felvételek nem kerültek be a Mahasz Rádiós Top 40-be, az Editors’ Choice listán viszont sorrendben a 38. és 18. helyen chartoltak.

Kislemezek közreműködőként ÉvCímListás helyezésekMinősítésekAlbumU.S.U.S. R&BUKIRECANAUSNZGERSWIHUN2000I Got That (Featuring Amil)-101--------All Money Legal2002'03 Bonnie & Clyde (Featuring Jay-Z)2422862461-US: Arany AUS: PlatinaThe Blueprint 2: The Gift & The Curse2007Hollywood (Featuring Jay Z)-58---98----Kingdom ComeAmor Gitano (Featuring Alejandro Fernández)----------Viento a FavorUntil the End of Time (Featuring Justin Timberlake)173----31--- US: AranyFutureSex/LoveSounds2008Love in This Club, Part II (Featuring Usher, Lil Wayne)18796-69----- US: PlatinaHere I Stand2010Put It in a Love Song (Featuring Alicia Keys)10260-2671-24---The Element of FreedomTelephone (Featuring Lady Gaga)3-11333334 AUS: 3× Platina CAN: 3× Platina GER: Arany NZ: Platina SWI: PlatinaThe Fame Monster2012Lift Off (Featuring Jay Z)121-48--81----Watch the Throne Magyar listás helyezések a Mahasz Rádiós Top 40-ben elért eredmény alapján. 2 Habár a 03 Bonnie & Clyde című felvétel nem került be a Mahasz Rádiós Top 40-be, az Editors’ Choice listán viszont a 30. helyen chartolt.

Promociós lemezek ÉvCímListás helyezésekAlbumU.S.U.S. R&BUKIRECANAUSNZGERSWIHUN2003Daddy----------Dangerously in LoveWhat's It Gonna Be----------Live at WembleySummertime10835--------The Fighting Temptations2004The Star-Spangled Banner----------Nem albumon jelent meg2006One Night Only--67-------Dreamgirls2009Si Yo Fuera un Chico----------I Am... Sasha FierceSing a Song----------Wow! Wow! Wubbzy!: Sing-a-Song2010Fever----------HeatWhy Don't You Love Me--51--73----I Am... Sasha FierceWishing On a Star-101--------Nem albumon jelent meg20111+15710571-82-----4Party502--------

Vendégszereplések ÉvDalAlbum1999 Crazy Feelings (Missy Elliott featuring Beyoncé)Da Real World2002 Nothing out There for Me (Missy Elliott featuring Beyoncé)Under Construction2003 Naive (Solange Knowles featuring Beyoncé és Da Brat)Solo Star"The Closer I Get to You" (duett Luther Vandrossal)Dance with My Father Bienvenue ([IAM featuring Beyoncé)Revoir un Printemps2005 So Amazing (duett Stevie Wonderrel)So Amazing: An All-Star Tribute to Luther Vandross2008 HonestyMathew Knowles & Music World Present Vol.1: Love Destiny 2009 Venus vs. Mars (Jay Z featuring Beyoncé) The Blueprint 3 2010 See Me Now (Kanye West featuring Beyoncé, Charlie Wilson) My Beautiful Dark Twisted Fantasy 2011 Love a Woman (Mary J. Blige featuring Beyoncé) My Life II... The Journey Continues (Act 1)

Főcímdalok ÉvDalFilm1999 After All Is Said and Done (Marc Nelson közreműködésével)The Best Man2000 Have Your Way (Kelly Rowland közreműködésével)His Woman His Wife2001 If Looks Could Kill (You Would Be Dead) (Mos Def és Sam Sarpong közreműködésével)Carmen - Egy hiphopera Cards Never Lie (Wyclef Jean és Rah Digga közreműködésével) The Last Great Seduction (Mekhi Phifer közreműködésével) Stop That! (Mekhi Phifer közreműködésével)2002 Work It OutAustin Powers 3. - Aranyszerszám Hey Goldmember (Foxxy Cleopatra featuring Devin and Solange Knowles)2003 Keep Giving Your Love to MeBad Boys II Fighting Temptation (Missy Elliott, Free és MC Lyte közreműködésével) Kísértés két szólamban Fever Everything I Do (duett Bilallal) Swing Low, Sweet Chariot He Still Loves Me (Walter Williams Sr. of The O'Jays és Angie Stone közreműködésével) Time to Come Home (Angie Stone és Melba Moore közreműködésével) Summertime (P. Diddy közreműködésével) Crazy in Love (Jay-Z közreműködésével)White ChicksBridget Jones: Mindjárt megőrülök!2005 Wishing on a StarRoll Bounce2006 Check on It (featuring Slim Thug)Rózsaszín párduc Woman Like Me Move (with Jennifer Hudson és Anika Noni Rose közreműködésével)Dreamgirls Fake Your Way to the Top (Eddie Murphy, Jennifer Hudson és Anika Noni Rose közreműködésével) Cadillac Car (with Eddie Murphy, Jennifer Hudson, Anika Noni Rose, Rory O'Malley, Laura Bell Bundy és Anne Warren közreműködésével) Steppin’ to the Bad Side (Jamie Foxx, Keith Robinson, Hinton Battle, Eddie Murphy, Jennifer Hudson és Anika Noni Rose közreműködésével) I Want You Baby (Eddie Murphy, Jennifer Hudson, és Anika Noni Rose közreműködésével) Family (Keith Robinson, Jennifer Hudson, Jamie Foxx és Anika Noni Rose közreműködésével) Dreamgirls (Jennifer Hudson és Anika Noni Rose közreműködésével) It’s All Over (Jennifer Hudson, Jamie Foxx, Anika Noni Rose, Keith Robinson és Sharon Leal közreműködésével) One Night Only (Disco) (Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével) Listen Hard to Say Goodbye (Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével) Dreamgirls (Finale) (Jennifer Hudson, Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével) When I First Saw You (Jamie Foxx közreműködésével) Heavy (Jennifer Hudson és Anika Noni Rose közreműködésével) I’m Somebody (Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével) Lorrell Loves Jimmy/Family (Reprise) (Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével) Step on Over (Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével) Dreamgirls (Finale) (Jennifer Hudson, Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével) Family (End Title Version) (Keith Robinson, Jennifer Hudson, Jamie Foxx és Anika Noni Rose közreműködésével) One Night Only (Dance Mix) (Anika Noni Rose és Sharon Leal közreműködésével)2007 DaddyDaddy's Little Girls Flaws and AllWhy Did I Get Married?2008 At LastCadillac Records Once in a Lifetime I’d Rather Go Blind Trust in Me All I Could Do Is Cry2009Smash into YouObsessed

DVD-k Live at Wembley Beyoncé The Ultimate Performer B'Day Anthology Irreemplazable The Beyoncé Experience Live BET Presents Beyoncé

Szóló videóklipek