A Kati és a Kerek Perec 1975 és 1984 között aktív magyar popegyüttes.

Története 1975-ös megalakulásakor az együttes vezetője Kiss Ernő, a dalokat szerző névadó ötletgazda pedig Nagy Katalin volt. Ők ketten korábban a Turán László vezette, 1970-ben alapított Volán együttesben játszottak együtt. Törzshelyük a Fővárosi Művelődési Központ volt, ahol ugyanabban az időben lépett fel rendszeresen Papp Imre, Lerch István és Baranszky László is. Rockzenét játszottak, főleg olyan nagy nyugati együttesek repertoárjából, mint a Black Sabbath, a Deep Purple vagy a Led Zeppelin.

1975 márciusában megalapították a Kati és a Kerek Perec elnevezésű formációt, amelynek Kissen és Nagyon kívül Patay Miklós, Fábián Attila és Nagy Béla voltak az alapító tagjai. A saját bevallásuk szerint „vokális popzenét” játszó együttes valamennyi tagja több hangszeren is játszott, emellett mindannyian énekeltek is. Első nyári évadukban elsősorban a budai, csepeli, dunaújvárosi és székesfehérvári ifjúsági parkokban léptek fel, de Balatonaligán nyári klubjuk is volt, ahova vendégzenekarokat is meghívtak. 1976 májusában – a Bergendy-együttes és a Tolcsvay-trió mellett – a Budai Ifjúsági Park évadnyitó koncertjének fellépői között voltak, és továbbra is rendszeresen játszottak a koncerthelyszínen, majd az 1976 októberében újra megnyílt Metro Klubba is hívták őket zenélni. 1976-ban az Egymillió fontos hangjegy című tévéműsor készített velük két felvételt, a 5000 Volts együttes I’m On Fire című dalának magyar nyelvű feldolgozásából Lángolok címmel, valamint a Pereces bácsi címen nekik írt magyar szerzeményből. 1977-ben a Lux együttes mellett ismét ők adhatták az évadnyitó műsort a Budai Ifjúsági Parkban. A Metronóm ’77 című televíziós könnyűzenei seregszemle 1977. július 23-ai elődöntőjén is felléptek az Egy dal neked című szerzeményükkel, és sikeresen továbbjutottak a július 30-ai döntőbe. Egy kritika szerint az „igazi meglepetést a Kati és a Kerek perec [!] jelentette, amely új hangjával, frissességével, szinte teljesen ismeretlenül került a döntőbe”. Ettől az évtől már olyan sikeres rádiófelvételeik is készültek, mint a Hinta, 1978-ban pedig a Jókedvű nap. Ezekben az években két kislemezüket is kiadták, és ugyancsak 1978-ban csatlakozott hozzájuk a Volánban már velük zenélő Végvári Ádám és Bardóczi Gyula.

1979 elején az Edda Művekkel voltak tizennégy rendezvénynapos országos turnén, majd az év folyamán három nagylemezen is szerepeltek: Nagy Katalin énekelte az ABBA Fernando című slágerét a Disco Party című lemezen, a Jókedvű nap a Pepita Favorit című válogatásalbumon jelent meg, a harmadik album pedig a csapat első nagylemeze, a Kati és a Kerek Perec volt, amelyről a Titanic című dal az év egyik slágere lett és felkerült a Disco Party 2. című 1981-es válogatáslemezre. 1980-tól megváltozott a felállás: Végvári és Bardóczi átigazolt a Neoton Famíliába, Babarik Vince és Mikulcza Sándor személyében két új tag érkezett a zenekarba. 1982-ben jelent meg második, egyben utolsó nagylemezük Szerpentin címmel.

Az együttes sikeres volt, dalaik közül az Egy dal neked és a Hinta felkerült a slágerlistákra, mindkét albumuk aranylemez lett, több ízben külföldön is felléptek. Egy 1982-es könnyűzenei áttekintés a Neoton Família és Szűcs Judit mellett „a diszkó csillagai” között említette az együttest. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagy hatalmú munkatársa, egyúttal a Neoton Família menedzsere, Erdős Péter azonban úgy vélte, nincs szükség két azonos stílusban játszó együttesre. A Kati és a Kerek Perec 1982 őszén nevet változtatott, majd miután 1984 nyarán a tagok úgy döntöttek, hogy Nyugat-Európában vállalnak vendéglátós munkát, Nagy Katalin kilépett a nevét viselő együttesből. Babarik Vince 1990-ig volt a zenekar tagja. Nagy Katalin 2010-ben bekövetkezett haláláig díszállat-kereskedést vezetett.

Tagjai

1975–1977 Kiss Ernő – basszusgitár, ének Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Patay Miklós – szólógitár, ének Fábián Attila – tizenkét gitár, fuvola Nagy Béla – dob 1977-1978 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Patay Miklós – gitár Kegye János – fuvola Zámori Sándor – dob 1978-1979 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Végvári Ádám – ének, gitár, basszusgitár Bardóczi Gyula – dob 1980-1984 Nagy Katalin – szólóének, zongora, szintetizátor, szaxofon Kiss Ernő – basszusgitár, ének Mikulcza Sándor – ének, gitár Babarik Vince – dob

Diszkográfia Kislemezek Év A B 1977Egy dal neked Kaszakő – A csapkodó szárnyú repülő1978HintaJókedvű nap1978Csillagszórós éjszakaEgy kölcsön álom

Nagylemezek Év Album címeDalok1979Kati és a Kerek PerecCsak egy képregény Szeress, amíg élsz Titanic Fátyoltánc Ő az a cigánylány Hívnak a fények Villamos-szerelem Tizenöt nyár Üvegszív1982SzerpentinRobinson Ne szeress engem Szívkirály Rolli Ördögi kör Engedj szabadon Kövesd a folyót Szerpentin Szoríts, ölelj át

Kiadatlan dalok Év Cím1976Pereces bácsi1976Lángolok1977Dal1978Eladom a bánatom1978Légy oly boldog, mint egy gyermek1978Több voltál nekem

Tévéshow-k

1978.06.17 Jókedvű nap (közreműködik: Szádvári Gabriella bemondó – ének)https://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-d3BZL1JsTzFHZ21lTjZURDNMZEtNQUoyekx6ZkxzdEFlT0F4ZjRlMDRWVT0%3D 1980.05.18 Üvegszívhttps://archivum.mtva.hu/images/news/NEWS-aGRzdnQrNHFBV3NTdzhTb3dOWkZaWmp1T3l0dVlDK2JUY3Flem5IbjZwaz0%3D (az első nagylemez dalaiból) 1982.08.07 Új egymillió fontos hangjegy (a Szerpentin c. nagylemez dalaiból)

Jegyzetek

Források Allmusic.hu Discogs.com

Kategória:Magyar könnyűzenei együttesek Kategória:1975-ben alakult együttesek Kategória:1982-ben feloszlott együttesek Kategória:Magyar popegyüttesek