A Rab ember fiai 1979-ben készült színes tévéfilm Móra Ferenc azonos című regénye alapján.
Történet
Ezzel a mondattal kezdődik a film, miközben Cselevi bég – a nagyváradi pasa követeként – Apafi Mihály fejedelem udvarába tart. A pasa azért küldi a fejedelemhez, hogy sarcot kérjen. A fejedelem 200 aranyat küld a pasának egy sólyom szárnyai alá kötve. A pénzt Szitáry Kristóffal küldi el, akit az út feléig elkísér két fia is. Útközben betérnek a kalmár Piszliczár házába, s ott töltenek egy éjszakát, majd reggel már csak Szitáry Kristóf folytatja az utat Nagyváradra. A pasa örömmel fogadja, de amint kibontja a pénzes zacskókat, abból kövek és patkó darabok potyognak ki. Azonnal tömlöcbe vetteti Szitáry Kristófot, s meneszti Cselevi béget Kolozsvárra, hogy mondja el a történteket a fejedelemnek. Szitáry Kristóf kegyvesztett lesz, fiainak is menekülniük kell a fejedelem haragja elől. A két fiú találkozik Pipitérrel, akivel együtt mennek vissza Nagyváradra, apjukat kiszabadítani. Tervük azonban nem sikerül, a pasa fogságba ejti a két fiút, de Cselevi bég segítségével sikerül megszökniük. Pipitér segítségével az Ecsedi-lápon az Isten szigetére mennek, ahol felkészülnek apjuk kiszabadítására. Később csatlakozik hozzájuk a fejedelem fia is, aki szintén a segítségükre lesz tervük megvalósításában. Sok kaland és megpróbáltatás után ez sikerül is, és még az is kiderül, hogy a fejedelem 200 aranyát a kalmár Piszliczár lopta el. Piszliczárt rabláncon vitték Kolozsvárra, Szitáry Kristóf pedig újra szabad lett.
Szereplők Főszereplők I. Apafi Mihály fejedelem – Szirtes Ádám Szitáry Kristóf – Bitskey Tibor Szitáry Tamás – Radnai György Szitáry Ádám – Szűcs Gábor Fejedelemfi – Kovács Krisztián Fejedelemasszony – Medgyesi Mária Pipitér – Szilágyi István Piszlicár, a görög kalmár – Garas Dezső Iluci, Piszlicár lánya – Vass Éva (szinkronhangja: Detre Annamária) Cselevi bég – Csákányi László Búzát (Buzáth) Gáspár várkapitány – Farkas Antal Hajdár váradi basa – Miklóssy György Búzát Gáspár (fő)vadásza – Gyenge Árpád A fejedelem „innya” (ital)kóstolója – Romhányi Rudolf Ebeczky – Szerencsi Hugó a fejedelem udvaronca – Polgár Géza Murmuc (majom)
További szereplők Almássi Albert, Bánhidi László, Forgács László, Fekete Alajos, Hajdu Endre, Kuna Károly, Kutas József, Németh László, Orosz István, Oszterbauer Ferenc, Szegedi J. Tamás, Szvitek György,.
Készítők Jelmeztervező – Wieber Marianna Hang – Hegedűs László Maszk – Vitray Júlia Fővilágosító – Szirmai Árpád Felvételvezető – Bánk Lászlóné Speciális effektusok – Bodrossy Félix és Duba László Zeneszerző – Ránki András Fényképezte – Lakatos Iván Építész – Varga Antal
Források Móra Ferenc: Rab ember fiai Magyar Televízió
Kategória:1979 filmjei Kategória:Móra Ferenc művein alapuló filmek Kategória:Magyar kalandfilmek Kategória:Magyar családi filmek Kategória:Magyar televíziós filmek