A pécsi 80-as jelzésű autóbusz Somogy és István-akna között közlekedett. A Budai Állomásról 15-ös jelzéssel induló járatok egy része ment tovább István-aknára, majd vissza Somogyba és a Budai Állomásra. Volt egy-két kivétel, például a késői esti, utolsó 80-as járat 82-esként közlekedett tovább Petőfi-aknáig.

Története 1960-tól közlekedett a bányászterületeket összekapcsolva 12B jelzéssel István-akna és Somogy között. Az 1987-es átszámozás után a 80-as járat papíron István-akna és Petőfi-akna között járt, bár munkanapokon a 18-ból 17, hétvégén mindegyik járat csonkajárat volt, legtöbbjük akkor is Somogy és István-akna között (emellett néhány Somogy és Petőfi-akna, vagy István-akna és Mázsaház között) járt. Ekkor két betétjárata is volt: 80A jelzéssel a Tűzoltószertárig, illetve 80B a Mázsaházig közlekedtek autóbuszok. 1996-tól szerepel a menetrendben a jelenlegi útvonalon – a Petőfi-aknáig közlekedő járat pedig a 80-as betétjárataként jelenleg 82-es számmal közlekedik.

A 80-as járat a 15-össel volt összeköttetésben: a 15-ös járatok közel fele Somogyba érve 80-as járattá szerelt át, majd a 80-as visszatérve Somogyba 15-ös járatként ment tovább a Budai állomásig. 2014 szeptemberében a fonódó hálózat bevezetésekor ezek a 80-as járatok beleolvadtak a 15-ös jelzésű járatba, a Somogyból visszaforduló korábbi 15-ösök 15A jelzést kaptak – mindkettő immáron a Főpályaudvarról indulva.

Útvonala István-akna felé Somogy feléSomogy – Somogy utca – Kőbánya utca – Béta-aknai út – István-aknaIstván-akna – Béta-aknai út – Kőbánya utca – Somogy utca – Somogy

Megállóhelyei

|0||István-aknavégállomás||10||align=left|

|1||István-akna I.||9||align=left|

|2||István-akna II.||8||align=left|

|5||Rücker-akna||5||align=left|

|7||Somogy kőbánya||3||align=left|

|10||Somogyvégállomás||0||align=left|

Források A Tüke Busz Zrt. hivatalos oldala

080