A budavári Nagyboldogasszony-templom, ismertebb nevén Mátyás-templom, ritkábban budavári koronázótemplom Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren álló, nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék épület. Két uralkodói párt koronáztak meg falai között: Ferenc Józsefet és Erzsébetet, valamint IV. Károlyt és Zitát. Mátyás király uralkodása alatt kétszer is megnősült, esküvői a Mátyás-templomban zajlottak. Emlékkönyvében többek között olvasható Akihito japán császár, George Walker Bush amerikai elnök, Diána walesi hercegné, V. Harald norvég király és Margaret Thatcher aláírása. „A Mátyás-torony teljes magassága a templom padozatától 78,16 méter, a járda szintjétől 76,57 méter. A látogatók számára a torony alsó koszorúerkélyét nyitották meg, amelynek magassága 46,73 méter, és amelyre 197 lépcsőn lehet feljutni.”Három évig óra helyett pokolgép ketyegett a toronyban
Az egyházi hagyomány szerint eredetileg román stílusban építették, és szentelték fel Szent István király parancsára 1015-ben, de 1241-ben a mongol invázió során megsemmisült, bár erre kevés utalás található. A jelenlegi épület késő gótikus stílusban épült a 14. század második felében, a 19. század végén pedig alapos átépítésen esett át. Ez volt a középkori Buda második legnagyobb temploma és a középkori Magyar Királyság hetedik legnagyobb temploma. Helyszíne volt a „Mária-csodának”. 1686-ban, amikor a Szent Liga megostromolta az akkor török kézen lévő Budát, a templom fala ledőlt az ágyútűz miatt. Kiderült, hogy mögé egy régi fogadalmi Madonna-szobor volt elrejtve. Amint Szűz Mária szobra megjelent az imádkozó muszlimok előtt, a helyőrség morálja összeomlott, és a város még aznap újra a keresztények kezére került.
Az évszázados oszmán megszállás alatt az egyházi kincstárt többször átmenekítették Pozsonyba, majd Buda elfoglalása (1541) után a templomot a fővárosi mecsetté alakították át, melynek során a templomon belüli késő gótikus freskók megsemmisültek. Buda felszabadulása után megkezdődött a barokk stílusú restaurálás. 1874–1896 között Schulek Frigyes tervei szerint elképzelt gótikus állapotban építették át, mely ma is látható. A második világháborúban Budapest ostroma alatt a németek, majd a szovjetek is táborként használták 1944–1945-ben Magyarország szovjet megszállása alatt. A templomot 1950 és 1970 között a magyar kormány finanszírozásával nagyrészt felújították. A harangtornyot helyreállították, a belső festmények és freskók felújításával együtt. A háború alatt megsemmisült ötmanuálos orgonát 1984-ben újították és szentelték fel.
A templom alatt és mellette fekvő temető területén, mintegy 300 m2-en gépház gondoskodik a nagy turistaforgalmat lebonyolító épület szellőzéséről. A templomban található az Egyházművészeti múzeum, amely a középkori kriptában kezdődik és a Szent István-kápolnánál fejeződik be. Számos szent ereklyét és középkori kőfaragványt, valamint a Szent Korona és koronaékszerek másolatait őrzi.
Története bélyeg|264px|A Mátyás-templom 1900-ban bélyegkép|264px|A templom korai ábrázolása, 1448 bélyegkép|264px|A templom felülnézetből bélyeg|264px|A templom bélyeg|264px|A templom
Kérdések az alapítás körül Az egyházi hagyomány szerint a templomot Szent István király alapította, 1015-ben, amelyről sem okleveles, sem tárgyi adat nem maradt fent. Írott forrás csak a török hódoltság után szól róla: Esterházy Pál nádor felirata az általa építtetett új főoltáron 1690-ben. E korban a templomot általánosan „Szent István egyházának” nevezik. A tatárjárás előtti alapításra enged következtetni, hogy kora jogán már 1257-ben elsőbbséget élvezett a várbeli Mária Magdolna-templommal szemben.
13. század: (újra)alapítás IV. Béla a tatárjárás után, 1255 és 1269 között, valószínűleg a régebbi, kisebb templom helyére tornyos, háromhajós bazilikát építtetett. Az első építési ütemben (1255–1260) épült fel a főszentély és a mellékszentélyek, az álkereszthajó és a Menyasszony-kapu, valószínűleg Villard de Honnecourt irányításával. A budavári főtemplom első építési szakasza a lyoni katedrálissal mutatja a legközelebbi rokonságot. A mestercsoport valószínűleg a csehországi Tišnov ciszterci monostorának építőiből állott össze, akik a tatárjárás utáni mestervándorlás során IV. Béla király unokatestvére, Prágai Szent Ágnes közvetítésével kerülhettek Magyarországra. A csoport 1260 körüli felbomlásának okai ismeretlenek.
A templom teljes kiépítése a második építési szakaszban történt meg, 1260 és 1269 között. A második mestercsoport munkájára az észak-francia templomépítészet már német közvetítéssel gyakorolt hatást. E műhely további munkái a soproni ferences rend Kecske-temploma és a klosterneuburgi kolostor, valószínűleg hozzájuk köthető a Margit-szigeti domonkos apácakolostor kibővítése is, amely IV. Béla leányának, Szent Margitnak otthona volt. A megépült budavári főtemplom kegyuraságát a király – leányára tekintettel – egy időre e kolostornak adományozta.
A budavári Nagyboldogasszony templom a klasszikus gótika templomépítészetének legkorábbi és legteljesebb hazai alkotása lett, amely átfogó képet ad IV. Béla korának építészeti iskoláiról.
14. század: gótikus csarnoktemplom A 14. század második felében gótikus csarnoktemplommá építették át. Az egész épület érett gótikus stílusban történt átalakíttatását Nagy Lajos király 1370 körül kezdte meg a délnyugati Mária-kapu kiépítésével. A reprezentatív, kétnyílásos kapuzat legközelebbi párhuzama a nürnbergi Szent Lőrinc-templom tizenöt évvel korábban épült portálja. Lajos uralkodása alatt megkezdték a bazilikális elrendezésű templomtér teljes átalakítását az érett gótika szellemében. Az oldalhajók boltozatát a főhajó magasságáig felemelték, és az így keletkezett magas falfelületeken gazdag kőrácsozatú, hatalmas ablakokat helyeztek el, ezzel világos, levegős csarnokteret hoztak létre. Zsigmond király uralkodása alatt a mellékszentélyeket meghosszabbították és nyolcszögletű, gótikus záródással látták el. Az építkezés utolsó szakaszában a prágai Parler-műhely mesterei is dolgoztak az épületen. 1412 és 1433 között Garai Miklós nádor megrendelésére ők építették fel az északi mellékszentély mellett a főúri Gara család temetkezőkápolnáját. Az újonnan keletkezett csarnoktemplom legközelebbi rokona a garamszentbenedeki apátság.
15. század: Mátyás temploma A templom Hunyadi Mátyás uralkodása alatt érte el középkori virágzásának tetőpontját. A király felépíttette a délnyugati harangtornyot, a hazai gótikus építészet egyik legnagyszerűbb alkotását. A rajta elhelyezett Mátyás-címer felirata szerint a torony 1470-re készült el. A harangtorony, elpusztult sisakjától eltekintve ma is az ekkor nyert formáját őrzi, jóllehet a 19. század végén kőanyagának teljes cseréje elkerülhetetlenné vált. A kóruskarzatot támasztó nagy ív oszlopfője azonban ma is eredetiben őrzi kőindái között Hunyadi János, Mátyás és László arcképét.
Mátyás királyi oratóriumot is emelt a templom déli szentélye mellé, ez azonban a török hódoltság ideje alatt teljesen elpusztult. Ekkor, a 15. század végén kezdhették meg az északnyugati torony kiépítését is, amely a török hódítás előtt a sisak kivételével már készen állott – ma azonban már csak Erhard Schön 1541-ben készült metszete őrzi emlékét.
16. század: Eszki dzsámi Buda 1526. évi első török megszállása során a főtemplom középkori tetőszerkezete és berendezésének nagy része is megsemmisült. Az újjáépült Boldogasszony-templomot 1541-ben, Buda végleges elfoglalása után a törökök sebtében mecsetté alakították át, hogy I. Szulejmán szultán itt adjon hálát Allahnak a győzelemért. Berendezését, oltárait kidobálták, festett falait lemeszelték. Míg a többi budavári templomot a mohamedánok elpusztították, a Mária-templom – mint Eszki dzsámi, vagyis Öreg Mecset – fennmaradt. A rombolást persze nem kerülhette el teljesen: a megszállók Mátyás királyi oratóriumát, az északi tornyot, a Garák kápolnáját és az oldalkápolnákat elbontották, hogy köveiket máshol hasznosítsák.
17-18. század: jezsuita templom A templom Buda visszafoglalása (1686) után először a ferences, majd a jezsuita rend tulajdonába került, amely azt barokk stílusban állította helyre. 1688–1702 között északi oldalához hatalmas kollégiumot, déli oldalához pedig 1702–1714 között háromemeletes szemináriumot építtetett, így az eredetileg szabadon álló templom egy nagy kiterjedésű épületegyüttes részévé lett. Ezzel az épület, bár nagyszerű lelkipásztori munka színterévé vált, szinte minden középkori ékességét elveszítette, levakolt külső homlokzata egyenesen jelentéktelenné vált.
Esterházy Pál nádor 1690-ben építtette föl az új barokk főoltárt, 1696-ban Pálffy Miklós tábornok előcsarnokot építtetett a főkapu elé, ugyanebben az évben Mátyás tornyát már barokk hagymasisak koronázta. 1707-re alakult ki a Loretói kápolna. 1719-ben toronyórát kapott, nem sokkal később felépítették oldalkápolnáit, és a Menyasszony-kapu helyén az új sekrestyét.
Az 1723. évi nagy budai tűzvészben a templom is leégett. A tűz megolvasztotta harangjait, elpusztította orgonáját, bedöntötte oromzatát, bezúzta boltozatait és a déli harangtorony sisakját is, amelynek helyére 1737-re már egy kettős hagyma alakú barokk sisakot építettek. 1748-ban villám sújtotta: tönkrement főoltárát csak 1760-ban sikerült pótolni.
A barokk átalakításoknak számos középkori elem esett áldozatul; a templom homlokzatának eredeti karakteréből csak a Mátyás-torony néhány meghagyott ablaka őrzött valamit. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után a templom kegyura Buda város (később Budapest) tanácsa lett, a templomhoz épült kollégium és rendház állami tulajdonba került.
19. század: Schulek koronázó főtemploma Ferenc József király 1873-ban kelt határozata alapján 1874–1896 között Schulek Frigyes vezetésével nagyarányú újjáépítésre került sor, amely kialakította az épület mai képét. A kőfaragó munkákat Kauser Jakab, a jó nevű pesti építész-család sarja végezte.
Schulek a volt jezsuita épületek közé zárt templomot a szomszédos épületrészek lebontása árán kiszabadította, visszaadva eredeti, különálló jellegét. Az épület boltozatát és falait több helyen a földig lebontatta, hogy rekonstruálni tudja az eredeti építészeti megoldásokat. Mindenütt eltávolította a barokk toldásokat, és a régebbi állapotok visszaállítására törekedett, de úgy, hogy a sérült részeket és felületeket teljesen megújította. Így került sor a Zsigmond-féle mellékszentélyek lebontására és az eredeti, egyszerűbb záródások visszaállítására, a Nagy Lajos-féle Mária-kapu kibontására, Mátyás harangtornyának megújítására – ugyanakkor szinte valamennyi eredeti oszlopfő hűen újrafaragott másolattal való cseréjére is. Ahol már támpontot sem talált, ott saját tervezésű részeket iktatott be: így a Mária-kapu elé előcsarnokot emelt, az elpusztult Gara-kápolna helyére felépítette az új Szent István-kápolnát, az északi oldalhajóhoz csatlakozó barokk kápolnasort neogótikus stílusban újjáépítette, a déli harangtornyot korábbi ábrázolások alapján a mai pazar kősisakkal koronázta meg és neogótikus erkélykoszorúval díszítette, az északi tornyot késő román modorú fiatornyos sisakkal látta el, a két torony közé áttört oromzatot helyezett, fölépítette a két sekrestyét és a szentélye északról csatlakozó királyi oratóriumot. Az 1780-ban kialakított kriptát is szabad neogótikus stílusban újította meg.
A restaurálás belső díszítőmunkáit és a berendezés elkészítését Schulek mellett Székely Bertalan és Lotz Károly irányította. Ők maguk festették az alakos festményeket, terveik alapján Kratzmann Ede készítette a színes üvegablakokat, és Mikula Ferenc faragta az új szobrászati díszítést. Az oltárképeket Zichy Mihály (Szent Imre-kápolna) és Aggházy Gyula (Loretói kápolna) festették, a főkapu domborművét, amely a Magyarok Nagyasszonyát ábrázolja, Lontay Lajos mintázta. A padsorok és az orgonaszekrény Schulek tervei szerint készültek.
A Koronázó Főtemplom 1893-ra készült el; a honfoglalás millenniumára ha nem is eredeti formájában, de régi fényében ragyogott.