Göksel Demirpençe, művésznevén Göksel (Isztambul, 1971. november 25. –) kísérletező stílusáról ismert török popénekesnő.
Életrajz Göksel Isztambulban született, felsőfokú tanulmányait a Boğaziçi Egyetemen kezdte meg filozófia szakon, ám zenei karrierje miatt nem fejezte be.
Sezen Aksu és Sertab Erener háttérénekeseként kezdte, majd 1997-ben megjelent első albuma, a Yollar. 2001-ben jelent meg második albuma, a Körebe, melyről a legsikeresebb dal a Depresyondayım volt. 2003-ban adta ki harmadik albumát, Söz Ver címmel, ugyanebben az évben pedig fellépett a görög Omega Vibes együttessel. 2005-ben jelent meg az Arka Bahçem című lemeze, melyről a legnagyobb sikert a Bi seni konuşurum aratta.
2006-ban egy dal erejéig közreműködött a maNga együttes albumán, melyről közös dalukat, a Dursun Zaman-t felhasználták a Jean-Claude Van Damme mellékszereplésével készült Sınav című játékfilm betétdalaként.
2007-ben jelent meg Ay'da Yürüdüm című nagylemeze, melyen a maNga énekese, Ferman Akgül, és Teoman is közreműködött.
Diszkográfia bélyegkép|250px|Göksel egy 2005-ös koncerten 1997 Yollar, Karma Müzik Yapım 2001 Körebe, Sony Music 2003 Söz ver, Sony Music 2005 Arka Bahçem, Sony Music 2007 Ay'da Yürüdüm, Sony Music 2009 Mektubumu Buldun mu?, Avrupa Müzik 2010 Hayat Rüya Gibi, Avrupa Müzik 2012 Bende bi' Aşk var, Avrupa Müzik 2015 Sen Orda Yoksun, Avrupa Müzik
Jegyzetek
Források Biyografi.info Gökselonline hivatalos honlap
Kategória:Török énekesek Kategória:1971-ben született személyek Kategória:Élő személyek