Zeffer András, becenevén Zefi (Budapest, 1958. október 29.) Máté Péter-díjas magyar billentyűs, énekes, zeneszerző, a P. Mobil egykori tagja, a RockBand és a Mobilmánia vezetője.
Pályafutása Évekig tanult zongorán, majd sípos orgonán. Első komolyabb együttese az S.O.S volt, ahol Kocsándi Miklóssal, a korábbi P. Mobil-énekes Szegváry Gáborral és Sárvári Vilmossal játszott együtt. Utóbbival 1980-ban igazoltak a P. Mobilba, Cserháti István és Bencsik Sándor helyére.
A P. Mobil együttesben vált ismertté, népszerűvé. Mint billentyűs, leginkább híres Hammond-orgonájával együtt említik. Virtuóz játéka a rockzenét hallgatók körében igen kedvelt.
1997-ben Tunyogi Péterrel és Kékesi Lászlóval együtt el kellett hagyniuk a P. Mobilt, ekkor a Tunyogi Band utódjaként megalakították a Tunyogi Rock Band (TRB) együttest.
Kitartásának, tenni akarásának és sok munkájának köszönhetően a TRB sok sikeres koncertet adott országszerte, valamint színvonalas kiadványokat jelentettek meg.
2004-től Tunyogi Péter betegsége miatt már nem csak billentyűse és vezetője, de énekese is volt a nevét The Rock Bandre változtató zenekarnak.
2006 júliusában súlyos stádiumban lévő akut leukémiát diagnosztizáltak nála. Közel egy év kórház, steril box, csontvelő-transzplantáció után csodával határos módon meggyógyult. Betegsége ideje alatt végig egy internetes naplóban számolt be meghökkentő őszinteséggel betegségéről, kezelésekről, gyógyulásáról.
2006. november 5-én egyedülálló módon segítette felgyógyulását a zenészszakma. Rockzenészek egy rockzenészért címmel rendeztek segélykoncertet Zefiért telt házzal és közel 100 neves fellépővel. Zeffer András gyógyulása után fiatal, igen tehetséges zenészekkel alakította újjá zenekarát, amivel viszi tovább a TRB örökséget, amiért olyan sokat dolgozott. Zeffer András és a RockBand néven 2007. október 27-én léptek először színpadra, Zefi visszatérő koncertjén, ahol telt ház ünnepelte a felgyógyult rockzenészt. A koncert megjelent DVD formában.
2008 októberében ünnepelte 50. születésnapját. Ez az év sok minden másért is emlékezetes marad: májusban megalakította (az év zenei szenzációjának számító) Mobilmánia zenekart, egykori P. Mobil-tagokból: Vikidál Gyulával, Tunyogi Péterrel, Rudán Joe-val és Kékesi Lászlóval. Sikeres koncertjeiket látva az EMI kiadó lemezszerződést ajánlott föl nekik. Amikor már elkészültek az új dalok, tragédia érte a zenekart és a magyar rockot: egy balesetben Tunyogi Péter életét vesztette, így a lemezt már nélküle fejezték be 2008 decemberében.
Ugyanabban a hónapban megjelenik első könyve: Őssejt és Rock and Roll címmel, amiben az internetes napló bővített formáját olvashatjuk, továbbá megszólalnak orvosok, rajongók és családtagok is.
2009. Mobilmánia együttes Petőfi csarnokban megtartott nagy koncertjén jelen vannak a régi P. Mobil dobos társak. Szenzációként a színpadon 5 független dobfelszerelés látható és hallható. Ebből a koncertből DVD és CD is készült.
2010. Alexandrával köt szerződést egy újabb stúdió albumra. Az út legyen Veled címmel.
2011-ben elnyerik a MAHASZ Fonogram Magyar Zenei Díját az Út legyen Veled című albummal.
2012. Pecsa Szabadtéri színpadon hatalmas Mobilmánia koncertet adnak, Zeffer András 35 éves jubileumi éve alkalmából. Szerződés köt a Hammer Records-szal. A Pecsa koncertből Dupla audió CD és DVD készül.
2013-ban megjelenteti a Világon is első zenei 3 dimenziós blu-ray kiadványukat 5.1 és 2.0-as hanggal, melyen a PECSA koncert verziója látható és hallható.
2014-ben a Mobilmánia elkészíti 3. stúdióalbumát Fénypokol címmel. A munkálatokat a SuperSize Recording Stúdióban készítik. Minden idők egyik legjobb magyar rockzenei albuma.
2017-ben jelent meg a Mobilmánia legutóbbi albuma, Vándorvér címmel.
2018 január 6-án pedig tripla jubileumi koncertre került sor a Papp László Budapest Sportarénában: Vikidál Gyula 70, Zeffer András 60, a Mobilmánia pedig 10 éves születésnapját ünnepelte. A műsor két részből állt: az első részében Vikidál (Dinamit, P.Box, színház), a második részben Zeffer András saját (Tunyogi Rock Band, RockBand ), illetve előbbivel közös munkássága (P.Mobil, Mobilmánia) került terítékre. A vendégek névsora: az egész koncertet a Vass Lajos Szimfonikus Zenekar színesítette, az első blokkban közreműködött Nagy Anikó és Zöld Csaba színművészek, Homonyik Sándor énekes, Jankai Béla és fiai (Valentin, Sebastian), továbbá Vikidál Gyula első zenekara (Gemler) gitárosa, Szabó László "Morci"; a második blokkban pedig Závodi János és Lukács Peta játszottak, és megemlékeztek Tunyogi Péterről is.
Nős, felesége Csilla, aki a Mobilmánia és a Rock Band ügyeit intézi. Két lánya van, Szandra és Bettina. Szandra révén egy fiúunokája van (Márk).
Diszkográfia P. Mobil 1981 – Mobilizmo LP/CD 1983 – Heavy Medal LP/CD 1984 – Rocklegendák 3. – Honfoglalás LP/CD 1993 – Stage Power (antológia 1981-1984) 2CD 1994 – Ez az élet, Babolcsai néni! CD 1994 – A legrosszabb koncert (koncertfelvétel) VHS 1994 – Worst of P. Mobil (koncertfelvétel) CD 1995 – Rest of P. Mobil (1994-es koncertfelvételek + 1995-ös stúdiófelvételek) CD 1995 – A zöld, a bíbor és a fekete – Bencsik Sándor-emléklemez (válogatás) CD 1995 – Honfoglalás – Szimfonikus verzió CD 1996 – Honfoglalás '96 – Rockverzió maxi CD 2002 – Honfoglalás (1995-ös és 1983-as koncertfelvétel) DVD+CD 2003 – Múlt idő 1973-1984 (demók, bootlegek) CD 2004 – Magyar fal (1983-as koncertfelvétel) / Heavy Medal (1983-as dokumentumfilm) DVD+2CD 2009 – Örökmozgó lettem 2. (dokumentumfilm) / A legrosszabb koncert (1994-es koncertfelvétel) DVD 2009 – Honfoglalás '96 – Rockverzió / Honfoglalás – (1995-ös) Szimfonikus verzió / Honfoglalás (1983-as koncertfelvétel) CD 2009 – 4 Rocktenor (1995-ös koncertfelvétel) DVD
Vendégként 1997 – Száz év zene (Som Lajos, Závodi János és Horváth Attila szerzői lemeze) CD
Tunyogi Rock Band / TRB 1997 – A tegnap itthagyott CD 1997 – A King For Yesterday CD 1998 – TRB Koncert VHS/CD 2001 – Szárnyakon szédülő CD 2003 – Próbáld meg őszintén – Koncert CD 2008 – Tunyogi Péter emlékére – TRB koncert (videóklipek + 1998-as koncertfelvétel) DVD 2008 – Az légy, aki vagy – Horváth Attila Életmű (válogatás) CD 2008 – Ha volna két életem – Horváth Attila Életmű (válogatás) CD 2008 – Szabad vér – Horváth Attila Életmű (válogatás) CD 2011 – TRB – Tunyogi Péter Emlékkoncert, 2CD + DVD (2018, 2011.04.27, Millenáris Teátrum)
Zeffer András 2004 – Új utakon (szerzői album) CD
the Rock Band / tRB 2004 – Születtem, szerettem CD 2005 – the Rock Band Koncert DVD/CD 2006 – Unplugged (az Echo Quartettel) CD 2008 – Szabad vér – Horváth Attila Életmű (válogatás) CD
Zeffer András és a RockBand 2007 – A Legenda visszatér (koncertfelvétel) DVD 2008 – Szabad vér – Horváth Attila Életmű (válogatás) CD
RockBand 2009 – MobilMánia Koncert (koncertfelvétel a MobilMánia előzenekaraként) DVD
MobilMánia 2008 – Ez a mánia CD 2009 – MobilMánia Koncert (előzenekar a RockBand) DVD+CD 2010 – Az út legyen veled 2012 – Vagyunk és maradunk még DVD+2CD 2013 – Vagyunk és maradunk még 3 Dimenziós BLURAY 2014 – Fénypokol CD 2016 – Fénypokol koncert DVD+CD 2017 – Vándorvér CD 2018 – Ez még nem a Pokol/ Landed In Your Hell CD 2020 – Zefi & Bajnok 40 CD
Könyve Őssejt és rock and roll. Zeffer András rockzenész naplója leukémia elleni harcáról, csontvelő-transzplantációjáról és gyógyulásáról; szerk. Zeffer Csilla; EMI Zenei Kft., Bp., 2008
Díjak Magyar Arany Érdemkereszt (2017) Máté Péter-díj (2024)
Jegyzetek
Kategória:Magyar énekesek Kategória:A P. Mobil tagjai Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Magyar billentyűsök Kategória:Óbudaiak Kategória:Máté Péter-díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei