Mocsai Lajos (Szeged, 1954. március 10. –) magyar kézilabdaedző, volt magyar válogatott kézilabdázó. A magyar férfi kézilabda-válogatott volt szövetségi kapitánya. Egyetemi tanár, 2014 decemberétől 2021 nyaráig a Testnevelési Egyetem rektora volt. Nős, 4 gyermek édesapja. Pályafutása során női és férfi csapattal is nyert már magyar bajnokságot, mind a férfi, mind a női válogatottal világbajnoki ezüstéremig jutott, a nőivel Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes.
Játékosként 1968 és 1981 között a Szegedi Tisza Volán (NB I/B-NB I), a TFSE (NB I/B), a Bp. Vasas (NB I) és a Bp. Spartacus (NB I) csapatokban játszott. 1974 és 1982 között 20-szor szerepelt a magyar felnőtt válogatottban.
Edzőként Az általa edzett játékosok közül kilencen játszottak a világválogatottban, kettőt (Daniel Stephant és Radulovics Bojanát) a világ legjobb játékosának választották, egy pedig (Farkas Ágnes) a világ második legjobb játékosa címet kapta.
Az Európai Kézilabda Szövetség tízéves jubileumi gáláján (2002) edzői életmű díjat kapott. A szigorú kritériumok alapján (olimpiai, világ- és Európa-bajnoki szereplés, a nemzetközi edzőképzésben való részvétel stb.) odaítélt díjat csak négy szakember kapta meg Európában.
A 2012. évi nyári olimpiai játékokon szövetségi kapitányként irányította a negyedik helyet megszerző férfi válogatottat.
2014 december 17-től kinevezték a Testnevelési Egyetem rektorának, amely tisztséget 2021-ig töltötte be.
2015 áprilisában a Magyar Kézilabda Szövetség tiszteletbeli elnökének választották.
A Debreceni Egyetem Szenátusa a 2015. június 25-ei ülésén hozott határozatában "honoris causa doctor" cím viselésére jogosította fel. A cím odaítélése annak ellenére történt, hogy az egyetem habilitációs tanácsa nagy többséggel elutasította a rektori előterjesztést.
2020 augusztusában a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnökévé választották.
Főbb edzői sikerei a klubcsapataival Bajnokcsapatok Európa Kupája győztes (nők): 1982 EHF Kupagyőztesek Európa Kupája győztes (férfiak): 1996, 2008 Magyar bajnok (férfiak): 1983, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012 Magyar bajnok (nők): 1982 Magyar Kupa-győztes (nők): 1982 Magyar Kupa-győztes (férfiak): 1983, 2009, 2010, 2011, 2012 Német Kupa-győztes (férfiak): 1995
Főbb sikerei a válogatottal Olimpiai ezüstérmes (2000) 16px|Ezüst Olimpiai negyedik helyezett (1988) Olimpiai ötödik helyezett (2004) Világbajnoki ezüstérmes (1986, 2003) 16px|Ezüst 16px|Ezüst Világbajnoki ötödik helyezett (1999) Világbajnoki hatodik helyezett (2001) Európa-bajnok (2000) 16px|Arany Európa-bajnoki bronzérmes (1998) 16px|Bronz Európa-bajnoki ötödik helyezett (2002) Olimpiai negyedik helyezett (2012)
Díjai, elismerései Magyar Ifjúsági Díj (1986) mesteredző (1986) Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2000) Az év edzője (3. díj) (2000) Az év edzője (3. díj) (2001) Európai mesteredző (2001) az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) életműdíja (2002) Kerezsi Endre-díj (2003) Az év magyar edzője (2009) Fair Play-díj a sportszerűség népszerűsítéséért (2011) Papp László Budapest Sportdíj (2012) Az év magyar szövetségi kapitánya (2012) Bay Béla-díj (2013) A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2014) Török Bódog-életműdíj (2017) Pro Comitatu Somogy-díj (2022)
Jegyzetek
Források Önéletrajza a TF honlapján Darcsi István–Donát Tamás: Mocsai titkai. Karriertörténet; Bakony-Balaton Média Kft., Veszprém, 2008
Kategória:Magyar kézilabdázók Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Szegediek Kategória:Magyar kézilabdaedzők Kategória:Magyar rektorok Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei