thumb|upright|right|Giovanni Trapattoni, háromszoros UEFA-kupa-győztes edző Ez az UEFA-kupa-győztes labdarúgóedzők listája. Az angol edző, Bill Nicholson vezette a Tottenham Hotspurt a győzelemhez az UEFA-kupa legelső döntőjében a szintén angol Wolverhampton Wanderers ellen. A kiírás első 25 évében a döntőket két részben bonyolították le, a két döntős csapat hazai stadionjában. 1998-ban Luigi Simoni már az első egy mérkőzéses döntőben vezette győzelemhez az Internazionale csapatát az SS Lazio ellen egy semleges stadionban, a párizsi Parc des Princes-ben.
Csupán három edző nyerte meg az UEFA-kupát egynél több alkalommal. A háromszoros győztes Giovanni Trapattoni a Juventusszal 1977-ben, az Internazionaléval 1991-ben, és még egyszer a Juventusszal 1993-ban nyert. Luis Molowny a Real Madrid edzőjeként nyerte meg a kupát kétszer egymás után, 1985-ben és 1986-ban, a sikert a spanyol Juande Ramos ismételte meg, aki a Sevillát vezette a döntőben győzelemhez 2006-ban és 2007-ben.
Bár az olasz edzők több UEFA-kupát nyertek, mint a többi nemzetiségűek, az utóbbi évek döntőiben a spanyol edzők voltak fölényben: háromszor hódították el a kupát 2004 és 2007 között. Öt edző nyerte meg a kupát az övétől eltérő országbeli csapattal; legutóbb a román Mircea Lucescu az ukrán FK Sahtar Doneck edzőjeként.
Évek szerint thumb|upright|right|Bobby Robson, a győztes edző 1981-benthumb|upright|right|Franz Beckenbauer, a győztes edző 1996-ban thumb|upright|right|José Mourinho, a győztes edző 2003-ban thumb|upright|right|Juande Ramos, a győztes edző 2006-ban és 2007-ben
DöntőGyőztes edzőKlubForrás1972Bill NicholsonTottenham Hotspur1973Bill ShanklyLiverpool1974Wiel CoerverFeyenoord1975Hennes WeisweilerBorussia Mönchengladbach1976Bob PaisleyLiverpool1977Giovanni TrapattoniJuventus1978Kees RijversPSV1979Udo LattekBorussia Mönchengladbach1980Friedel RauschEintracht Frankfurt1981Bobby RobsonIpswich Town1982Sven-Göran ErikssonGöteborg1983Paul Van HimstAnderlecht1984Keith BurkinshawTottenham Hotspur1985Luis MolownyReal Madrid1986Luis MolownyReal Madrid1987Gunder BengtssonGöteborg1988Erich RibbeckBayer Leverkusen1989Ottavio BianchiNapoli1990Dino ZoffJuventus1991Giovanni TrapattoniInternazionale1992Louis van GaalAjax1993Giovanni TrapattoniJuventus1994Giampiero MariniInternazionale1995Nevio ScalaParma1996Bayern München1997Huub StevensSchalke 041998Luigi SimoniInternazionale1999Alberto MalesaniParma2000Fatih TerimGalatasaray2001Gérard HoullierLiverpool2002Bert van MarwijkFeyenoord2003José MourinhoPorto2004Rafael BenítezValencia2005Valerij GazzajevCSZKA Moszkva2006Juande RamosSevilla2007Juande RamosSevilla2008Dick AdvocaatFK Zenyit2009Mircea LucescuSahtar Doneck
Nemzetiség szerint Nemzetiség Győzelmekszáma 9 6 5 5 4 2 1 1 1 1 1 1 1
Lásd még UEFA-kupa-döntők UEFA-kupa rekordok és statisztikák
Források
Külső hivatkozások Az UEFA-kupa története uefa.com
Edzö Kategória:Labdarúgó-vezetőedzők listái