bélyegkép|jobbra|262px|Harangozó Gyula emléktáblája egykori lakhelyén, a Liszt Ferenc tér 10. szám alatt

Harangozó Gyula (Budapest, 1908. április 19. – Budapest, 1974. október 30.) Kossuth-díjas magyar táncos, koreográfus és balettigazgató.

Élete Budapesten született Harangozó Gyula szabósegéd és Kemény Rozália gyermekeként. A huszadik századi magyar tánc egyik legjelentősebb művésze, táncos, koreográfus, balettigazgató volt. Autodidakta statisztaként dolgozott az Operaházban, amikor 1928-ban Albert Gaubiert felfigyelt rá, és szerepeltette A háromszögletű kalap című balettben. Ettől az évtől az Operaház magántáncosa lett. Koreográfusi tevékenységét 1936-ban kezdte a Csárdajelenet című egyfelvonásossal. 1950 és 1960 között az Operaház balettegyüttesének igazgatója volt. Legjelentősebb koreográfiái: A csodálatos mandarin (1945, 1956; az Öreg gavallér szerepét maga táncolta), Térzene (1948), Coppélia (1953; Coppélius szerepét maga táncolta), Seherezádé (1959).

Fia ifj. Harangozó Gyula balettművész, koreográfus. Állandó asszisztense, balettjei későbbi betanítója felesége, Hamala Irén (1921–1997) volt. Harangozó Gyula címmel 1965-ben portréfilmet készített róla a Magyar Televízió Banovich Tamás rendezésében.

Az emlékére létrehozott Harangozó Gyula-díjat évente március 15-én adják át. 2008. április 19-én és 20-án a Magyar Állami Operaház kétrészes emlékműsort rendezett a tiszteletére, amelyen A csodálatos mandarint, valamint az ifj. Johann Strauss zenéjére készített vidám és ironikus Térzenét mutatták be.

Színpadi szerepei

Színpadi koreográfiái

Filmek Életre ítéltek! (1941) Egy tál lencse (1941) Dankó Pista (1941) Mágnás Miska (1949) Az életbe táncoltatott leány (1964)

Díjai, elismerései Kiváló művész (1951) Kossuth-díj (1956)

Jegyzetek

Források

További információk Színházi Adattár stop.hu Harangozó Gyula emlékkönyv; szerk., képvál. Szúdy Eszter, Magyar Táncművészeti Főiskola, Bp., 1994 (A magyar táncművészet nagyjai) Gara Márk: Meg nem valósult balettek. Válogatás a Harangozó-hagyatékból (Végvári vitézek, Király bolondja, Bakaruhában, Felszállott a páva, Dzsungel, Bakkhánsnők, Álmodó Bálint, A varázsruha, Fekete és fehér). In: Tóvay Nagy Pétr (szerk.): Források a magyar színpadi táncművészet történetéhez II. Budapest, Magyar Táncművészeti Főiskola, 2014. 135-180. Tóvay Nagy Péter: Emlékezés Harangozó Gyulára (1908-1974) Tánctudományi Közlemények, 2024. 2. sz.

Kategória:Magyar táncművészek Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:A Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze díjasok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A Magyar Állami Operaház örökös tagjai Kategória:A Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím tulajdonosai