Yanina Wickmayer (Lier, 1989. október 20. –) belga teniszezőnő, olimpikon.

2004-ben kezdte profi pályafutását. Egyéniben öt WTA- egy WTA 125K- és 14 ITF-tornát nyert, párosban négy WTA-, egy WTA 125K- és 16 ITF-tornán maradt veretlen. Legjobb világranglistás helyezése egyéniben a tizenkettedik volt, ezt 2010 áprilisában érte el, párosban a 61. hely, amelyen 2023. szeptember 11-én állt. 2009-ben megkapta a WTA Most Improved Player díjat a WTA-tól.

A Grand Slam-tornákon egyéniben a legjobb eredményeként a 2009-es US Openen az elődöntőbe jutott, illetve a 2010-es és a 2015-ös Australian Openen, valamint a 2011-es wimbledoni teniszbajnokságon a 4. körben esett ki. Párosban a 2025-ös Roland Garroson negyeddöntőt játszott.

Pályafutása 2004–2007

2004-ben kezdte profi pályafutását, de inkább ITF-tornákon vett részt. Eleinte még kisebb sikerei voltak, általában a selejtezőkben esett ki, legjobb eredménye a Ladies Trophyn elért első forduló, ahol Louise Doutrelant verte őt meg 4–6, 6–1, 6–1-re.

2005-ben már sokkal sikeresebb volt, a Ladies Trophyn a második körben esett ki, miután a selejtezőben három, és a főtáblán egy meccset tudott nyerni. A következő két tornáján, Koksjidében és Westendében az első illetve második körben búcsúzott.

2006-ban még mindig ITF-versenyeken vett részt, viszont sokkal sikeresebb volt, mint az előző két évben. Májusban döntőbe is került a Edingburgh-i versenyen, ahol a 3. kiemelt Mari Anderssontól kapott ki 0–6, 6–1, 6–3-ra. Augusztusig nem ért el nagyobb sikereket, akkor a koksjidei döntőben megverte Kristina Steiertet 6–4, 6–1-re, miután az első fordulóban a torna 1. kiemeltjét búcsúztatta. Év végéig ismét egy kisebb hullámvölgy jelentkezett pályafutásában, de novemberben összeszedte magát és két egymásutáni versenyt nyert meg.

2007-ben már részt vett WTA versenyeken is. Első WTA-tornája a párizsi Open GDF Suez volt, ahol a selejtezőkben kapott ki a hazai Stéphanie Foretztől 3–6, 6–2, 6–2-re. A Proximus Diamond Games-en ismét a selejtezőkben esett ki, ez alkalommal Virginie Razzano múlta felül Wickmayert. Wickmayernek Razzano volt az első top 100-as ellenfele. Áprilisban ITF-döntőbe került, és meg is verte Claire Feuersteint 6–4, 6–4-re. Júliusban döntőig jutott a Les Contamines-i ITF-versenyen, és itt is győzni tudott. Októberben és novemberben is sikerült diadalmaskodnia három ITF-tornán. Az évet az 534. helyen kezdte, november végére azonban a világranglista 170. helyét foglalta el.

2008

2008-ban az ITF-tornák mellett sokkal több WTA-tornán is részt vett. Az évet az ASB Classicon kezdte, ahol kikapott a 6. kiemelt Tamira Paszektől. Ezután az Australian Open selejtezőiben játszott, de a második körben Katie O’Brien verte őt meg, így nem sikerült főtáblára kerülnie.

A Proximus Diamond Games-en az első fordulóban búcsúztatta Peng Suajt 6–0, 6–4-gyel, de a második kanyarban a 3. kiemelt Daniela Hantuchová ellen nem tudott nyerni (6–4, 6–3 lett Hantuchová számára). Ezután négy ITF-tornán játszott (legjobb eredménye az Indian Harbour Beach-i győzelem Bethanie Mattek ellen), majd a Roland Garros selejtezőiben folytatta az évet. 3 nyert meccs után a főtáblára került, de ott kikapott Akgul Amanmuradovától 6–2, 7–5-ös arányban.

Az DFS Classicon óriási meglepetést okozva bejutott a döntőbe, miután megverte Casey Dellacquát (egyben ez volt az első győzelme top 50-es játékos ellen, hiszen Dellacqua a 41. helyezett volt az akkori világranglistán), Michaëlla Krajiceket, Melanie Southot és Bethanie Mattekot, viszont a döntőben alulmaradt Katerina Bondarenkoval szemben. Wimbledonban alanyi jogon jutott a főtáblára, de az első körben Szugijama Ai 6–4, 6–2-es arányban búcsúztatta a belgát. Év végéig nem volt nagyobb sikere, egy ITF-torna elődöntőjében, és egy WTA-torna negyeddöntőjében esett ki.

2009

Brisbane-ben kezdődött Wickmayer számára az év, de az első körben vereséget szenvedett Julie Coinnal szemben. Egy héttel később, Hobartban a selejtező első körében búcsúzott. Az Ausztrál Open első körében Alberta Briantitól kapott ki.

Az Australian Open után két ITF-tornán vett részt, s az elsőt megnyerte, majd a következőn is döntőbe jutott, de 6–3, 1–1-es állásnál leléptették őt sportszerűtlen viselkedés miatt. Indian Wellsben az első körben legyőzte Magdaléna Rybárikovát 6–3, 6–2-re, és a második körben megszorongatta Daniela Hantuchovát is, de végül 5–7, 6–3, 7–6(4)-ra kikapott, annak ellenére, hogy két meccslabdája is volt. Miamiban az első fordulóban búcsúzott.

Élete első WTA-tornagyőzelmét májusban Estorilban szerezte meg, ahol a döntőben Jekatyerina Makarovát verte 7–5, 6–2-re. A döntőbe vezető úton legyőzte Petra Kvitovát, Volha Havarcovát, a 3. kiemelt Sorana Cîrsteát, az elődöntőben pedig Sahar Peér feladta Wickmayer ellen a mérkőzést három elvesztett játék után.

Strasbourgban nem tudott meccset nyerni, Anabel Medina Garriguestől kapott ki. Ezt a Roland Garroson kijavította, és az első körben legyőzte Urszula Radwańskát, viszont a második kanyarban kikapott a 30. kiemelt Samantha Stosurtól 6–3, 4–6, 6–4-es arányban. Birminghamben az előző évi döntője után a negyeddöntőig jutott el, ahol a nemrég visszatért Marija Sarapovától kapott ki három szettben. Maria Elena Camerin, Sorana Cîrstea, Kristina Barrois és Francesca Schiavone legyőzése után az Ordina Open fináléjába jutott, ám ott 6–3, 7–5-re kikapott Tamarine Tanasugarntól.

Wimbledonban az első kanyarban Jelena Vesznyina verte meg Wickmayert. Los Angelesben a harmadik kanyarban kapott ki a 2. kiemelt Vera Zvonarjovától 7–6(5), 6–4, 4–6-os arányban. Cincinnatiben a selejtezőből feljutva a második körig ment, akkor Jelena Gyementyjevától kapott ki két szettben. Ezután Katerina Bondarenkótól szenvedett vereséget a torontói verseny első fordulójában, majd ezt egy második körös búcsú követte New Havenben.

A US Open első fordulójában legyőzte a 16. kiemelt Virginie Razzanót, majd Peng Suajt is felülmúlta, a harmadik körben pedig Sara Erranit verte meg 6–3, 6–4-re. A negyedik körben szetthátrányból fordítva legyőzte Petra Kvitovát, majd a legjobb 8 között Katerina Bondarenkót is búcsúztatta. Az elődöntőben a 9. kiemelt Caroline Wozniackitól viszont kikapott két 6–3-as játszmában.

A China Open első fordulójában Alisza Klejbanova legyőzte őt. Linzben az első körben megverte Bacsinszky Tímeát 7–6(6), 6–4-re, a második fordulóban pedig 2–6, 6–3, 6–1-es arányban legyőzte Alexandra Dulgherut. A negyeddöntőben Sara Erranit verte meg 7–5, 6–3-ra, majd az elődöntőben az 1. kiemelt Flavia Pennetta 7–6(5), 6–3-as búcsúztatásával bejutott a fináléba, ahol Petra Kvitovát győzte le 6–3, 6–4-re. A győzelemnek köszönhetően Wickmayer bekerült a top 20-ba. A luxemburgi tornán 5. kiemelt volt, de az elődöntőben elvérzett Bacsinszky Tímeával szemben.

A Balin rendezett Commonwealth Bank Tournament of Championson a C csoportba került, ahol az első meccsen legyőzte Krumm Date Kimikót 7–6(5), 6–3-ra. A második forduló előtt azonban, ahol Anabel Medina Garriguesszel játszott volna, diszkvalifikálták őt állítólagos doppingvétség miatt. Wickmayert úgy tiltották el egy évre (Xavier Malisse-szal együtt) a whereabout szabály háromszori megsértése miatt, hogy valamennyi doppingtesztje negatív eredményt mutatott.

2010

2009-es év végén egyéves eltiltást kapott a whereabout szabályNem jelentette be a tartózkodási helyét a doppingellenőröknek. megszegése miatt, de a fellebbezés után, 2009. december 16-án törölték ezt a büntetést. Így részt vehetett az aucklandi ASB Classicon, ahol 3. kiemelt volt. Az első fordulóban Julia Görgest győzte le, a másodikban Raluca Olarut verte meg 6–2, 6–2-re. A negyeddöntőben ugyanilyen arányban múlta felül Krumm Date Kimikót. Az elődöntőben 6–4, 7–5-re legyőzte Sahar Peért, így bekerült a döntőbe, ahol Flavia Pennettát is legyőzte 6–3, 6–2-es arányban. Ez volt Wickmayer 3. WTA-tornagyőzelme.

A büntetése azonban túlhaladt az Australian Open kvalifikálási határidején, így Wickmayer csak úgy vehetett részt a tornán, ha selejtezőket játszik. A selejtezőben első kiemelt volt, és ahogy azt világranglista 24.-hez illik, simán továbbjutott a főtáblára. A főtáblán döntőszett 10–8-ra győzte le Alexandra Dulgherut az első kanyarban, majd 7–6(2), 6–1-es arányban ismét legyőzte Flavia Pennettát, a torna 12. kiemeltjét. A harmadik körben egy újabb olasz ellenfelet, Sara Erranit múlta felül, végül kikapott honfitársától, a későbbi döntős Justine Henintől, három szoros szettben.

Az Australian Open után két gyengébben sikerült tornája volt. Az Open GDF Suezen és a Dubai Duty Free Tennis Championshipsen az első fordulóban búcsúzott. A BNP Paribas Openen 13. kiemelt volt, és az első fordulóban nem kellett játszania. A második körben legyőzte Julia Görgest, majd Roberta Vincit is búcsúztatta a tornától. Végül kikapott María José Martínez Sáncheztől a harmadik fordulóban 6–4, 6–4-re. Miamiban a negyeddöntőig jutott el, a 13. kiemelt Marion Bartoli verte őt meg 6–4, 7–5-re. Stuttgartban, a Porsche Tennis Grand Prix-n a második fordulóban esett ki, honfitársa Justine Henin verte őt meg. Az Internazionali BNL d'Italian Karolina Šprem és Aravane Rezaï legyőzése után, Jelena Janković ejtette őt ki a negyeddöntőbe kerülésért.

A Roland Garroson egy sima 6–1, 6–1-es győzelemmel kezdte Sandra Záhlavovával szemben, majd ezt folytatta Sybille Bammer ellen is. A végállomást a harmadik kör jelentette számára, akkor Daniela Hantuchová verte őt meg két sima szettben. Az AEGON Classicon 3. kiemelt lévén erőnyerő volt az első fordulóban, a másodikban legyőzte a hazai pályán játszó Laura Robsont, a harmadik körben pedig Tamarine Tanasugarnt búcsúztatta. A negyeddöntőben viszont ő is búcsúzott, az amerikai Alison Riske ejtette őt ki. Az AEGON Internationalon az első fordulóban búcsúzott, az 5. kiemelt Kim Clijsters ellen.

Wimbledonban 15. kiemelt volt, és az első körben visszavágott Alison Riskének a vereségért, majd a második körben honfitársát, Kirsten Flipkenst is legyőzte két szoros szettben. Akárcsak a Roland Garroson, Wimbledonban is a harmadik körben búcsúzott, ezúttal Vera Igorevna Zvonarjova győzte őt le 6–4, 6–2-re. A Bank of the West Classicon 7. kiemeltként a negyeddöntőben kapott ki a torna 1. kiemeltjétől, Samantha Stosurtól. A Financial Group Women Openen 12. helyen volt kiemelve, de szintén a negyeddöntőben esett ki, ezúttal Anasztaszija Pavljucsenkova búcsúztatta Wickmayert. A két negyeddöntője között a Mercury Insurance Openen az első fordulóban ejtette őt ki Szvetlana Kuznyecova, a torna későbbi bajnoka.

A US Open előtt kikapott a Rogers Cup második körében Szávay Ágitól. A US Openen meg kellett védenie a tavalyi elődöntős pontjait, ám ez nem sikerült neki. A 4. körben búcsúzott a versenytől, a 31. kiemelt Kaia Kanepi verte őt meg.

2011

Az évet Aucklandban kezdte, hogy megvédje tavalyi győzelme pontjait. Ez részben sikerült, de a döntőben kikapott Arn Grétától 6–3, 6–3-ra. Ezt egy első fordulós búcsú követte a Medibank Internationalon, ekkor Samantha Stosurtól kapott ki. Az Australian Openen legyőzte Jarmila Gajdošovát, majd a második körben, 21. kiemelthez képest korán búcsúzott a tornától.

Az Open GDF Suezen Jelena Vesznyina és Klára Zakopalová legyőzése után kikapott a 4. kiemelt Petra Kvitovától a negyeddöntőben. A Dubai Duty Free Tennis Championshipsen az első körben felülmúlta a szabad-kártyás Bojana Jovanovskit, majd a második fordulóban úgy győzte le Li Nát, hogy Linek három meccslabdája volt a második szettben. Egyiket sem tudta kihasználni, így végül a belga jutott tovább 6–7(6), 7–6(6), 6–2-vel. A következő mérkőzést, Sahar Peér ellen szettelőnyből nem tudta megnyerni, így kiesett a tornáról. A BNP Paribas Openen 23. kiemeltként versenyzett, és az elődöntőben búcsúzott, miután a 15. kiemelt Marion Bartoli 6–1, 6–3-ra megverte őt.