Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1974. (TK.62.) számú utasítása alapította, kiemelkedő természetvédelmi tevékenységet folytató állami és társadalmi szervek, tudományos intézmények és személyek munkájának elismerésére. Az emlékérem adományozásának módját és feltételeit a megalapításától kezdve három esetben (a 2/1979.TK.18.OKTH számú utasítással; a 4/1990.III.4.KVM miniszteri rendelettel, valamint az 5/1992.II.21.KTM számú miniszteri rendelettel) általában szervezeti és személyi változások után módosították. A változtatások lényege az volt, hogy a mindenkori természetvédelmi főhatóság tevékenységének fokozatos bővítése következtében a kitüntethető személyek körét előbb a környezetvédőkre, később a területfejlesztőkre s végül gyakorlatilag mindenkire kitérjeszetették. Ezek mellett a leglényegesebb változás 1992-ben következett be, amikor a korábbi Pro Natura emlékérmet díjjá minősítették át, amelyből évente legfeljebb öt adományozható. A korábbi elnevezéssel pedig emlékplakettet alapítottak, melyből évente tíz adható.

A díjazottak listája __NOTOC__ 1991 Kovács Gábor területkezelő, Hortobágyi Nemzeti Park Sárvári Márta újságíró, Budapest Vargha János ökológus, Budapest Zólyomi Bálint botanikus, Magyar Tudományos Akadémia Levegő Munkacsoport, Budapest

1990 Dévai György egyetemi docens, KLTE Ökológiai Tanszék Őri András igazgatóhelyettes, Hortobágyi Nemzeti Park Futó Elemér, a Kis-Balaton Tájvédelmi Körzet vezetője Mahunka Sándor, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese REFLEX Környezetvédő Egyesület, Győr

1989 Balogh István újságíró, Magyar Rádió Gánti Tibor egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK Tóth Károly igazgató, Kiskunsági Nemzeti Park Hajdúsági Környezetvédelmi Gazdasági Társaság Magyar Madártani Egyesület

1988 Láng István akadémikus, Magyar Tudományos Akadémia Rácz Gábor újságíró, Magyar Televízió Salamon Ferenc igazgató, Hortobágyi Nemzeti Park ELTE Természetvédelmi Klubja Komárom megyei Környezet- és Természetvédelmi Koordinációs Társulás

1987 Antoni Ferenc akadémikus, egy.tanár, SOTE 1. sz. Kémia-biológia Intézet Baráth Károly természetvédelmi területkezelő, Hortobágyi Nemzeti Park Gál László alelnök, Szakszervezetek Országos Tanácsa Mészáros Ernő akadémikus, a Országos Meteorológiai Szolgálat igazgatója Udvari László csoportfőnök, Országos Tervhivatal

1986 Balasi István természetvédelmi területkezelő, Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Bartkó Lajos nyugalmazott főgeológus, Magyar Állami Földtani Intézet Keszthelyi István főosztályvezető-helyettes, Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Pungor Ernő egyetemi tanár akadémikus, BME Straub F. Brunó akadémikus, Magyar Tudományos Akadémia

1985 Gonda György nyugalmazott államtitkár Simon Tibor tanszékvezető egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem Tamáskovits Nándor igazgató, Salgótarjáni Ötvözetgyár Tanács János természetvédelmi területkezelő, Bükki Nemzeti Park V. Nagy Imre egyetemi tanár, Budapesti Műszaki Egyetem

1984 Radetzky Jenő nyugalmazott gimnáziumi tanár Szabó Imre TK-vezető Szebényi Imre egyetemi tanár, Budapesti Műszaki Egyetem Takács István tanácselnök, Kazincbarcika Országos Közegészségügyi Intézet, Településegészségügyi Főosztály Levegőhigiénés és Vízkémiai Laboratórium

1983 Balogh János akadémikus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állatrendszertani Tanszék Francia József főosztályvezető, OMBF Héder Sándor irodavezető, MÉM Erdőrendezési Szolgálat Madas András nyugalmazott miniszterhelyettes, MTESZ A.V. Szidorenko akadémikus, Szovjet Tudományos Akadémia (posztumusz) Tóth György biológia-kémia szakos tanár, Kiss Ferenc Erdőgazdasági és Faipari Szakközépiskola

1982 Csapody István botanikai felügyelő, Észak-Dunántúli Természetvédelmi Felügyelőség Gajdócsy István elnök, Bács-Kiskun Megyei Tanács Herczeg Károly főtitkár, Vasas Szakszervezet Kovács Margit tudományos tanácsadó, Magyar Tudományos Akadémia Botanikai Kutatóintézet Magyar Természetbarát Szövetség Társadalmi Erdei Szolgálata

1981 Farkas István természetvédelmi őr Pataky Júlia főorvos, Fővárosi KÖJÁL Stefanovics Pál akadémikus, Gödöllői Agrártudományi Egyetem Talajtani Tanszék Tarnai Péter elnök, Tatai Vízgazdálkodási Társulat A Bács-Kiskun megyei Kommunális Szolgáltató Vállalat "Környezetvédelmi" Brigádja

1980 Hajdu György, FKFV vezérigazgató Jakucs Pál botanikus, ökológus, az MTA tagja Sebestyén Olga, a biológiai tudományok doktora, Magyar Tudományos Akadémia Spanberger József, természetvédelmi területkezelő, Közép-Dunántúli Természetvédelmi Felügyelőség Szepesi Dezső, a műszaki tudományok kandidátusa, az Országos Meteorológiai Szolgálat Környezetvédelmi Osztály vezetője

1979 Kolonics Zoltán, a Nitrokémiai Ipartelepek laborvezetője Láng István, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese Mészáros Sándor nyugalmazott természetvédelmi őr S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Titkára

1978 Hortobágyi Tibor, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára Jánossy Dénes a Magyar Természettudományi Múzeum osztályvezetője, a Magyar Madártani Egyesület elnöke Kiss József filmrendező Majer Antal, az Erdészeti és Faipari Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára Sterbetz István, a Magyar Madártani Intézet igazgatóhelyettese

1977 Kessler Hubert mérnökgeológus, a Vízgazdálkodási Kutató Intézet Karsztvízkutatási Osztály nyugalmazott vezetője Keve András a Magyar Madártani Intézet nyugalmazott főmunkatársa Pietsch René, az Országos Természetvédelmi Hivatal fotólaboratórium nyugalmazott vezetője Vertse Albert, a Magyar Madártani Intézet nyugalmazott igazgatója Zákonyi Ferenc, a Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal nyugalmazott vezetője

1976 Fülöp József akadémikus, a Központi Földtani Hivatal elnöke Pátkai Imre, a Magyar Madártani Intézet nyugalmazott igazgatóhelyettese Szabó László Vilmos biológia-földrajz szakos tanár, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi felügyelője

1975 Antalffy Gyula újságíró, a Magyar Nemzet olvasószerkesztője Kenyeres Lajos, az Országos Természetvédelmi Hivatal nyugalmazott elnökhelyettese Müller István, természetvédelmi őr Papp József dendrológus, nyugalmazott tanár, kertészmérnök Tildy Zoltán, az Országos Természetvédelmi Hivatal nyugalmazott elnökhelyettese

Források Rakonczay Zoltán (2009): A természetvédelem története Magyarországon. Mezőgazda kiadó, Budapest.

Kategória:Magyar környezet- és természetvédelmi díjak