Endrei Ákos (Hódmezővásárhely, 1860. április 22. – Budapest, 1918. március 28.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 839/1918. folyószáma alatt. tanár, író.
Élete
Engel Sándor és Rappoch Eleonóra fia. Iskoláit szülővárosában, a református főgimnáziumban 1877-ben végezte; azután a budapesti egyetemen filológiát hallgatott és 1883-ban tanári vizsgát tett. 1884-től 1887-ig a vágújhelyi reáliskolánál, 1887-től 1892-ig a csurgói református főgimnáziumban volt tanár és 1892-től a brassói állami főreáliskolánál működott. 1894 és 1909 között a kaposvári állami főgimnáziumban tanított. 1909-ben Budapestre helyezték át. Ő írta az első direkt módszerű négykötetes német nyelvkönyvet. Felesége Poppel Lujza volt.
Tagja volt az Erdélyi Múzeumegyletnek, a Philológiai Társaságnak, Paedagógiai Társaságnak és a Berzsenyi Irodalmi Társaságnak.
Munkái Német stilusgyakorlatok a középiskolák felsőbb oszt. számára. (Budapest, 1891) (Ism. Dunántuli Prot. Lap 38. sz.) Zrinyiász-kommentár (1900) Kölcsey szónoklatának magyarázata (1902) A Kuruc-költészet epikája (1903) Erkölcsi nevelés a középiskolai tanítással kapcsolatban (Budapest, 1905) Német balladák és románcok (1909) A magyar középiskola és válsága (1911) Az iskolák demokratizálása (Budapest, 1917) A magyar irodalom története a fontosabb művek tartalmi ismertetésével (Budapest, é. n.)
Jegyzetek
Források
Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928. 45-46. old.
További információk
Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918. Magyar politikai és közigazgatási compass (1919-1939). Szerk. Madarász Elemér. [Budapest], Magyar Politikai és Közigazgatási Compass Kiadóváll., . Palatinus József: A szabadkőművesség bűnei. 4. kiad. Bp., 1938-1939. Budai-Bernwaliner József ny.
Somogyi életrajzi kislexikon''. Összeáll. Hódossy Ferencné, Hajdó Lászlóné. 2. bőv. kiad. Kaposvár, Somogy Megyei Levéltár-Somogy Megyei Pedagógiai Intézet, 1981.
Kategória:1860-ban született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Hódmezővásárhelyiek Kategória:Magyar pedagógiai szakírók Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar némettanárok Kategória:Magyar tankönyvírók