Az esztergomi Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál az első és legnagyobb gitárfesztivál volt a világon. 1973-ban Szendrey-Karper László alapította a város ezeréves fennállása tiszteletére. Az első gitárfesztivál és szeminárium magyar és külföldi résztvevőkkel augusztus 2 és 18 között zajlott a városi tanács és a Petőfi Sándor Művelődési Központ szervezésében. Helyszínek: Technika Háza, Keresztény Múzeum, Vármúzeum.Esztergom ezeréves műsorfüzet 1973 Alapításakor ez volt a világ egyetlen gitárfesztiválja. Szendrey-Karper László 1991-ben bekövetkezett váratlan halálát követően a művész özvegye Ágai Karola vette át az alapítvány kuratóriumának vezetését. Olyan művészeti vezetője volt a fesztiváloknak, mint Wolfgang Lendle Németországból, és Eötvös József Liszt-díjas gitárművész.

A rangos esemény kétévenként került megrendezésre egészen 2009-ig. Az esztergomi fesztivál tapasztalatai alapján jött létre a kubai Havannában, a görög Volosban és a lengyel Tychyben hasonló nemzetközi fesztivál.

Az esztergomi találkozón 20-25 ország fiatal gitárosa és 25-30 élvonalbeli gitárművész vett részt alkalmanként. A rendezvény programjában mesterkurzusok, zenekari próbák és a meghívott művészek hangversenye szerepelt. A fesztivál befejezéseként a hallgatókból szervezett gitárzenekar adott koncertet a bazilikában. Ezeken a koncerteken a hagyomány szerint mindig szerepelt egy új magyar mű.

A fesztiválon a klasszikus gitárműveken kívül könnyűzenei és népzenei műveket is előadtak.

Mesterkurzusok Szilvágyi Sándor Csáki András Eötvös József Jozsef Zsapka Roman Viazovskiy Zoran Starcevic Nikola Starcevic Zeljko Starcevic Ivo Kaltchev Sofia Kaltchev Ana Vidovic

Jegyzetek

Külső hivatkozások Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál

Kategória:Magyar könnyűzenei fesztiválok Kategória:Esztergom kulturális élete