Gálhidi György (Budapest, 1954. január 26. –) magyar labdarúgó, edző.
Pályafutása Klubcsapatban Az élvonalban 181 mérkőzésen szerepelt és három gólt szerzett.
Edzőként A 2004–05-ös idény közben vette át a Diósgyőr szakmai irányítását, és az idény végére a kilencedik helyen végzett a csapattal. A következő szezonban a kudarcnak számító magyar kupa vereség után bontották fel a szerződését.
A 2006–07-es idényben a Nyíregyháza csapatával a Ferencvárost megelőzve jutott fel az élvonalba, de a győzelem után az élvonalban már nem tartottak igényt a szakvezetőre, így Vietnamba ment edzősködni.
Diósgyőr (2009) Sisa Tibor lemondása után került az edzői székbe, 2009 februárjában. Szerződése az idény végéig szólt, de opcionálisan meghosszabbítható lett volna. Végül közös megegyezéssel nem került sor a szerződés megújítására. Halásztelek FC (2011) 2011 tavaszától a Pest megyei 1. osztályban szereplő Halásztelek FC edzője lett.
Nyíregyháza Spartacus (2011) 2011 őszétől a nyíregyházi futballcsapat vezetőedzője. Közös megegyezéssel távozott, és még az évben Katarba "igazolt"
Szeged 2011 (2013) 2012. december 20-a óta a klub vezetőedzője. A sikertelenül megvívott két osztályozó mérkőzés után az NB III-ban induló Szeged 2011-el Gálhidi György szerződést bontott.
Kazincbarcika (2014-15, 2018-19) 2014-ben az NB III Keleti csoportjának előző szezonbeli ezüstérmeséhez, a Kazincbarcikához igazolt. Miután az eredetileg feljutásra pályázó csapat csupán a csalódást keltő 4. helyen végzett a bajnokságban, a szezon végén az edző szerződését felbontották.
2018 szeptemberében a KBSC menesztette a gyenge rajtot produkáló Koleszár György vezetőedzőt, így az idényt Ózdon megkezdő Gálhidi szeptemberben ismét visszatért a sárga-kék alakulathoz az ózdiak hozzájárulásával.https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-galhidi-gyorgy-lett-a-kazincbarcika-uj-edzoje-2658929 Az ő vezetésével a korábban kiesőjelölt csapat váratlanul kiegyensúlyozott teljesítményének, és egy eredményes véghajrának köszönhetően a 20 csapatos másodosztály felsőházában, a 9. helyen végzett a 2018/19-es szezonban.https://adatbank.mlsz.hu/league/49/0/18937/38.html 2019 őszén ezt a jó teljesítményt azonban nem sikerült továbbvinni, a 18. forduló után a 15. helyen szerénykedő csapat éléről kirúgták.https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-mar-nem-galhidi-gyorgy-a-kazincbarcika-edzoje-2736187
Ismét Nyíregyházán (2020-21) A koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd (ekkor még nem ismerten) lefújt másodosztályú labdarúgó-bajnokság kényszerszünetében a Nyíregyháza Gálhidit igazolta le a gyenge teljesítményt nyújtó Lengyel Roland helyére.https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-galhidi-gyorgy-lett-a-nyiregyhaza-vezetoedzoje-2759697 Bár a szezon elején jó formában, eredményesen játszott a csapat, tavaszra a lendület megkopott, a 35. forduló után pedig megköszönték Gálhidi munkáját a nyírségiek.https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/nb-ii-galhidi-gyorgy-szerzodest-bontott-a-nyiregyhazaval-2823733
Dunaharaszti (2021-) 2021 szeptembere óta a Pest megyei első osztályú (negyedosztályú) Dunaharaszti MTK edzője.https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/megyei-foci-galhidi-gyorgy-lett-a-dunaharaszti-uj-edzoje-2850783
NB1-es pályafutása edzőként Meccsek: 93
Statisztika Mérkőzései az olimpiai válogatottban
Jegyzetek
Források Futballévkönyv 2005, Aréna 2000 Kiadó, Budapest, 2005, 95. o., ISSN 1585-2172 Adatlapja a DVTK oldalán Adatlapja az nso.hu oldalon
Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Vasas Izzó labdarúgói Kategória:A Kossuth KFSE labdarúgói Kategória:Az FC Tatabánya labdarúgói Kategória:A Csepel labdarúgói Kategória:A BVSC labdarúgói Kategória:A Szigetszentmiklósi TK labdarúgói Kategória:Magyar labdarúgóedzők Kategória:A DVTK vezetőedzői Kategória:Élő személyek Kategória:A Budafoki MTE vezetőedzői Kategória:A Budapest Honvéd vezetőedzői Kategória:A Nyíregyháza Spartacus FC vezetőedzői Kategória:A Dunaújváros FC vezetőedzői Kategória:A Kecskeméti TE vezetőedzői