A Kickboxer – Vérbosszú Bangkokban (eredeti cím: Kickboxer) 1989-ben bemutatott amerikai harcművészeti film, Mark DiSalle rendezésében, a Kickboxer-filmek első része. A főbb szerepekben Jean-Claude Van Damme, Dennis Alexio, Dennis Chan és Michel Qissi látható.

A történet középpontjában Kurt Sloane (Van Damme) áll, akinek egy mérkőzés során bátyját Tong Po (Michel Qissi), az alvilági kapcsolatokkal rendelkező thaiföldi thai boksz-bajnok egy tiltott ütéssel örökre mozgásképtelenné teszi. Hogy bosszút álljon, Kurt egy már visszavonult, különc mester segítségével kemény edzésbe kezd.

A filmnek négy kevésbé sikeres, az eredeti filmhez csupán felszínesen kapcsolódó folytatása készült. A 2010-es években a remake-je is megszületett.

Történet Eric Sloane (Dennis Alexio) amerikai kick box-bajnok Bangkokba utazik, megverekedni az ottani bajnokkal, Tong Po-val. Edzője és öccse, Kurt Sloane (Jean-Claude Van Damme) nem különösebben lelkesedik az ötletért, de végül kénytelen belemenni a dologba. A meccs előtt Kurt véletlenül találkozik bátyja ellenfelével, Tong Póval és látva annak emberfeletti erejét, illetve harci fanatikusságát, arra kéri testvérét, mondja le a mérkőzést. A túlságosan büszke Eric erre nem hajlandó, így Tong Po a ringben kegyetlenül megalázza Eric-et, majd egy gerincére mért ütéssel örökre tolószékbe kényszeríti. Kurt az egyik néző, a vietnámi háborús veterán Winston Taylor segítségével kórházba viszi súlyos állapotban lévő bátyját és bosszút esküszik Tong Po ellen. Edzőt keres, aki megtaníthatja a harcművészet fogásaira, ám amikor meghallják tervét, miszerint a bajnok ellen akar kiállni, mindenhol kinevetik. Taylor tanácsára meglátogatja a világtól már visszavonult, különc öreg mestert, Xian Chow-t (Dennis Chan), aki némi gondolkodás után hajlandó segíteni neki.

Xian nagy fizikai megterhelést igénylő edzéssel kitanítja Kurt-öt, aki eközben beleszeret mestere unokahúgába, Mylee-be. Eric egyáltalán nem nézi jó szemmel öccse tervét, különösen azután, hogy kiderül, az illegális visszavágó Kurt, illetve Tong Po között tradicionális stílusban fog lezajlani: a küzdő felek kötéllel tekerik körbe a kezeiket és előbb gyantába, majd üvegszilánkokba mártják azokat, ezzel fokozva az ellenfélre mért ütéseik sebzését. Kurt felkészültsége fenyegetővé válik a Tong Pót támogató helyi alvilág számára, ezért figyelmeztetés gyanánt elrabolják Mylee-t, akit Tong Po megerőszakol. Eric-et is elrabolják, amiről Kurt a Po köréhez tartozó Freddy Li-től értesül. Az alvilági figura arra kényszeríti a fiút, hogy szándékosan veszítse el a mérkőzést, ugyanakkor szórakoztassa el a nézőközönséget is, ellenkező esetben megölik a testvérét. Kurt ebbe kénytelen belemenni, így a meccsen Tong Po kerekedik felül, súlyos sérüléseket okozva ellenfelének. Xian és Taylor a meccs alatt kiszabadítja Kurt bátyját, majd a mérkőzés helyszínére viszik. Látva, hogy bátyja már biztonságban van, Kurt teljes erőbedobással kezd el harcolni, így könnyedén legyőzi Tong Pót és sikeresen bosszút áll bátyjáért, illetve Mylee-ért.

Szereplők SzínészSzerepMagyar hang1. szinkron2. szinkron (HBO)3. szinkron (TV2) Jean-Claude Van Damme Kurt Sloane Lux Ádám Stohl András Selmeczi Roland Dennis Alexio Eric SloaneJakab Csaba Kőszegi Ákos Dennis Chan Xian Chow mester Dobránszky Zoltán Dózsa László Varga T. József Michel Qissi Tong Po Hankó Attila Beratin Gábor Steve Lee Freddy Li Varga Tamás Rochelle Ashana Mylee Bíró Kriszta Mezei Kitty Haskell V. Anderson III Winston Taylor Kránitz Lajos Csuja Imre Barbinek Péter Richard Foo Tao Liu Breyer László

Eric Sloane szerepét Dennis Alexio alakítja, aki visszavonult amerikai kick box-világbajnokként vált ismertté. Michel Qissi a stáblistán nem eredeti nevén, hanem – filmbeli nevén – Tong Póként szerepel. A második részben az eredeti szereplőgárdából csupán Michel Qissi (Tong Po) és Dennis Chan (Xian mester) szerepel, a harmadik részben pedig már csak Chan tűnik fel az új főszereplő, Sasha Mitchell oldalán.

Michel Qissi volt a technikai tanácsadója és koreográfusa a filmnek, amikor meghallotta, hogy a készítők egy magas, keleties kinézetű, Muay Thai-os háttérrel rendelkező szereplőt keresnek. Ő évekkel azelőtt gyakorolta a Muay Thai-t Thaiföldön, így jelentkezett, és meg is kapta Tong Po szerepét. Filmbeli sminkje annyira meggyőző volt, hogy még a barátai, sőt, saját bevallása szerint az édesanyja sem ismerte fel őt. Csupán azok ismerték fel mozdulataiból Qissi-t, akik már korábban látták őt amatőr mérkőzéseken. Qissi, Van Damme barátja a Véres játék és az Oroszlánszív című filmekben is szerepelt, továbbá a Kickboxer második részében ismét eljátszotta Tong Po szerepét.

Ez volt az első alkalom, hogy Van Damme több filmes feladatot vállalt magára, hiszen a főszerep eljátszása mellett részt vett a történet megírásában, valamint a film harci jeleneteinek koreográfusa és rendezője is ő volt. A színész a Véres játék című film után másodszor dolgozott együtt Mark DiSalle-lal. Érdekesség, hogy a film rendezője, producere és forgatókönyvírója, Mark DiSalle feltűnik a filmben egy cameoszerepben; a film elején ő az a szakállas riporter, aki interjút készít Eric-kel.

Fogadtatás A Kickboxer költségvetése 1,5 millió dollár volt; a filmet 973 amerikai mozi mutatta be, a premier hetében , míg összesen dolláros bevételt hozott az Egyesült Államokban.

Amikor a Kickboxer kijött, Van Damme, a producer Moshe Diamant és fia elmentek, hogy megnézzék azt a moziban. A mozi zsúfolt volt, minden nő és gyermek éljenzett, amikor a filmben Van Damme spárgázott vagy levette a pólóját. De amikor kimentek, senki sem ismerte fel a színészt, teljesen ismeretlen volt számukra. Diamant odafordult Van Damme-hoz és azt mondta neki: „Tudod, én soha nem vettem ezt észre azon a kazettán, amit mutattál nekem, de igazad van. Meg van az esélyed, hogy sztár legyél... Valahogy találjuk ki, hogyan.”

A film utóélete

A Kickboxer folytatásai nem tudták megközelíteni az eredeti film sikerét. Van Damme ezekben a folytatásokban már nem szerepel (cselekményük szerint a veresége utáni szégyenében Tong Po lelőtte Kurt Sloane-t és bátyját, illetve Mylee-t) és csupán elvétve történnek utalások az eredeti filmre.

A Kickboxer 2. – Az út visszafelé (1991) főszereplője egy harmadik Sloane testvér, David (Sasha Mitchell), akinek tanítványával Tong Po végez a ringben. Sloane ezért Xian mester segítségével szembeszáll a félelmetes harcossal, aki korábban testvéreit megölte. A Kickboxer 3. – A küzdés művészete (1992) cselekménye szerint David egy bemutató mérkőzésre utazik Rio de Janeiróba, ahol egy helyi leánykereskedővel gyűlik meg a baja. A Kickboxer 4. – Az agresszor (1993) már csupán videókazettán jelent meg, ez az utolsó film, melyben Sasha Mitchell szerepel. A történet szerint a drogkereskedő Tong Po (Kamel Krifa) harcművészeti viadalt szervez, melyen David is elindul. Elsődleges célja azonban felesége kiszabadítása, akit Tong Po fogságban tart. A Kickboxer 5. – Az igazság nevében (1995) című film főhőse egy visszavonult kickbox-világbajnok, Matt Reeves (Mark Dacascos), aki barátja rejtélyes halála után egy kétes hírű harcművészeti szervezet után kezd el nyomozni. A film története szerint David Sloane-t korábban szintén ennek a szervezetnek az emberei ölték meg, mert nem akart csatlakozni hozzájuk.

A 2010-es években a film remake-je is elkészült. A Kickboxer: A bosszú ereje (2016) az első rész cselekményét dolgozza fel, Alain Moussi, Jean-Claude Van Damme, Dave Bautista, Gina Carano és Darren Shahlavi főszereplésével. A folytatása 2018-ban jelent meg, Kickboxer: Megtorlás címmel, új szereplőként Hafþór Júlíus Björnsson, Mike Tyson és Christopher Lambert is csatlakozott a sorozathoz. A trilógia harmadik részének megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen.

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1989 filmjei Kategória:Amerikai harcművészeti filmek Kategória:MOKÉP-filmek Kategória:Thaiföldön játszódó filmek