Kuklay Antal (Csap, 1932. június 13. –) az Egri főegyházmegye kanonoka, Pilinszky-szakértő.

Élete Az akkor Csehszlovákiához tartozó Csapon született. Apja kántortanítóként dolgozott. A hitét buzgón gyakorló katolikus családban négyen voltak testvérek. Középiskolai tanulmányait a sátoraljaújhelyi piarista, illetve a sárospataki református gimnáziumban végezte. 1950-ben érettségizett. Papi pályára lépett. Előbb Hejcén, majd Egerben, 1953-tól pedig Budapesten, a központi szemináriumban tanult. 1955-ben szentelték fel.

Az 1956-os forradalom kitörése után társaival együtt a házi őrizetből kiszabadult Mindszenty Józsefhez fordultak, hogy tájékoztassák a főpapot az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) tevékenységéről. 1956. november 3-án Turchányi Egon, Mindszenty titkára vezetésével részt vett az elnyomó kommunista egyházpolitika jelképének számító hivatal iratainak lefoglalásában. A november 4-ei szovjet beavatkozás után segítséget nyújtott az ELTE joghallgatóinak a menekülésben. Részt vett egy sokszorosított brosúra elkészítésében, amely a vidéki papságot tájékoztatta az eseményekről. Decemberben Abaújszántóra, majd 1957 elején Szikszóra helyezték káplánnak. 1957 májusában letartóztatták, 1958-ban a Turchányi Egon és társai perben tíz év börtönbüntetésre ítélték. A Budapesten és Márianosztrán töltött börtönévek után 1963-ban szabadult.

Ezután Sárospatakra költözött a szüleihez. Az Állami Egyházügyi Hivatal eltiltotta a papi tevékenységtől. A sátoraljaújhelyi lemezgyárban, majd a sárospataki cserépkályhagyárban segédmunkásként dolgozott. Később az ÁEH engedélyezte, hogy tudományos munkát végezzen, így a plébánia könyvtárosaként bekapcsolódott a sárospataki katolikus templommal kapcsolatos feltáró munkába. Elvégezte az Országos Széchényi Könyvtár hároméves könyvtárosképző iskoláját, miközben létrehozta a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjteményt.

1968-ban engedték először a szószékre. 1973-tól 2011-ig Köröm község plébánosa, 2011-től, nyugdíjazásától plébániai adminisztrátora. 1985-ben művészettörténész oklevelet szerzett. 1987-ben a sárospataki egyházi gyűjtemény kiadásában A Kráter peremén. Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez címmel tanulmánykötete jelent meg, melynek további négy kiadása látott napvilágot különböző kiadók gondozásában. 1991 óta a sárospataki egyházi gyűjtemény vezetője. 2009-től főszékesegyházi kanonok, Mátramindszenten van szolgálatban.;Egri főegyházmegye

Művei A kráter peremén. Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez; összeáll., vál. Kuklay Antal; Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény, Sárospatak, 1987 A kráter peremén. Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez; 2. jav., bőv. kiad.; összeáll., vál. Kuklay Antal; Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény, Sárospatak, 1988 Sárospatak. Házad ékessége. A Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény kiállítása; TKM Egyesület, Bp., 2002 (Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára) A kráter peremén. Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez; 4. bőv. kiad.; összeáll., vál. Kuklay Antal; Open Art, Bp., 2005 Gerald Jaksche–Kuklay Antal: Árpád-házi Szent Erzsébet; ford. Kovács Lajos; Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény–Kairosz, Sárospatak–Bp., 2011 A kráter peremén. Gondolatok és szemelvények Pilinszky János verseihez; 5. bőv. kiad.; összeáll., vál. Kuklay Antal; Üveghegy Kiadó, Százhalombatta., 2020

Címek, díjak, kitüntetések Címei: 1998-tól címzetes kanonok, 2006-tól csudányi prépost, 2009-től egri kanonok 2008-ban Fraknói Vilmos-díjjal tüntették ki, 2009-ben a Hit Pajzsa-díjjal, 2011-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki 2014-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Jegyzetek

Források Életrajza Új Ember Egri Főegyházmegye – Főpapjaink és papjaink – Kuklay Antal

További információk Zsille Gábor: Isten magyar népének szolgája. Kuklay Antal élete vallomásai és írásai tükrében; Új Ember, Bp., 2005 Mint szűkölködők, de sokakat gazdagítók. Kuklay Antal körömi plébánossal beszélget Fülöp Zsuzsanna; Kairosz, Bp., 2009 (Magyarnak lenni, 56.) Folia Selecta Parma fidei – a Hit Pajzsa – Duna Televízió Kuklay Antal vehette át a Hit pajzsa-díjat (+interjú) :: Szent Korona Rádió 2009. 02. 28. Kanonoki beiktatás és borszentelés az egri bazilikában "Akkor még nem sejtettük, milyen megtorlás következik" – Inforádió 1. rész, 2. rész, 3. rész Egri Főegyházmegye – Hírek – Kuklay Antal kitüntetése: Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje

Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:1932-ben született személyek Kategória:Fraknói Vilmos-díjasok Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei