Vesztergom Andrea (Zirc, 1977. május 16. –) kortárs magyar költő.

Magánélete 19 éves kora óta él Budapesten. Irodalommal – érintőlegesen – gyermekkora óta foglalkozik. Aktívan 2000 óta publikál. A szociális szakma területén dolgozik, eredeti területe a gyermek- és ifjúságvédelem. Hosszabb ideig dolgozott a Budapest XVIII. kerületi Reménység Gondozási Központban.Adatlapja az Aranylant társadalmi és művészati magazin webportálján Pedagógus, főként autizmussal élő gyerekekkel foglalkozik.Egyfajta visszatérés vágya munkál bennem , irodalmijelen.hu

Költői munkássága Első publikációi az Item Kiadó gondozásában jelentek meg, amelyek zömmel gyermekversek voltak. Tízéves volt, amikor álnéven megjelent első verse a Képes Újság Gyermeksarok rovatában. Legkedvesebb szerzői: Áprily Lajos, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor, Lator László.Vesztergom Andrea versei, vers.hu A legnagyobb hatást azonban Juhász Gyula, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy Ágnes költészete gyakorolta művészetére.Egy különleges találkozó - Zirci származású rádiós és költő beszélgetett a zirci művelődési házban , zirc.hu

Első önálló verseskötete 2006-ban látott napvilágot, Az örökbe tévedt idő címmel, a Közdok Kiadó gondozásában, majd ezt követte szintén a Közdok Kiadónál a második kötete, a KörüLYRAtlan című verseskötet, melyben az őt jellemző szonettkoszorúkVesztergom Andrea - Szellem az ókor (szonettkoszorú)Vesztergom Andrea: Porban, csillagokban (Szonettkoszorú Henry Constable Szonett Dianához című versére) is szerepeltek.

A 2010. évi Ünnepi könyvhétre jelent meg harmadik kötete, amely az Égi csöndrögök címet viseli (Írmag Könyvkuckó),Vesztergom Andrea Égi csöndrögök kiadó: Írmag Könyvkuckó, irokboltja.hu s amelyhez Benyhe János, a Magyar PEN Club főtitkára írt bevezetőt.MEGJELENT! Vesztergom Andrea: Égi csöndrögök

Rendszeresen publikált az Item, a Raszter és az Accordia Kiadó antológiáiban, a Lyra, a Kláris, a Napsziget és a Délibáb című irodalmi folyóiratokban. Verseit dr. René Bonnerjea angol költő, nyelvészprofesszor fordította angol nyelvre, a Magyar Verskoszorú két kiadásában, amely a Bíró Family Kiadónál jelent meg.René Bonnerjea (ford.): Magyar verskoszorú - A wreath of hungarian poems Biró Family Kft., 2007 A 2008-ban megjelentetett Magyar Verskoszorú Új antológia című verskötetben együtt szerepelt tíz másik magyar költővel: Horváth Magdi, Kemenes Kálmán, Vesztergom Andrea, Bognár Stefánia, Dobrádi István, Czák Mária, Szilágyi Nóra, Györgyi Béla, Kurkó Éva, Gácsné Ring Renée, Svábenszki Pál.Magyar Verskoszorú , mixonline.hu

Az Accordia kiadónál, 2004-ben megjelent "A fehér tükrei", a 2005-ben megjelent „Szavak világtükörben”, a 2007-ben megjelent "Szép írások" című antológiákban szerepeltek versei. és néhány alkotása megtalálható az Irodalmi Rádió honlapján is.Versek és mesék gyerekeknek az Irodalmi Rádió alkotóitól - Vesztergom Andrea: Csakazértis, kislegény! , irodalmiradio.hu

2012. szeptemberében az Irodalmi Jelen független, irodalmi havilapban közölték műveit "Mégis elvesz – Vesztergom Andrea versei" címmel.Ha (első) kedd, akkor Irodalmi Jelen, irodalmijelen.huMégis elvesz – Vesztergom Andrea versei, irodalmijelen.hu Az első megjelenést követően ugyanott, 2013. márciusban jelentek meg írásai.Vesztergom Andrea: Záróra – versek, novellák

A 2015-ben megjelent Szünet a semmiben című verseskötetének egyik értékelője szerint „Kétségtelen, alanyi lírával van dolgunk, a versek azonban túlmutatnak az önkifejezésen, nem válnak naplószerű terápiaköltészetté, a személyesség az alkotások előnyére válik, a tematika miatt az olvasó gond nélkül magára szabhatja ezt a színes, leheletfinom verskosztümöt.” 2019-ben a Magyar Írószövetség „Az év versei 2019 antológia” című kiadványának egyik szerzőjeként részt vett a Magyar Napló által, a magyar költészet napján rendezett „Versmaraton” rendezvényén (a Petőfi Irodalmi Múzeumban). A költészet napja VERSMARATON – a legszemélyesebb találkozás a költészettel, pim.hu

Szonettkoszorúk Vesztergom Andrea költészetének egyik különlegessége mesteri szonettkoszorúk komponálása. Szigorú verstani szabályok szerint megalkotott szonettciklusainak utolsó darabja – egyúttal a "koszorú" alapja és tartóoszlopa – az úgynevezett mesterszonett.Lotz János , 7torony.hu

Vesztergom Andrea szonettkoszorúihoz (Britkaságok címmel az Égi csöndrögök verseskötetében szerepelnek) a mesterszonettet, a hozzá közel álló brit irodalom jeles képviselőinek művei közül választotta ki, "kölcsönvéve" a híres szerzők szonettjeinek magyar nyelvre lefordított sorait, amelyek így, az általa alkotott szonettkoszorúk tizenötödik. szonettjeként, azaz mesterszonettként, a szubjektív kibontakoztatás által egy új értelmet nyertek.

+ Vesztergom Andrea szonettkoszorúiMesterszonett alkotójaMesterszonett címeMesterszonett magyar fordítójaOlvasás Lélek-hidak William Wordsworth A Westminster hídon Radnóti Miklós aranylant.hu A vadvirágok édes illata Samuel Taylor Coleridge A természethez Szokolay Zoltán iroklub.napvilag.netA vadvirágok édes illata Szonettkoszorú Samuel Taylor Coleridge: A természethez c. szonettjére Átlényegülés Elizabeth Barrett Browning XXII. Portugál szonett Kardos László iroklub.napvilag.netÁtlényegülés(szonettkoszorú Elizabeth Barrett Browning XXII. Portugál Szonettjére) Áramlás Oscar Wilde Hélas Kosztolányi Dezső iroklub.napvilag.neÁramlás (szonettkoszorú Oscar Wilde: Hélas c. szonettjére) Beleolvadás William Shakespeare LX. szonett Keszthelyi Zoltán iroklub.napvilag.netBeleolvadás (Szonettkoszorú William Shakespeare LX. szonettjére) Belémerülés John Keats Utolsó szonett Szabó Lőrinc iroklub.napvilag.netBelémerülés (Szonettkoszorú John Keats: Utolsó szonett c. versére) Porban, csillagokban Henry Constable Szonett Dianához Lator László iroklub.napvilag.netPorban, csillagokba (Szonettkoszorú Henry Constable: Szonett Dianához című versére) Vak világ John Milton A vak szonettje Rossner Roberto aranylant.huVak világ (Szonettkoszorú John Milton: A vak szonettje című szonettjére) Szívig szárnyalás Christina Georgina Rossetti Szárnyalás Rossner Roberto aranylant.huSzívig szárnyalás (Szonettkoszorú Christina Georgina Rossetti: Szárnyalás című szonettjére) Jégtükör-rianás irokilencek.gportal.huJégtükör-rianás

Emlékház Tisztelgő EMLÉKHÁZ versciklusának darabjai,EMLÉKHÁZ – Vesztergom Andrea versei - Irodalmi Jelen, irodalmijelen.hu a költő elődök szellemének megidézése. A költő lényéből fakadó célja, hogy a számára kedves költőnőknek a hangját ötvözze a saját életérzéseivel, illetve, azzal a hatással, amelyet saját művészetébe tudott építeni az elődök költészetéből. + EmlékházVesztergom Andrea költeményeMegidézett költőOlvasás Emlékház I. A Válasz angyala Sárközi Márta iroklub.napvilag.netSárközi Márta emlékére, iroklub.napvilag.net Emlékház II. Láng volt Pinczési Judit iroklub.napvilag.netPinczési Judit emlékére, iroklub.napvilag.net Emlékház III. Nemes Nagy Ágnes emlékére Nemes Nagy Ágnes iroklub.napvilag.netNemes Nagy Ágnes emlékére, iroklub.napvilag.net Emlékház IV. Láthatatlanul Rab Zsuzsa iroklub.napvilag.netRab Zsuzsa emlékére, iroklub.napvilag.net Emlékház V. Keserű rózsa Stetka Éva iroklub.napvilag.netStetka Éva emlékére, iroklub.napvilag.net Emlékház VI. Vendég, idegen Czóbel Minka iroklub.napvilag.netCzóbel Minka emlékére, iroklub.napvilag.net Emlékház VII. Csibészhercegnő Szécsi Margit iroklub.napvilag.netSzécsi Margit emlékére, iroklub.napvilag.net

Költészetéről

Vesztergom Andrea verseiben a képek és színek a kaleidoszkóp kristály darabkáihoz hasonlatosan, apró részletekben, leleményes, találékony, ötletgazdagsággal villannak az olvasó elé, melyek az időben és térben, változatos formákat öltenek, amint a vers ritmusát megkomponáló hangulatok is, amelyek mesteri, költői eszközökkel határozzák meg a külvilág látványelemeit. A költemények igazi erejét az adja, hogy szerzőjének valós élményanyaga és gazdag olvasmányélményei határozzák meg az őszinte gondolatok mélységét, miközben a rím és a ritmus görgeti a költő műveltséganyagát. Versei a divathullámokkal ellenkezve az irodalmi kánon megújulásának jelzői, amelyek önéletrajzi ihletésű élmények, a test és az identitás artikulálhatóságára helyezik a hangsúlyt. Verseiben a legfőbb költészet teremtő s egyben kohéziós erő az "enjambement" (áthajlás, átívelés, átkötés)Kulturális enciklopédia - Áthajlás, enciklopedia.fazekas.hu alkalmazása.

Ismertebb versei SaroklakóA VI. országos versmondó versenyen elhangzott versek listája 3. osztály) , tanitok-egyesulete.hu Kistestvérem születetthttp://pongraczagnes.hu/?p=581 Kistestvérem született Hát hajrá, új tanévSzavalóversenyre - Vers, próza mindenkinek - Vesztergom Andrea: Hát hajrá, új tanév KiterítveOlvass bele - A Kultúrkirakat - Vesztergom Andrea: Kiterítve Költészet, Versek, Isten VeletekKöltészet, Versek, Isten Veletek, iroklub.napvilag.net

Prózai művek

DorottyaVesztergom Andrea: Dorottya , legendarium.eoldal.hu Csuri Vesztergom Andrea: Csuri, iroklub.napvilag.net Fióka Vesztergom Andrea: Fióka, iroklub.napvilag.net Szociofotók I. (igaz történetek, erősebb idegzetűeknek)Szociofotók I. (igaz történetek, erősebb idegzetűeknek), iroklub.napvilag.net

Antológiák 2004 – A fehér tükrei, Accordia kiadó, 2005 – Szavak világtükörben, Accordia kiadó, 2005 – Szárnypróbálgatók, Raszter Könyvkiadó & Nyomda, Csongrád 2007 – Szép írások, Accordia kiadó, 2007 – Magyar verskoszorú – A wreath of hungarian poems, Budapest, Biró Family Kft., 2008 – Fohász Fortunához – a Tizek társaságának verses gyűjteménye, Budapest, Közdok kiadó, 2009 – Magyar Versek Kertje – A Garden of Hungarian Poems, Budapest,H. Pulai Éva: Magyar Versek Kertje , 7torony.hu 2011 – Túl az Óperencián – Beyond the Rainbow, Budapest, Biró family Kft., 2013 – Meridiánok – Allegória Művészeti Portál és a tanítványi láncolat irodalmi műhelyMeridiánok antológia 2019 – Az év versei 2019 – Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2019,

Kötetei 2006 – Az örökbe tévedt idő (önálló verseskötet), Budapest, Közdok, Vesztergom Andrea: Az örökbe tévedt idő - A könyv adatai, antikvarium.hu 2007 – KörüLYRAtlan (önálló verseskötet), Budapest, Közdok, Vesztergom Andrea: KörüLYRAtlan, irokboltja.hu 2010 – Égi csöndrögök (önálló verseskötet), Budapest, Írmag Könyvkuckó, Bemutatkozott a csöndrögök 2010 – Emlékkatlan (prózák és versek), Budapest, Írmag Könyvkuckó, Vesztergom Andrea: Emlékkatlan , moly.hu 2011 – Szeretet pataka (prózagyűjtemény), Budapest, Írmag Könyvkuckó 2015 – Szünet a semmiben, Arad, Concord Media Jelen kiadó, Jóbi Annamária: Kötött – szabad / Vesztergom Andrea: Kötött – szabad; Kalamáris Baja, 2022 Árnyalhatóan, őrizetlenül; Kék-Fehér Könyvek, Pápa, 2021

Egyéb művek 2009 – Vesztergom Andrea és Szokolay Zoltán összeállítása: Emlékkönyv Kemenes Kálmán költő kilencvenedik születésnapjára, Budapest, Írmag Könyvkuckó Emlékkönyv Kemenes Kálmán költő kilencvenedik születésnapjára

Irodalmi elismerései 2002 – az Accordia Kiadó Irodalmi Nívódíja 2005 – Szárnypróbálgatók Országos Költői verseny – kétszeres bronz oklevél 2005 – Boldog Jövőnkért Alapítvány és a Lyra irodalmi antológia által alapított Mécs László irodalmi díj fődíjaOrszágos irodalmi találkozó Pápán 2006 – az Alföld Kulturális Egyesület, a Raszter Kiadó és a Magyar Írók Nemzetközi Szövetsége dél-magyarországi szervezetének közös költészeti pályázatának kétszeres bronz oklevele 2006 – Cserhát Művész Kör Aranyoklevél 2016 – Irodalmi Jelen díj

Jegyzetek

Források Hivatalos honlapja, vesztergomandrea.net Alkotói adatlapja az Íróklub oldalán, iroklub.napvilag.net Vesztergom Andrea adatlapja az Aranylant oldalán, aranylant.hu Iskolák helyett börtönök – avagy hogyan lett Vesztergom Andrea a kötött formák rabja?, irodalmijelen.hu Lotz János: József Attila szonettkoszorújának szerkezete. Szonettkoszorú a nyelvről. Válogatta és szerkesztette – Lotz János közreműködésével – Szépe György. Gondolat, Budapest, 1976. Bokor Lívia: Egy ember több szerepben , veol.hu

További információk

Heti Válasz: A rím és a ritmus fogságában, hetivalasz.hu, 2008.