Heinrich Schütz (Köstritz, 1585. október 8. – Drezda, 1672. november 6.) az egyik legjelentősebb 17. századi német barokk zeneszerző.
Élete Köstritzben született patricius családban. Születése 1585. október 8-ra tehető, ám csak a keresztelő dátuma ismert. Nagybátyja a császár titkára volt. Halála után a Schütz család Weissenfelsbe költözött. A kasseli őrgróf magához vette az udvarba fiúénekesnek Schützöt. A marburgi egyetemen jogi tanulmányokba kezdett, majd a kasseli őrgróf ösztöndíjából Velencébe utazott zeneszerzést tanulni 1609-ben. Velencében a zenei élet vezető egyénisége Giovanni Gabrieli volt. Schütz is az ő tanítványa lett.
Huszonnyolc éves korában tért vissza Weissenfelsbe, ahol házitanítói állást vállalt. Egyetemi tanulmányait Lipcsében folytatta, ezután Kasselben az udvar másodorgonistája. 1613-ban a kasseli őrgróf magával vitte egy ünnepségre Drezdába. Schütz szereplésével elnyerte II. János György választófejedelem tetszését, aki állást ajánlott neki. Ezután haláláig a fejedelem alkalmazottja volt. Megújította Drezda zenei életét. 1619-ben megházasodott, házasságával megteremtette az anyagi biztonságát. 1627-ben került bemutatásra Dafne című operája, amely az első német nyelvű opera volt, de sajnos nem maradt fenn: zenéje egy tűzvészben elpusztult.
1628-ban ismét Velencébe utazott. A velencei zenei élet új vezetője Claudio Monteverdi volt, megszűnt az egyházzene egyeduralma, a színpadi zene vette át a vezető szerepet. Bár Monteverdi az opera első nagy mestere volt, Schützöt elsősorban az egyházzenei művei érdekelték. Schütz ekkor komponálta a Symphoniae Sacrae első két kötetét. A lagúnák városát 1629-ben hagyta el.
Szászországban a harmincéves háború nagy pusztításokat vitt végbe az 1630-as években. Schütz egymás után vesztette el rokonait és barátait. A drezdai capella sorsa is rosszra fordult. A fizetések elmaradoztak, a zenészek és az énekesek közül sokan tovább álltak. 1633-ban Schütz szabadságot kért és a dán király udvarába utazott. Itt ekkoriban jelentős zenei élet folyt, John Dowland mellett dolgozhatott. Fontos ünnepségekre komponált Schütz, mint például a dán király Christian esküvőjére. 1635-ben tért vissza Drezdába, de 1637-ben ismét szabadságot kért a háborús viszonyok miatt, és visszautazott Dániába.
Hatvanadik életévét betöltve Schütz vágyott a nyugdíjazására, de kérvényeit sorra elutasították. Az állandó társadalmi intrikák, szakmai harcok, valamint az olasz és francia kultúra túlburjánzása nagyon elkedvetlenítette az idős Schützöt. Élete végéig harcolt a német zene háttérbe szorulása ellen.
Közben lezárult a nagy háború és a drezdai viszonyok is megjavultak. 1650-ben újra nagyszabású opera-balett előadásra került sor a szász udvarban, és a capella is ismét kiegészült zenészekkel. 1655-ben meghalt a választófejedelem és az új fejedelem végre engedélyezte Schütz visszavonulását. A mester nagy erőkkel komponált tovább, 1664-ben megírta a Karácsonyi oratóriumot, 1671-ben a Német Magnificatot.
Utolsó éveiben szétosztotta vagyonát rokonai között, kéziratait a drezdai capellára hagyta. Testi bántalmak gyötörték, hallása is megromlott. 1672. november 6-án hunyt el Drezdában.
Munkássága Schütz elsősorban a vokális zene területén alkotott maradandót. Főleg egyház zenei kompozíciók szerzője, de akadnak világi témájú művei is. 1619-ben jelent meg nyomtatásban első jelentősebb műve a Die Psalmen Davids. A gyűjtemény darabjai Giovanni Gabrielli zsoltárkoncertjeinek a hatását mutatják, de a zsoltárok mellett Schütz feldolgozott egyéb bibliai és templomi szövegeket is. A megzenésítéseket a többszólamúság jellemzi. Schütz az előszóban is utal a stylo recitativóra, amely a Német-római Birodalom területén ebben a műben kerül először alkalmazásra. Lipcsei tanulmányai alatt zenésítette meg Cornelius Becker lipcsei professzor zsoltárait. A dallamok nagy része Schütz saját munkája. A zenét a korai protestantizmus koráldallamaihoz igazította. Egyházi koncertgyűjteménye a Symponiae sacrae három kötetben jelent meg, Monteverdinél folytatott tanulmányait követően. Az I. rész a Vulgátából, a többi a német bibliai és templomi énekekből veszi a szövegét.
1623-ban adta ki Feltámadás-históriáját. A megzenésítés alapja Lukács, Máté és János evangéliumából készült válogatás. A műben fellelhető a tudatos hagyományőrzés és a modernség egyaránt. A szereplők szinte mindig két szólamban szólalnak meg, jellemző, hogy a szerző a régi motetta technikát alkalmazza. Cantiones sacrae című latin nyelvű motetta gyűjteménye két évvel később született meg. A mű egyházi kamarazene liturgikus funkció nélkül. Az olasz madrigál hatása érezhető: a szóértelmezés formaalkotó, a dallamot, a harmóniát és a szólamszerkesztést meghatározó erő. Másik jelentős oratóriuma a Die sieben Worte Jesu Christi. A mű szólistákra és ötszólamú kórusra íródott zenekari kísérettel, és a meditatív stílusjegyeket állítja előtérbe. A művet 1855-ben fedezte fel Otto Kade, és ezzel vette kezdetét a 19. századi Schütz-reneszánsz. A szerző oratóriumai között megtaláljuk Lukács, Máté és János evangéliumának a megzenésítését is, passió formában.
Schütz a német opera atyjának is tekinthető, mivel ő komponálta a Daphnét, a legrégebbi ismert német operát. Sajnos a darabnak csak a szövegkönyve maradt az utókorra. Ennek alapja Rinuccini pastoráldrámája, amelyet Itáliában többek között Jacopo Peri is megzenésített. Schütz szövegkönyvírója az elbeszélő jellegű szöveget erősen dramatizálva készítette el a német librettót.
Művei Oratóriumok: Húsvéti történet, 1623 Die sieben Worte Jesu Christi am Kreuz, 1645 körül Lukács-passió, 1653 Máté-passió, 1665 János-passió, 1666 Karácsonyi történet, 1664 Madrigálok, motetták: Il primo libro de madrigali, 1611 Geistliche Chor-Musik, 1648 Egyházzene: Psalmen Davids (1. kötet), 1619 Cantiones sacrae, 1625 Psalmen Davids (2. kötet), 1628 Symphoniae sacrae (1. kötet), 1629 Musikalische Exequien, 1636 Kleine geistliche Konzerte (1. könyv), 1636 Symphoniae sacrae (2. könyv), 1647 Geistliche Chor-Music, 1648 Symphoniae sacrae (3. kötet), 1650 Zwölf geistliche Gesänge, 1657 Psalmen Davids (a 2. könyv átdolgozása), 1661 Magnificat
Források Várnai Péter: Henrich Schütz, Gondolat, Bp.,1959 Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig, Springer, Bp., 1996, 253., 261., 267., 269., 272-274., 276-277., 286., 288., 294. o. Angol wikipédia megfelelő szócikke
További információk Germany Fed. Rep. 1972 Heinrich Schütz
Kapcsolódó szócikkek Zenetörténet
Kategória:Német zeneszerzők Kategória:Barokk zeneszerzők Kategória:1585-ben született személyek Kategória:1672-ben elhunyt személyek Kategória:Keresztény zene