Riz Levente magyar politológus, történész, politikus, 2006-tól 2019-ig Budapest XVII. kerülete (Rákosmente) polgármestere, 2010–2014 között országgyűlési képviselő.
Tanulmányai Középiskolai tanulmányait a XVII. kerületi egykori Fürst Sándor (ma Balassi Bálint) Gimnáziumban végezte. Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karon (ELTE BTK) folytatta, ahol történelem, politológia és összehasonlító irodalomtudomány szakon szerzett diplomát. Nem sokkal később letette a közigazgatási alapvizsgát, majd a közigazgatási szakvizsgát is.
Életpályája 1997-től dolgozott a Fideszben. Előbb mint a parlamenti frakció szakértője, majd 1998–2002 között az Oktatási Minisztériumban mint miniszteri tanácsadó. Közben a Fidesz elnöki kabinetjének munkatársa is volt egy ideig. 2002-től a frakció oktatási szakértőjeként tevékenykedett. A XVII. kerületi Fidesz-csoportnak 2005-től volt elnöke.
A 2006-os önkormányzati választáson 53,92%-os részvételi arány mellett, 15 763 szavazattalBUDAPEST XVII. ker. polgármester választás eredménye - Önkormányzati választások, 2006. október 1. megválasztották a kerület polgármesterévé az azt 2002 óta irányító Hoffmann Attilával (MSZP-SZDSZ) szemben, aki alig több, mint 300 szavazattal maradt alul. Riz egyúttal a Fidesz fővárosi listáján bejutott a Fővárosi Közgyűlésbe is.
A 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz jelöltjeként a budapesti 25. választókerületben egyéniben induló Riz már az első fordulóban elnyerte a mandátumot, 56,84%-os támogatottsággal.BUDAPEST főváros 25. számú egyéni választókerületi eredménye (Budapest XVII. ker.) - 2010. évi Országgyűlési Képviselő Választás 1. fordulója - 2010. április 11. Az őszi önkormányzati választáson több mint kétharmados arányban választották újra kerületi polgármesternek,Budapest XVII. polgármester választás eredménye - Önkormányzati választások, 2010. október 3. és ezt a pozíciót a 2014-es választáson is megőrizte.Budapest XVII. kerület polgármester választás eredménye - Önkormányzati választások 2014. október 12.
1997 és 2009 között a rákoskeresztúri Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanáraként is dolgozott.
2019. augusztus 13-án Riz Levente bejelentette, hogy egészségügyi okok miatt nem indul újra a 2019-es önkormányzati választáson. Egy hónap múlva, szeptember 19-én elhunyt. bélyegkép| 260px|left|Riz Levente emlékére gyújtott gyertyák Rákosmente városházának lépcsőjén
2019. szeptember 30-án kísérték utolsó útjára a pestszentlőrinci temetőben, ahol katolikus szertartás szerint búcsúztatták. A búcsúztatók között volt többek között Tarlós István Budapest főpolgármestere is.Elbúcsúztatták Riz Leventét, a XVII. kerület polgármesterét Budapest.hu. 2019. szept. 30. A 2019-es önkormányzati választást Horváth Tamás fideszes alpolgármester nyerte a választást Budapest XVII. kerületében, így ő lett az utóda.
Eredményei a polgármester-választásokon 2006: 1. Riz Levente (44,54%) - 2. Dr. Hoffmann Attila (43,63%) 2010: 1. Riz Levente (69,53%) - 2. Hrutka Zsolt (18,98%) 2014: 1. Riz Levente (64,8%) - 2. Gy. Németh Erzsébet (19,69%)
Emlékezete
Róla nevezték el Budapest XVII. kerületében a 2022-ben megnyitott Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontot.
Portréja
Jobboldali Budapest – Riz Levente
Díjai, elismerései
Budapest díszpolgára (2020) /posztumusz/
Jegyzetek
Források Életrajza a Fidesz honlapján
Kategória:1974-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Budapest XVII. kerületének polgármesterei Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz) Kategória:Országgyűlési képviselők (2010–2014) Kategória:Rákosmentiek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Budapest díszpolgárai