A Balatonboglári Kápolnaműterem a Kádár-korszak idején, az 1970-es évek magyar neoavantgard művészetének egyik legismertebb kiállítóhelye volt Balatonbogláron, a Várdombtól délnyugatra a Kápolna-dombon. A műemléki védelem alatt álló, neogót stílusú, szakrális építményt a homlokzatának színe miatt Kék kápolnának is nevezik, megkülönböztetésként a közelben található másik, úgynevezett Vörös kápolnától.
Története A temetőkápolnát a helyi földbirtokos Körmendy Lajos építtette 1893-ban. A falunak 1932-ig, a nagytemplom megépítéséig nem volt temploma, így addig ez a kápolna szolgált a helybeli katolikusok számára felszentelt egyházként. A nagytemplom megépítése, majd az új temető megnyitása után a régi elhagyatottá vált, sírjait és a kápolnát benőtte a gaz.
1966-ban Galántai György képzőművész talált rá a bozóttal körbenőtt, teljesen elhanyagolt, kifosztott, megrongált kápolnára. 1968-ban a helyi plébános segítségével 15 évre kibérelte az egyháztól, rendbehozta és műtermet alakított ki benne, amely azután 1970-től 1973 nyár végén történt rendőrségi bezáratásáig „Kápolnatárlat” néven underground kiállítási helyszínként működött, ahol nyaranta koncerteket, előadásokat, filmvetítéseket, alternatív heppeningeket és performanszokat is rendeztek, jelentős mértékben hozzájárulva ezzel azoknak a progresszívnek számító művészeti irányzatoknak a szárba szökkenéséhez és fennmaradásához, amelyeket az Aczél György féle korabeli kultúrpolitika a Tűrt kategóriába sorolva a perifériára szorított. A Művelődésügyi Minisztérium által 1963-ban alapított Képző- és Iparművészeti Lektorátus bizottságának jóváhagyásából kimaradt, zsűrizetlen, tehát illegálisnak minősülő kiállításokon olyan művészek mutatkoztak be, mint Erdély Miklós, Jovánovics György, Maurer Dóra, Hajas Tibor, Halász Péter és színháza, Szentjóby Tamás, Méhes László, Bak Imre, Nádler István, Türk Péter, Najmányi László, Baksa-Soós János, Bódy Gábor, Pauer Gyula, Prutkay Péter, Perneczky Géza, Pinczehelyi Sándor, Szkárosi Endre, Szeift Béla és Tandori Dezső.
A kápolnadombi szabadság illúziója nem tartott sokáig. A művészeti előadások hamar szemet szúrtak az állampárt MSZMP vezetésének. A hatóságok a rendszer- és társadalomellenesnek minősített kiállításokat, rendezvényeket egy idő után igyekeztek minden eszközzel ellehetetleníteni, végül 1973 augusztusában, vélt vagy valós botrányokra hivatkozva Galántai szerződését felbontották, a művészt pedig kilakoltatták a kápolnából, amit azután bezártak. Később az épület állami kezelésbe került.
A Kék kápolna és környezete 2012‒2013 között ismét megújult. Az egykori temetőkert manapság Szent Erzsébet Emlékpark néven várja a látogatókat, akik szép sétákat tehetnek itt, gyönyörködhetnek a balatoni panorámában, a kápolna pedig nyaranta újra képzőművészeti kiállításoknak ad otthont. Persze ez az egész már csak amolyan „látványpékség” ‒ az 1970-es évek elejének életérzésére, a szűk kereteken belüli szabadság hangulatára, az állam és egyház hatalmától független egykori autonóm művészi törekvésekre ma már semmi nem emlékeztet.
Említése a szépirodalomban és filmen Bertha Bulcsu A kenguru című regényének főhőse, Varjú István fiatal TEFU-sofőr felvesz a kocsijába egy stoppos lányt, aki azt indítványozza a fiúnak, hogy hivatalos úti célja, a paksi atomerőmű-építkezés helyett inkább Boglárra menjenek, mert „ott a Balcsi” és a kápolna, amely „valamilyen művész fejeké, de mindenkit beengednek” és „valami jó kis balhé is van ott”. A sofőr elutasítja a meghívást, az viszont érdekes, hogy a felvetés egyáltalán elhangozhatott a regényből készült filmben is, noha a forgatás idején (1975 nyara) a kápolnát már bezáratták, a rá való hivatkozásokat cenzúrázták, Galántait és körét a Belügyminisztérium megfigyelés alatt tartotta.
Források A Balatonboglári Kápolnaműterem története az Artpool honlapján
További információk Törvénytelen avantgárd. Galántai György balatonboglári kápolnaműterme 1970–1973; szerk. Klaniczay Júlia, Sasvári Edit; Artpool–Balassi, Bp., 2003
Kategória:Somogy megye múzeumai Kategória:Balatonboglár