Sándy Gyula (Eperjes, 1868. július 25. – Budapest, 1953. június 12.) építészmérnök, műegyetemi tanár, Konok Tamás (1930–2020) Kossuth-díjas festőművész nagyapja.

Származása Édesapja Sándy Gyula (1827–1894) festőművész és evangélikus gimnáziumi rajztanár, édesanyja Jánosdeák Paulina (1843–1945) volt.

Egyik dédanyjának (Ferenczy Zsuzsannának) fivérei voltak Ferenczy József sárospataki református esperes, illetve Ferenczy István, a 19. századi magyar szobrászat kiemelkedő alakja is, akik jelentős hatást gyakoroltak egész családjukra, így a Sándyékra is; a kultúra és az evangélikus egyház iránti felelősségérzet és szenvedély az ifjú Sándy Gyulát is jellemezte családja több tagjával egyetemben.

Életpályája Tanulmányait a budai Evangélikus Elemi Iskolában kezdte, majd a Budapesti II. Kerületi Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnázium (1878–1886) elvégzése után a József Műegyetemen szerzett építész diplomát, ahol többek között Jakab Dezső, Komor Marcell, Jámbor Lajos és Hegedűs Ármin évfolyamtársa volt. Mesterei Schnédár János, Steindl Imre és Pecz Samu voltak, akik hamar felfigyeltek tehetségére. A historizmus fénykorába és a műemlékvédelem hőskorába „csöppenő” Sándy a középkori építészet elszánt híve, Steindl Imre mellé szegődött aki révén még hallgatóként néhány kőfaragó tervével részt vehetett az Országház építésében. Pályakezdőként egyetemi professzoránál, Pecz Samunál helyezkedett el, ahol csakhamar fontos tényezővé vált. Erős hivatástudata mellett szenvedélye volt a fényképezés, az első gépét maga tervezte és építette. Az általa tervezett épületeket építés közben is fotografálta, dokumentálta.

1889 és 1899 között műegyetemi tanársegéd volt Pecz Samu Középítéstani Tanszékén. 1899 és 1914 között a Felső Építőipar Iskola tanára, majd 1914-től nyugdíjba vonulásáig, 1939-ig a Műegyetem II. Épületszerkezettan Tanszékének nyilvános, rendes tanára volt. Ekkor jelentette meg Fejezetek az épületszerkezetek köréből és az Újabb és különleges épületszerkezetek című tankönyveit, valamint Épületszerkezettani táblák címmel kiadta egyetemi előadásainak nagy részét. Számos társadalmi, szakmai és egyházi tisztséget is betöltött még ezeken kívül; volt a Magyar Mérnök és Építész Egyesület titkára, a Magyarországi Evangélikus Egyház főépítésze (és így számos budapesti és pestkörnyéki evangélikus templom tervezője), illetve a nagytarcsai evangélikus gyülekezet felügyelője, egyúttal számtalan cikket publikált, részt vett az első hivatalos építési szabályzat létrehozásában is. Ezeken felül igyekezett minden létező fórumot igénybe venni, hogy egy-egy budapesti épület vagy városrész hibáit orvosolják. Tanácsadással, tanulmányok megjelentetésével is segítette az evangélikus templomépítészetet, melyen belül külön súlyt fektetett az építészeti és belsőépítészeti tervek összehangolására, a liturgiának legmegfelelőbb elrendezésre. Társszerzőként vett részt az ezeket dokumentáló Kemény-Gyimesy féle Evangélikus templomok című kötet elkészítésében is.

Részt vett számos hazai és nemzetközi pályázaton is, többnyire egyedül, vagy barátjával, Foerk Ernővel közösen, melyeket számtalan díjat és elismerést nyert. Műemlék-felújítások mellett rengeteg épületet tervezett, köztük számtalan budapesti, illetve Pest vármegyei evangélikus templomot (pl. Nagykőrösi református templom), iskolát, egyéb közösségi intézményt, illetve a Széll Kálmán téri, a zágrábi és az újpesti Postapalotákat vagy a Daruvári kastélyt.

A második világháborúban, Budapest ostromakor találat érte házát, melyben terveinek, fényképeinek jelentős része dolgozószobájával együtt megsemmisült. Égi üzenetként értelmezte azt, mikor a romok eltakarításakor, egy kidőlt ajtólap alá szorulva megtalálta körzőkészletét, így munkáját a háború után is folytatta. Amerikába disszidált lánya számára kezdte el írni emlékiratait, melyben aprólékosan írt családjáról, munkájáról, mestereiről, utazásairól, a korabeli Budapest városrendezési kérdéseiről, első megvalósult terveiről, ez azonban halála miatt befejezetlen maradt.

Halálát az I. kerület Toldy Ferenc utca 18. szám alatti lakásában szívkoszorúér elkeményedés okozta.

Családja Feleségével, Grunewald Natáliával (1872–1956), Grunewald Róbert és felsőkubini Meskó Borbála lányával, 1893-től haláláig élt házasságban.

Négy gyermekük született:

Sándy Róbert Gyula Jenő (1895–1945) gépészmérnök Sándy Piroska (1898–1983), férjezett Konok Tamásné Sándy Natália (1902–?), férjezett Horváth Barnabásné Sándy Gyula György (1908–1983)

Emlékezete

Sándy Gyula tervanyaga és a visszaemlékezések 2000 és 2003 között kerültek a Sándy-családtól a Magyar Építészeti Múzeumhoz, Foerk Ernővel közös munkásságának dokumentumai pedig részben a Foerk-hagyaték révén.

2021-ben a Sándy Gyula által tervezett Postapalota felújítása során szintbeli gyalogos átjárót alakítottak ki a Krisztina körút és a Széll Kálmán tér között, amit még 2019-ben Sándy Gyula köznek neveztek el. (Innen nyílik az új Pénzmúzeum bejárata a Postapalota alsó szintjén.)https://www.epstudio.hu/munkak/sandy-gyula-koz-gyalogos-atjaroWinkler Márk - Átjáró a Sándy Gyula közben (Építészfórum, 2022.03.01.)

Ismert épületeinek listája Reök István szerint (1951) Sándy 54 templomot tervezett, amelyből 36 épült meg.

1903: Postaépület, Zágráb – Foerk Ernővel közösen 1907: Nagykőrösi református templom, Nagykőrös, Szabadság tér – Foerk Ernővel közösen, tulajdonképpen átépítés 1910–1913: Elemi iskola, ma: József Attila Gimnázium, Budapest, Váli u. 1. – Orbán Jenővel közösen 1924–1926: Budapesti postapalota, Budapest, Krisztina körút 6.http://www.kitervezte.hu/epuletek/kozepulet/budai-postapalota-budapest 1927: Kispesti evangélikus templom, Budapest, Templom tér 1. 1928: Újpesti postapalota, Budapest, István út 18. 1929: Kaposvári evangélikus templom, Kaposvár, Kossuth u. 39. 1933: Pestújhely-Újpalotai Evangélikus Egyházközség temploma, Budapest, Templom tér 10. 1930–1932: Székesfehérvári evangélikus templom, Székesfehérvár, Szekfű Gyula u. 1. 1932: Rákosligeti evangélikus templom, Budapest, XIX. u. 15. 1935: Pesthidegkúti Evangélikus templom, Budapest, Ördögárok utca 8. 1935: Budafoki evangélikus templom, Budapest, Játék utca 16. 1935: Hatvani evangélikus templom, Hatvan, Úttörő u. 2 1938: Diósgyőr-vasgyári evangélikus templom, Miskolc, Lónyay Menyhért u. 12. 1938: Angyalföldi evangélikus templom, Budapest, Kassák Lajos utca 22. 1939: Rákoshegyi evangélikus templom, Budapest, Tessedik tér 1. 1940/1944: Nádorvárosi evangélikus templom, Győr, Baros Gábor utca ?: Postapalota, Zágráb ?: Kastély, Daruvár

Kiadott művei, közreműködései Sándy Gyula: Újabb és különleges épületszerkezetek, tankönyv, Budapest, 1920 Sándy Gyula: Fejezetek az épületszerkezetek köréből Budapest, 1929–1930 Sándy Gyula: Épületszerkezettani táblák, összegyűjtött egyetemi előadások, Budapest, 1932 Kemény Lajos – Gyimesi Károly: Evangélikus templomok, Budapest, 1944 Sándy Gyula: Hogyan lettem és hogyan voltam én templom-építő, tervező és művezető építész, Magyar Építészeti Múzeum 2005. Lapis Angularis VI. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyűjteményéből

Képtár

Jegyzetek

Források

[ Sándy Gyula életrajza] In: Sándy Gyula életrajza a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ honlapján Sándy Gyula emlékkiállítás az az Evangélikus Országos Múzeum honlapján Ludmann Mihály: Sándy Gyula emlékezete Ludmann Mihály: 150 éve született a Budai Postapalota tervezője, Sándy Gyula Galambos Ádám: Erős várak mestere - Fedezzük föl Sándy Gyulát és máig ható örökségét

Egyéb irodalom (szerk.) Rozsnyai József: Építőművészek Ybl és Lechner korában, Terc Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Budapest, 2015,

Kapcsolódó szócikkek Magyar építészet a 20. század első felében

Kategória:Magyar építészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar építészet a 20. század első felében Kategória:Evangélikus magyarok Kategória:1868-ban született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:Eperjesiek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek