Az északisí-világbajnokságot 1925-től rendezi meg a FIS. Az északi sí a télisportok közé tartozó összefoglaló sportkategória, a sífutást, a síugrást és az északi összetett sportágakat tartalmazza. A FIS az általa szervezett sportági versenyeket 1925-ben és 1927-ben ún. Rendezvous-, 1929–1931 és 1933–1935 között pedig FIS-versenyek néven rendezte. A sorozatot 1937-től nevezték hivatalosan is világbajnokságnak, de a szövetség a korábbiakat is vb-nek ismerte el. Az első világbajnokságok műsorán még csak a férfi sífutásban, a férfi síugrásban és az északi összetettben rendeztek versenyeket, a női sífutók 1954-ben, a női síugrók pedig 2009-ben csatlakoztak a világbajnokság mezőnyéhez. 2032-től a téli olimpiai évek kivételével minden évben rendeznek világbajnokságot.
Világbajnokságok Az 1941-es versenyt a FIS 1946-os ülésén nem hivatalosnak nyilvánították. A döntés háttere az előző, 1940. évi világbajnokságig nyúlik vissza: a vb-t Norvégia rendezte volna, de az ország német megszállása miatt elmaradt. Az 1941-es versenyt e helyett rendezték meg, de a csapatok és versenyzők csak kis számban képviseltették magukat, így a szövetség nem látta reálisnak az elért eredményeket. 1982-ben külön vb-t rendeztek a női 20 km-es sífutók számára, mert az nem szerepelt az olimpia műsorán. 1984-ben külön vb-t rendeztek a síugró és az északi összetett csapatversenyei számára, mert azok nem szerepeltek a szarajevói olimpia műsorán.
ÉvOrszágHelyszínVersenyszámokMegjegyzés1925 CsehszlovákiaJanské Lázne41927 OlaszországCortina d’Ampezzo41929 LengyelországZakopane41930 NorvégiaOslo41931 NémetországOberhof41933 AusztriaInnsbruck5Először rendezték meg a sífutó váltót.1934 SvédországSolleftea51935 Csehszlovákia Vysoké Tatry51937 FranciaországChamonix51938 FinnországLahti51939 LengyelországZakopane551941 OlaszországCortina d’Ampezzo5Később a szövetség nem hivatalossá nyilvánította.1950 Amerikai Egyesült Államok Lake Placid, Rumford 5A sífutást Runfordban, a síugrást Lake Placidben rendezték.1954 SvédországFalun8Az első világbajnokság, amin a nők is részt vettek.1958 FinnországLahti81962 LengyelországZakopane101966 NorvégiaOslo101970 CsehszlovákiaVysoké Tatry101974 SvédországFalun101978 FinnországLahti111980 SvédországFalun1Külön vb a női 20 km-es sífutók számára.1982 NorvégiaOslo13Először szerepelt a csapatverseny síugró nagy sáncon és a 3×10 km-es csapatverseny északi összetettben.1984 Finnország SvájcRovaniemiEngelberg2A finnek rendezték az északi összetett, a svájciak a síugrás versenyeit.1985 AusztriaSeefeld131987 Nyugat-NémetországOberstdorf131989 FinnországLahti151991 Olaszország Lago di Tesero15Először rendeztek 10 km-es sífutást férfiak számára.1993 SvédországFalun15Először rendeztek kombinált (klasszikus+szabad stílus) üldözőversenyt sífutásban.1995 KanadaThunder Bay151997 NorvégiaTrondheim161999 AusztriaRamsau16A nagy sáncról ugrást Bischofshofenben rendezték.2001 FinnországLahti19Sífutásban először rendeztek sprintversenyt, síugrásban normál sáncon először rendeztek csapatversenyt.2003 Olaszország Lago di Tesero182005 NémetországOberstdorf19Először rendeztek csapat sprintversenyt.2007 JapánSzapporo182009 CsehországLiberec20Bemutatkozott a női síugrás és a tömegrajtos verseny északi összetettben.2011 NorvégiaOslo21Először rendeztek csapatversenyt normál sáncon északi összetettben.2013 Olaszország Val di Fiemme21Először rendeztek vegyescsapatversenyt síugrásban.2015 SvédországFalun212017 FinnországLahti212019 AusztriaSeefeld22Először rendeztek síugrásban női csapatversenyt.2021 NémetországOberstdorf24Először rendeztek északi összetettben női egyéni versenyt és síugrásban női nagysáncos versenyt. 2023 SzlovéniaPlanica25Először rendeznek északi összetettben női csapatversenyt. 2025 NorvégiaTrondheim26Először rendeznek északi összetettben női nagysáncos versenyt. 2027 SvédországFalun27Először rendeznek északi összetettben női csapatsprintet.2029 FinnországLahti
Éremtáblázat Utolsó frissítés a 2015-ös világbajnokság után.
Ssz. OrszágAranyéremEzüstéremBronzérem Összesen1. Norvégia 126981003242. Finnország 6269641953. Svédország 4443431304. Szovjetunió 363224925. Németország(Nyugat-Németország is)253624856. Oroszország 242328757. Ausztria 222125688. Német Demokratikus Köztársaság 121511389. Olaszország 1020235310. Japán 1010103011. Lengyelország 86102412. Csehszlovákia 712113013. Amerikai Egyesült Államok 7341414. Franciaország 64102015. Svájc 4571616. Csehország 3661517. Észtország 3521018. Kazahsztán 324919. Szlovénia 124720. Kanada 113521. Spanyolország 110222. Jugoszlávia 100123. Fehéroroszország 0101 Szlovákia 010125. Ukrajna 0022Összesen:4164164151247
Fordítás
Jegyzetek
Források Peter Matthew, Ian Morrison, Radó Péter szerk.: Guinness sport-enciklopédia. Solaris Kft., 1991. Walter Umminger: A sport krónikája. Officina Nova, Budapest, 1992. FIS Nordic World Ski Championships – hivatalos weblap Sport 123 – Sífutás Sport 123 – Északi összetett Sport 123 – Síugrás
Kapcsolódó szócikkek Északisí-világbajnokságok érmeseinek listája (sífutás, férfiak) Északisí-világbajnokságok érmeseinek listája (sífutás, nők) Északisí-világbajnokságok érmeseinek listája (síugrás) Északisí-világbajnokságok érmeseinek listája (északi összetett)
Kategória:Sí Kategória:Sportversenyek