Pálmai Zoltán (Budapest, 1954. október 27. –) magyar rockdobos.

Pályafutása Olyan jelentős együttesek tagja volt, mint a Germinál, Theátrum, a P. Mobil, az Illés-együttes, a Hobo Blues Band, a P. Box ,a Beatrice és a B52.B-52 zenekar Ő az egyetlen zenész, aki elmondhatja magáról, hogy mind a három „fekete bárány” zenekarban megfordult. 1996-tól Zámbó Jimmy kísérőzenekarában is játszott.

1974 és 1978 között, valamint 2020-tól 2022-ig https://pmobil.hu/minden-mobilosnak/ ismét a P. Mobil tagja. Vele készültek a Budai Ifjúsági Parkban 1977 nyarán felvett koncertfelvételek, amelyek jelenleg dobozban vannak, illetve elvesztek, de gyengébb másolataik megtalálhatóak az interneten.

Stúdiózenészként több mint száz hanglemezen közreműködött: a Fonográf, Szörényi Levente, Fenyő Miklós, Cseh Tamás, Sass Sylvia, Delhusa Gjon, Vikidál Gyula, Varga Miklós, a Prognózis, Illés Lajos, Demjén Ferenc, a Dolly Roll, a 100 Folk Celsius, az MHV, Zámbó Jimmy, és a Bulldózer albumain.

Gyermekei: Pálmai Anna a Budapesti Katona József Színház színésznője, Pálmai Tamás és Pálmai Lili.

Diszkográfia P. Mobil Múlt idő 1973-1985 (2003-ban jelent meg a P. Mobil könyv első CD-mellékleteként korábban nem publikált archív felvételekkel) Mobilizmo (az 1981-es album 2003-as kiadásán szereplő bónusz demó felvételek egy részén) Heavy Medal (az 1983-as album 2003-as kiadásán szereplő bónusz demó felvételek egy részén) Honfoglalás (az 1984-es album 2003-as kiadásán szereplő bónusz demó felvételek egy részén) Vikidál-évek (1976-1979) -az első két CD (Nagylemez nélkül 1.-2.) számainak egy részén.

Illés Express Image (1980-ban Csehszlovákiában kiadott angol nyelvű album)

Hobo Blues Band Középeurópai Hobo Blues (1980) Kopaszkutya (1981-ben betiltották, 1993-ban jelent meg) Oly sokáig voltunk lenn (1982) Még élünk (1983)

P. Box Ómen (1985) A zöld, a bíbor és a fekete (1995) – Bencsik Sándor emlékére készült válogatás, Pálmai Zoltánnal egy P. Box és két Bill és a Box Company felvétel hallható (utóbbiak itt jelentek meg először)

Beatrice Gyermekkorunk lexebb dalai (1990) Utálom az egész XX. századot (1991) A Beatrice legjobb dalai (koncertfelvétel – 1992) 20 éves jubileumi koncert (koncertfelvétel – 1998)

Zámbó Jimmy kísérőzenészeként Fogadj örökbe (1998) Dalban mondom el (1999) Karácsony Jimmyvel (2000) Csak a jók mennek el (2001) Szeptember volt (2004) Requiem (2005)

B52 B52 (2017)

Jegyzetek

Források Pálmai Zoltán honlapja „Nem hobbiból zenélek…” Interjú Pálmai Zoltánnal

Kategória:Magyar dobosok Kategória:A P. Mobil tagjai Kategória:A Hobo Blues Band tagjai Kategória:1954-ben született személyek Kategória:A Beatrice tagjai Kategória:Az Illés-együttes tagjai Kategória:A P. Box tagjai Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek