A walchereni hadjárat egy sikertelen brit expedíció volt Hollandiában 1809-ben, azzal a céllal, hogy egy frontot nyissanak az osztrák birodalom megsegítésére az ötödik koalíciós háború idején.

Körülbelül katona, ló, tábori tüzérséggel és két ostromjárművel kelt át az Északi-tengeren és szállt partra Walcherennél július 30-án. Ez volt az év legnagyobb brit expedíciója, a nagyobb, mint a portugál félszigeten harcoló brit erő. A hadjáratban csak kis harcokra került sor, de súlyos veszteségeket okozott az a betegség, amit népnyelven „Walcheren-láz”-nak neveztek. Több mint brit katona halt meg (ebből csak 106 csatában), valamint a többit visszavonták 1809. december 9-én.

A hadjárat elsődleges célja az volt, hogy megsemmisítse a francia flottát, de a Flushing-nál tervezett invázió enyhítene a keményen szorongatott osztrákokon is. Azonban a wagrami csata már a hadjárat megkezdése előtt lezajlott, és az osztrákok már elveszítették a háborút.

A szárazföldi erőket John Pitt, Chatham második earl-je vezette, míg a haditengerészetet Sir Richard Strachan irányította. Első lépésként, a britek elfoglaltak a Schelde folyó torkolatában egy mocsaras szigetet Walcherennél , valamint a Dél-Beveland szigetet (mindkettő a mai Hollandia területén található). A brit csapatok hamar elkezdtek szenvedni a maláriától, egy hónapon belül több mint 8000 esetben fordult elő lázas megbetegedés. Az egészségügyi rendelkezések elégtelennek bizonyultak, annak ellenére, hogy egy francia megszálló erő 80%-át elveszítette néhány évvel korábban, a betegség miatt.

A francia és szövetséges holland erők parancsnoka Jean-Baptiste Bernadotte tábornok volt, aki éppen kegyvesztett lett a wagrami csatában elkövetett parancsszegése miatt. Miután Napóleon elbocsátotta a Grande Armée-ből, Bernadotte visszatért Párizsba, ahonnan a Miniszterek Tanácsa elküldte Hollandia védelmére. Ő megfelelő parancsnok volt a posztra, és bár a britek augusztus 15-én elfoglalták Flushinget és a környező városokat, már Antwerpenbe rendelte a francia flottát és nagymértékben megerősítette a várost. A fő célt a britek nem érhették el, az expedíciót lefújták szeptember elején. Mintegy katona tartózkodott Walcherenben, de októberben csak volt alkalmas szolgálatra.

A brit kormány csaknem 8 millió font sterlinget költött a hadjáratra. Összesen katona halt meg a hadjárat során, még 1810 februárjában hadseregük még mindig csaknem beteget számlált, és sokan mások is folyamatosan legyengültek. Ezeket küldték aztán a félszigeti háborúba, hogy csatlakozzanak Wellington herceg hadseregéhez, ez okozta aztán az ottani beteglisták megduplázódását.

Fordítás

Források

Kategória:1809 Kategória:Hollandia csatái Kategória:Tengeri csaták Kategória:Franciaország csatái a napóleoni háborúkban Kategória:Nagy-Britannia csatái a napóleoni háborúkban Kategória:Az ötödik koalíciós háború csatái