A San Marinó-i labdarúgó-bajnokság első osztálya a San Marinó-i labdarúgás legmagasabb, 1996 óta egyetlen osztálya. A bajnokságot 1985 óta rendezik meg.

A bajnokság rendszere A San Marinó-i labdarúgó-bajnokság rendszere az egyik legegyedibb a világon. 1985-ben minden csapat ugyanazon osztályban versenyzett, az 1–9. helyen végzett csapatok a Serie A1-ben, a 10.–17. helyezett csapatok a másodosztályban, a Serie A2-ben folytatták. Egészen 1996-ig két osztályban folytak a küzdelmek annak ellenére, hogy a vigaszágas bajnoki rájátszásban a Serie A2 legjobb csapatai is részt vehettek. A bajnokság alapszakaszának megfelelően a másodvonal legjobb csapatai feljutottak az első osztályba, az élvonal leggyengébben teljesítő csapatai pedig kiestek a másodosztályba.

1996 óta minden csapat ugyanazon osztályban versenyez a bajnoki címért. Két fő részből áll: egy alapszakaszból és bajnoki címért folyó, vigaszágas rájátszásból.

Az alapszakaszban a részt vevő 15 csapatot két divízióba, úgynevezett gironi-ba sorolják. Ugyanazon a divízión belül a csapatok oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőznek meg egymással: egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig vendégként; illetve egy mérkőzést játszanak a másik divízió minden csapatával: a sorsolásnak megfelelően pályaválasztóként vagy vendégként.

Az alapszakasz végső sorrendjét az alábbi szempontok szerint határozzák meg: a bajnokságban szerzett pontok összege; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma; a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége; a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma;

A bajnoki rájátszást – szintén egyedülálló módon – vigaszágas rendszerben bonyolítják le, melynek győztese a San Marinó-i bajnok.

A 2020–21-es bajnoki év csapatai A bajnokságban 15 csapat vesz részt, akiket egy 8 és egy 7 fős divízióba, úgynevezett gironi-ba osztottak.

Campionato Sammarinese Juvenes/Dogana (Dogana, Serravalle) FC Fiorentino (Fiorentino) SC Faetano (Faetano) SP Cailungo (Cailungo, Borgo Maggiore) La Fiorita (Montegiardino) Cosmos (Serravalle) Pennarossa (Chiesanuova)

Libertas (Borgo Maggiore) FC Domagnano (Domagnano) Tre Fiori (Fiorentino) Tre Penne (Serravalle) Folgore/Falciano (Serravalle) SS Murata (Murata, San Marino) San Giovanni (Borgo Maggiore) Virtus (Acquaviva)

Helyszínek Mivel egyetlen klubnak sincs saját labdarúgó-stadionja (a pályák a San Marinó-i Olimpiai Bizottság tulajdonában vannak), a mérkőzéseket sorsolás szerint az alábbi stadionokban játsszák, a pályaválasztói jog is csak formális szerepet tölt be.

Stadio Olimpico (Serravalle) Campo Fonte dell'Ovo (San Marino) Campo Sportivo di Fiorentino (Fiorentino) Campo Sportivo di Domagnano (Domagnano) Stadio di Serravalle „B” (Serravalle) Campo Sportivo di Dogana (Dogana)

Bajnoki dobogósok Szezon Bajnokcsapat Ezüstérmes Bronzérmes 1985-86 SC Faetano San Giovanni La Fiorita 1986-87 La Fiorita SC Faetano GS DoganaMontevito 1987-88 Tre Fiori Virtus Libertas 1988-89 SP Domagnano La Fiorita Libertas 1989-90 La Fiorita Cosmos Libertas 1990-91 SC Faetano Tre Fiori Juvenes 1991-92 Montevito Libertas Tre Penne 1992-93 Tre Fiori SP Domagnano Folgore/Falciano 1993-34 Tre Fiori La Fiorita SP Domagnano 1994-95 Tre Fiori La Fiorita Cosmos 1995-96 Libertas Cosmos La Fiorita 1996-97 Folgore/Falciano La Fiorita SC Faetano 1997-98 Folgore/Falciano Tre Fiori Tre Penne 1998-99 SC Faetano Folgore/Falciano SP Domagnano 1999-00 Folgore/Falciano SP Domagnano Virtus 2000-01 Cosmos Folgore/Falciano SS Murata 2001-02 SP Domagnano SP Cailungo Cosmos 2002-03 SP Domagnano Pennarossa Libertas 2003-04 Pennarossa SP Domagnano SP Cailungo 2004-05 SP Domagnano SS Murata Libertas 2005-06 SS Murata Pennarossa Tre Fiori 2006-07 SS Murata Tre Fiori Libertas 2007-08 SS Murata Juvenes/Dogana SC Faetano 2008-09 Tre Fiori Juvenes/Dogana SS Murata 2009-10 Tre Fiori Tre Penne SC Faetano 2010-11 Tre Fiori Tre Penne Cosmos 2011-12 Tre Penne2012-13Tre Penne2013-14SP La Fiorita2014-15Folgore/Falciano2015-16Tre Penne2016-17La Fiorita2017-18La Fiorita2018-19Tre Penne2019-20Tre Fiori

Dicsőségtábla A 2019–20-as bajnoki év utáni állapot szerint.

Klub Bajnoki címek Ezüstérmes Bronzérmes Győztes szezonok Tre Fiori 8 3 1 1987–88, 1992–93, 1993–94, 1994–95, 2008–09, 2009–10, 2010–11 FC Domagnano2007-ig SP Domagnano néven szerepelt. 4 3 2 1988–89, 2001–02, 2002–03, 2004–05 Folgore/Falciano 4 2 1 1996–97, 1997–98, 1999–00, 2014-15 SC Faetano 3 1 3 1985–86, 1990–91, 1998–99 SS Murata 3 1 2 2005–06, 2006–07, 2007–08 La Fiorita 5 4 2 1986–87, 1989–90, 2013-14 Cosmos 1 2 3 2000–01 Pennarossa 1 2 0 2003–04 Libertas 1 1 6 1995–96 Montevito 1 0 1 1991–92 Tre Penne 4 2 2 2011-12, 2012-13 Juvenes/Dogana 0 2 1Juvenes néven. SP Cailungo 0 1 1 San Giovanni 0 1 0 Virtus 0 1 1 GS Dogana 0 0 1

Jelentős külföldi játékosok A félkövérrel jelölt játékosok szerepeltek hazájuk felnőtt válogatott keretében labdarúgó-világbajnokságon.

Aldair Joseph Enakarhire Claudio De Sousa Damiano Tommasi Lorenzo Amoruso Massimo Agostini Simone Loiodice

A bajnokság helyezése az UEFA-rangsorban A bajnokság helyezése 2011-ben az UEFA rangsorában. (Dőlt betűvel az előző bajnoki év helyezése, zárójelben az UEFA-együttható).

49. 15px (49.) IFA Premiership (2,249) 50. 15px (48.) Vodafonedeildin (1,416) 51. 15px (50.) BGL Ligue (1,374) 52. 15px (51.) Primera Divisió (1,000) 53. 15px (53.) Campionato Sammarinese di Calcio (0,916)

Jegyzetek

Külső hivatkozások Federazione Sammarinese Giuoco Calcio A bajnokság eredményei az rsssf.com-on

1 Kategória:Labdarúgó-bajnokságok