Dev Patel (London, 1990. április 23. –) BAFTA-díjas indiai származású angol színész.
Hírnevét a Skins című brit sorozatnak és a 2008-ban bemutatott Gettómilliomos című filmnek köszönheti.
Gyermekkora Patel Londonban született 1990. április 23-án, szülei indiai bevándorlók. A színész a Longfield Middle School-ra járt, később a Whitmore High Schoolba ment. Színészi tehetségére már az iskolai színjátszó körben is felfigyeltek.
Színészi pályafutása Karrierjét egyértelműen a brit Skins című sorozat indította el, melynek az első és második évadjában is szerepelt. Dev színészi pályafutásának következő mérföldkövét az jelentette, mikor 2007-ben megkapta Jamal Malik szerepét a Gettómilliomos című drámában. Az ebben a filmben nyújtott alakításáért számos díjat nyert, ez a film hozta meg számára az igazi sikert. 2010-ben Az utolsó léghajlító című film egyik szerepét, majd 2011-ben a Keleti nyugalom – Marigold Hotel című film főszerepét is megkapta. A színészt 2014-ben A belső út című filmben láthattuk, 2015-ben pedig a Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel, a Chappie és Az ember, aki ismerte a végtelent című filmekben szerepelt.
Magánélete 2009-ben kezdett járni a Gettómilliomos sztárjával, Freida Pintóval. 2014. december 10-én a pár bejelentette, hogy közel hat éves kapcsolat után szakítottak.
2017 márciusában nyilvánosságra került Patel kapcsolata Tilda Cobham-Hervey ausztrál színésznővel, akivel kilenc hónappal korábban ismerkedett meg a Hotel Mumbai forgatásán.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 2008 Gettómilliomos Slumdog Millionaire Jamal Malik Molnár Levente Danny Boyle Loveleen Tandan 2010 Az utolsó léghajlító The Last Airbender Zuko Előd Botond M. Night Shyamalan 2011 Keleti nyugalom – Marigold Hotel The Best Exotic Marigold Hotel Sonny Kapoor Czető Roland John Madden (1.) 2012 About Cherry Andrew Stephen Elliott 2014 A belső út The Road Within Alex Gren Wells 2015 Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel The Second Best Exotic Marigold Hotel Sonny Kapoor Czető Roland John Madden (2.) Chappie Chappie Deon Wilson Molnár Levente Neill Blomkamp Az ember, aki ismerte a végtelent The Man Who Knew Infinity Srínivásza Rámánudzsan Molnár Levente Matthew Brown 2016 Yesterday – Vissza a gyerekkorba Only Yesterday Tosio (angol hangja) Szabó Máté Takahata Iszao Oroszlán Lion Saroo Brierley Czető Roland Garth Davis 2018 Hotel Mumbai Hotel Mumbai Arjun Fehér Tibor Anthony Maras Az esküvői vendég The Wedding Guest Jay Klem Viktor Michael Winterbottom 2019 David Copperfield rendkívüli élete The Personal History of David Copperfield Copperfield Dávid Fekete Ernő Armando Iannucci Keresem a testem I Lost My Body Naofel (angol hangja) Jérémy Clapin 2020 Roborovski (rövidfilm)társrendező és -író nem szerepel – Dev Patel (1.) Tilda Cobham-Hervey 2021 A zöld lovag The Green Knight Gawain Brasch Bence David Lowery 2023 Henry Sugar csodálatos története (rövidfilm) The Wonderful Story of Henry Sugar Dr. Chatterjee / John Winston Molnár Levente Wes Anderson (1.) Méreg (rövidfilm) Poison Woods Wes Anderson (2.) 2024 A Majomemberfilmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer Monkey Man Kölyök Fehér Tibor Dev Patel (2.) 2025 Rabbit Trap Darcy Davenport Bryn Chainey
Televízió thumb|200px|2013-ban Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 2007–2008 Skins Skins Anwar Kharral 18 epizód 2009 Mister Eleven hotel pincér 1 epizód 2012–2014 Híradósok The Newsroom Neal Sampat főszereplő 2019 Modern szerelem Modern Love Joshua India From Above narrátor 2 epizód
Díjak és jelölések
2008 Black Reel Award – "Best Actor" – Gettómilliomos 2008 Black Reel Award – "Best Breakthrough Performance" – Gettómilliomos 2008 Chicago Film Critics Association (CFCA) Award – "Most Promising Newcomer" – Gettómilliomos 2008 National Board of Review (NBR) Award – "Best Breakthrough Performance by an Actor" – Gettómilliomos 2008 Screen Actors Guild Award – "Outstanding Performance by a Cast in a Motion Picture" – Gettómilliomos 2008 Washington D.C. Area Film Critics Association (WAFCA) Award – "Best Breakthrough Performance" – Gettómilliomos 2008 Phoenix Film Critics Society (PFCS) Award – "Breakout on Camera" – Gettómilliomos 2008 British Independent Film Award – "Most Promising Newcomer" – Gettómillomos 2009 Critics' Choice Award – "Best Young (Under 21) Performer (Actor/Actress)" – Gettómilliomos 2009 Online Film & Television Association (OFTA) – " Best Breakthrough Performance - Male" – Gettómilliomos 2009 Richard Attenborough Film Award – "Best Breakthrough" – Gettómilliomos 2009 Richard Attenborough Film Award – "Rising Star of the Year" – Gettómilliomos 2009 Screen Actors Guild Award – "Outstanding Performance by a Cast in a Motion Picture" – Gettómilliomos 2014 Napa Valley Film Festival – "Best Actor" – The Road Within 2015 Milano International Film Festival Awards (MIFF Awards) – "Best Supporting Actor" – The Road Within
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1990-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol színészek Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:AACTA-díjasok