Chloe Sullivan egy kitalált szereplő a Smallville című amerikai televíziós sorozatban. Első megjelenése a sorozat első, Meteoreső című epizódjában volt. A szereplő állandó megszemélyesítője Allison Mack, akit csak Chloe Sullivan gyermekkori megjelenései alkalmával helyettesített két másik színész. A szereplőt külön a televíziós sorozat számára alkotta meg Alfred Gough és Miles Millar. Chloe Sullivan több, a sorozathoz kapcsolódó más médiában is megjelent, köztük fiatal felnőtteknek szóló regényekben, képregényekben és saját online spin-off-sorozatában.
A Smallville-ben Chloe egy középiskolai újság, a A Fáklya szerkesztője; aki felfedezi a város egyes lakóiban bekövetkező mutációk és a meteorkövek (kriptonit) közötti összefüggést. Általában Clark Kent és Pete Ross segítségével próbálja felderíteni és megállítani a meteorkövek által megfertőzött embereket, hogy azok ne bánthassanak másokat. A sorozat első négy évada során Chloe gyengéd érzelmeket táplál Clark iránt, melyek azonban viszonzatlanak maradnak, így a lánynak el kell fogadnia, hogy kettejük között a barátságon túl nem lehet semmi. A későbbi évadokban Chloe felfedezi, hogy a meteorkövek révén ő maga is különleges képességekre tett szert. A sorozatban bemutatkozik Jimmy Olsen, akivel Chloe randevúzni kezd és végül össze is házasodnak.
Chloe Sullivant független, intelligens, kíváncsi és lelkes fiatal nőként jellemezték a sorozat írói, valamint az őt megszemélyesítő Allison Mack is. Utóbbi két tulajdonsága gyakran keveri bajba Chloe-t és kerül miatta összetűzésbe barátaival és a Luthor családdal. Chloe Sullivan alakításáért Allison Macket többször is jelölték különböző díjakra, melyek közül többet el is nyert.
Megjelenései Chloe Sullivan a Smallville című televíziós sorozat egyik legfontosabb és egyben állandó szereplője annak első epizódja óta. A sorozat nyolcadik évadában Clark Kenten kívül ő az egyetlen, aki az eredeti szereplők közül továbbra is rendszeresen megjelenik az egyes epizódokban. A televíziós sorozaton kívül, Chloe saját online spin-off sorozatának is főszereplője lett, valamint megjelent a sorozathoz kapcsolódó fiatal felnőtteknek szóló regényekben és képregénysorozatban is.
Televíziós sorozat A Smallville Meteoreső című első epizódjában bemutatkozó Chloe szabadideje nagy részében legjobb barátjának, Clark Kentnek (Tom Welling) segít megfékezni a város azon lakóit, akik a Smallville-re hulló 1989-es meteorzápor során a Földre jutó meteorkövek hatására mutáción mentek keresztül és emberfeletti képességekre tettek szert. Chloe a sorozat kezdetekor az iskolai újság, A Fáklya szerkesztője. Újságírói kíváncsisága, hogy „leleplezze a csalást” és hogy „felfedje az igazságot”Paul Simpson, (Season 1 Companion), 128–131. o. (angol nyelven) gyakran feszültség forrása közte és barátai között, mint például, mikor a második évad Leszármazás (Lineage) című epizódjában Clark múltjában kezd kutatni. A korai évadok során Chloe titkolja, hogy gyengéd érzelmeket táplál Clark iránt, melyek viszonzatlanok; a második évad Járvány (Fever) című epizódjában, miközben Clark betegen fekszik, Chloe bevallja a fiúnak hogy szerelmes belé, de az önkívületi állapotában csak Lana Lang nevét ismételgeti. Később, mikor meglátja, hogy Lana (Kristin Kreuk) és Clark megcsókolják egymást a pajtában, Chloe féltékenységében elárulja Clark bizalmát és beleegyezik Lionel Luthor (John Glover) ajánlatába, hogy cserébe egy állásért a Daily Planetnél kutatni fog a fiú múltjában.
Chloe és Clark a harmadik évad Vakság (Whisper) című epizódjában békülnek ki egymással, miután Clark megtudja, hogy Chloe segített Lionelnek. Mikor Chloe nem hajlandó tovább barátja után nyomozni, Lionel kirúgatja őt a Daily Planettől, apját pedig a LuthorCorptól. A Cserbenhagyva (Forsaken) című epizódban Chloe úgy dönt, hogy segíti Lex Luthort (Michael Rosenbaum), Lionel fiát, mikor Lionelt letartóztatják Lex nagyszüleinek meggyilkolása miatt; Chloe abban reménykedik, hogy így megszabadulhat végre Lionel irányítása alól. Az évad utolsó epizódjában az FBI Lionel tárgyalásáig tanúvédelem alá helyezi Chloét és apját; miután azonban beköltöznek új házukba, az felrobban. Chloe unokatestvére, Lois Lane (Erica Durance) azért érkezik a városba a negyedik évad első epizódjában, hogy a lány halála után nyomozzon. Az Elveszett (Gone) című epizódban Clark és Lois felfedezik, hogy Lex biztonsági csapata felfedezte a pokolgépet a házban és még a robbanás előtt sikerült biztonságba helyezniük Chloét és az apját, akik azóta bujkálnak. Chloe vallomása után ugyanebben az epizódban, Lionelt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. A Kitaszított (Pariah) című epizódban Chloe felfedezi Clark titkát mikor Alicia Baker (Sarah Carter), Clark barátnője úgy dönt, hogy fel kell fednie a fiú titkát az egész világ előtt azért, hogy az végre elfogadja, hogy kicsoda. Alicia abban reménykedik, hogy Chloe megírja az újságban Clark titkát, ennek ellenére Chloe úgy dönt, hogy megőrzi azt és nem hozza nyilvánosságra.
Chloe csak az ötödik évadban mondja el Clarknak, hogy tud a titkáról, de azt szerette volna, ha Clark megbízik benne annyira, hogy maga mondja el. Clark elmondja Chloénak, hogy őt nem a Smallville-re hulló meteorkövek fertőzték meg, ahogyan azt a lány feltételezte, hanem valójában egy földönkívüli, aki kisbabaként érkezett a Földre az 1989-es meteorzápor alkalmával. az ötödik évad Szomjúság (Thirst) című epizódjában Chloénak sikerül a maga erejéből megszerezni álmai állását a Daily Planetnél, bár egyelőre csak az alagsorban kap irodát. A hatodik évad utolsó epizódjában Chloe felfedezi, hogy a meteorkövek rá is hatással voltak; olyan erőre tett szert, aminek segítségével bármilyen sérülést képes gyógyítani és még a halálból is képes visszahozni másokat. A hetedik évad Lejtmenet (Descent) című epizódjában Chloe megpróbálja visszatartani „Az Utazó” titkát Lextől, aki nem tudja, hogy „Az Utazó” Clark, ezért Lex kirúgatja a lányt a Daily Planettől. Az Alvó (Sleeper) című epizódban, melyben Lana katatón állapotba zuhan a kriptoni mesterséges intelligencia Brainiac (James Marsters) támadása miatt, Chloe átveszi a Lana által létrehozott Isis Alapítványt, mely célja a meteorkövek áldozatainak rehabilitálása.
A hetedik évad utolsó epizódjában Brainiac megtámadja Chloét, de a lány gyógyító ereje megakadályozza őt, hogy kárt tegyen Chloéban. Mikro Chloé hazaér Jimmy Olsen (Aaron Ashmore), barátja megkéri a lány kezét. Mielőtt Chloe válaszolhatna az ajánlatra, a Nemzetbiztonsági Hivatal (DDS) emberei betörnek és letartóztatják a lányt, amiért az korábban betört a kormány számítógéprendszerébe.
A nyolcadik évad kezdetén fény derül arra, hogy Chloét nem a Nemzetbiztonsági Hivatal tartóztatta le, hanem Lex biztonsági emberei, akik a DDS ügynökeinek adták ki magukat. Lex emberei arra használták fel Chloe képességeit, hogy megtalálják a Zöld Íjász (Justin Hartley) nevű szuperhőst és csapatát, akiket Lex terroristaként kezel, mivel elpusztították az összes kísérleti létesítményét. A tesztek révén Chloe rádöbben, hogy Brainiac támadása révén szert tette egy másik emberfeletti képességre is, szuperintelligenciára – mely lehetővé teszi a számára, hogy gyorsabban feltörje a titkos kódokat, mint a LuthorCorp szuperszámítógépei. A nyolcadik évad Abyss (’Mélység’) című epizódjában Brainiac elkezdi felülírni Chloe emlékeit kriptoni kódokkal, amiért Clark vér szerinti apjához, Jor-Elhez viszi a lányt, hogy az visszaállítsa a lány emlékeit. A folyamat közben Clark az kéri Jor-Eltől, hogy a titkára vonatkozó emlékeket ne hozza vissza, hogy Chloe szabad és veszélytelen életet élhessen, amit a titkának őrzése nem tehet lehetővé. A Bride (’Ara’) című epizódban, melyben Chloe és Jimmy az esküvőjükre készülnek a Kent család pajtájában, Végítélet (Sam Witwer), egy genetikailag megtervezett gyilkológép, akit a kriptoniak egy csoportja a Föld elpusztítására szánt, elrabolja a lányt és Clark Erődjébe elhurcolja az Északi-sarkra, mely Brainiac irányítása alá kerül. A Legion (’Légió’) című epizódban a Brainiac által megszállt Chloe megpróbálja magába szívni a Föld minden tudását. Brainiac-ot Clarknak a Légió segítségével sikerül megállítania, akik kiűzik a mesterséges intelligenciát a lány testéből. A kaland után Chloe emlékei Clark titkáról is visszatérnek.
Spin-off sorozat A televíziós sorozat mellett Chloe Sullivan a saját internetes spin-off sorozatának főszereplőjeként is megjelent, mely a Smallville: Chloe Chronicles címet viselte. A sorozatban, mely eredetileg kizárólag az AOL felhasználói számára volt elérhető, ismét Allison Mack alakította Chloét, a középiskolás riporterlányt. A Chloe Chronicles első évadát 2003. április 29. és május 20. között sugározták először. A websorozatot később a brit Channel 4 is műsorára tűzte. A Chloe Chronicles sorozatát Mark Warshaw alkotta meg, forgatókönyvírója Brice Tidwell volt. Allison Mac szintén jelentős befolyással bírt a sorozat elkészítésében, felülbírálhatta a forgatókönyvet és változtatásokat kérhetett, ha úgy látta jónak. Warshaw és a televíziós sorozat megalkotói, Gough és Millar rendszeresen egyeztették a történeteket, hogy Warshaw minél hatékonyabban tudja kiterjeszteni a Smallivelle-ben látott történeteket a websorozatban.Paul Simpson, (Season 2 Companion) 154–155. (angol nyelven)
Az első történet a Smallville első évadának Remegés (Jitters) című epizódjához kapcsolódott, melyben Chloe a Smalleville-i LuthorCorp üzem „3-as Szintje” körüli szóbeszédnek jár utána. Az üzem egyik elhunyt dolgozójának, Earl Jenkins-nek a halála után nyomoz, mely elvezeti őt a Nu-Corp nevű vállalathoz. Dr. Arthur Walsh, a Nu-Corp egyik alkalmazottja elmondja Chloénak, hogy ő tudja, hogy Jenkins mivel foglalkozott és mi történt vele az üzemben. Mielőtt azonban Chloe minden információt megkaphatna, Walsh nyomtalanul eltűnik.
A második történetben Bix, egy egykori tengerészgyalogos és a LuthorCorp „Megsemmisítő Osztagának” egykori tagja felveszi a kapcsolatot Chloéval, mondván, információi vannak Walsh eltűnésével kapcsolatban. Walsh videóanyagokat kezd küldeni Chloénak, amiből a lány rájön, hogy Walsh együtt dolgozott Donovan Jamesonnal, a Nu-Corp vezetőjével és dr. Stephen Hamiltonnal a meteorköveken végzett kísérletekben. Chloe és Pete Ross (III. Sam Jones), aki operatőrként csatlakozik a lányhoz, kiderítik hogy Jameson a meteorkövek által megfertőzött embereken kísérletezett, hogy elvegye a képességeiket. Jameson-nak ugyanazok a tünetei, mint Earl Jenkins és megpróbálja megölni Chloét és Pete-et, hogy titkokban tudja tartani a kísérleteket, de a remegés irányíthatatlanul eluralkodik rajta és így saját magával végez a laboratóriumában. Miközben Chloe és Pete elhagyják a labort, találkoznak Lionel Luthorral, amiről Chloe rájön, hogy Lionel támogatta Jameson kutatásait.
A harmadik történetben, mely a Vengeance Chronicles címet viselte, Chloe és a Smallville ötödik évadának Bosszú (Vengeance) című epizódjában feltűnő Andrea Rojas (Denise Quiñones), „A Bosszú Angyala” közösen próbálják megfékezni Lex Luthort. Andrea elmondja Chloénak, hogy Lex apja „3-as Szintjét” a saját „33.1-es” kutatólaboratóriumává alakította. Andrea, és a meteorkövek által megfertőzött Yang és Molly Griggs Chloe segítségét kérik abban, hogy nyilvánosságra tudják hozni a LuthorCorp meteorkőkísérleteit.
Irodalom Fiatal felnőtteknek szóló regények