Sabine Katharina Lisicki (Troisdorf, 1989. szeptember 22. –) német hivatásos teniszezőnő, olimpikon.
2006-ban kezdte profi pályafutását. Egyéniben négy WTA- (2009 Charleston, 2011 Birmingham, 2011 Dallas, 2014 Hongkong) és három ITF-tornát (2007 Jersey, 2007 Toronto, 2023 Calgary) nyert meg, párosban négy WTA-tornagyőzelme van (2011 és 2012 Stuttgart, 2014 Miami, 2015 Brisbane). A Grand Slam-tornákon legjobb eredményét egyéniben a 2013-as wimbledoni teniszbajnokságon, párosban a 2011-es wimbledoni teniszbajnokságon érte el, amelyeken döntőt játszott.
Legjobb egyéni világranglista-helyezése a tizenkettedik, ezt 2012 májusában érte el, párosban a 35. hely, amelyre 2012. április 9-én került. 2010-ben bokasérüléssel bajlódott, így kiesett a legjobb százból, de 2011-ben visszatért, és megjavította korábbi legjobb helyezését.
2008-tól Németország Fed-kupa-válogatottjának tagja. A 2012-es londoni olimpián egyéniben, párosban és vegyes párosban is indult, az utóbbiban bronzmérkőzést játszott.
A 2020–2022 közötti időszak jelentős részét folyamatos sérülések miatt kihagyni kényszerült. 2023 novemberében, kilenc év után nyert ismét tornát, amikor első lett egy ITF W60-as tornán.
Pályafutása Sabine Lisicki Nick Bollettieri floridai teniszakadémiáján teniszezik, lakhelyén, az Amerikai Egyesült Államokban. A 2007-es esztendő Lisicki számára igen sikeres volt, miután a világranglista 497. helyéről a világranglista 237. helyére kapaszkodott fel év végéig. Ebben az évben szerezte meg két ITF-tornagyőzelmét Jerseyben és Torontóban. (A 2007-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)
2008 2008-ban vett először részt Grand Slam-tornán, rögtön év elején az Australian Openen, ahol a selejtezőből feljutva az első körben a 16. kiemelt orosz Gyinara Szafinát verte meg három szettben 7–6(4), 4–6, 6–2-re. A második fordulóban az ukrán Marija Koritcevát győzte le 6–1, 7–5-re. A harmadik körben a dán Caroline Wozniacki állította meg Lisickit (a mérkőzés végeredménye 4–6, 6–4, 6–3 lett).
A következő nagy sikerét a Miamiban megrendezett Sony Ericsson Openen érte el, ahol a harmadik körben az 5. kiemelt Anna Csakvetadzét verte meg 7–5, 6–1-re, de a következő körben kikapott az akkori világranglista 11. Jelena Gyementyjevától sima két szettben.
Második Grand Slam-tornáján, a Párizsban megrendezett Roland Garroson korántsem ért el olyan sikereket, mint év elején Melbourne-ben, ugyanis bár az első kört sikeresen megvívta az orosz Jelena Vesznyina ellen, de a második fordulóban Szávay Ágnes megállította őt.
Wimbledonban sem ért el jó eredményt, az első körben búcsúzott, ellenfele a francia Marion Bartoli volt. A US Openen sem volt sok sikerélménye, a második körben az ukrán Aljona Bondarenko győzte le 6–4, 1–6, 6–4-re.
Októberben Lisicki Taskentben bekerült élete első WTA-döntőjébe, de a román Sorana Cîrsteával szemben elbukott a döntő szett tie-breakjében. (A 2008-as eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)
2009 Lisicki az Australian Openen kezdte az évet, ahol a második körig jutott. Az első fordulóban búcsúztatta a 30. kiemelt Aleksandra Wozniakot, de a második körben alulmaradt a hazai pályán játszó Samantha Stosurral szemben. Februárban a német válogatott színeiben részt vett Fed-kupa első fordulójában. A svájciak elleni párharc során 6–0, 6–4-re megverte Bacsinszky Tímeát, de kikapott Patty Schnydertől 6–7(4), 7–5, 6–1-re.
Memphisben a Cellular South Cupon Lisicki az elődöntőig menetelt, és olyan játékosokat vert meg, mint a 3. kiemelt cseh Lucie Šafářová vagy a francia Stéphanie Foretz Gacon, de a későbbi győztes Viktorija Azaranka 6–4, 3–6, 7–6(1)-ra legyőzte. A következő két hónap kevés sikerélményt nyújtott Lisicki számára, ugyanis a BNP Paribas Openen, Indian Wellsben az első körben búcsúzott (Jelena Vesznyina verte meg), míg Miamiban a Sony Ericsson Openen a második körben esett ki, a 26. kiemelt cseh Iveta Benešová búcsúztatta.
A salakszezon nem indult jól számára, első versenyén a MPS Group Championshipsen a második körben búcsúzott. Az ezt követő charlestoni Family Circle Cupon megszerezte első WTA-tornagyőzelmét. A torna folyamán olyan játékosokat vert meg, mint a 2. kiemelt amerikai Venus Williams (a harmadik körben 6–4, 7–6(5)-ra), és a 6. kiemelt francia Marion Bartolit (az elődöntőben 6-3, 6-1-re). Végül a döntőben az 5. kiemelt dán Caroline Wozniackit győzte le 6–2, 6–4-re, így az első tornáját Lisicki szettveszteség nélkül nyerte meg.
Ezután hazai pályán részt vett a Porsche Tennis Grand Prix nevezetű tornán Stuttgartban, ahol a második körben a 3. kiemelt Jelena Janković 7–5, 5–7, 6–3-ra legyőzte őt. Innen Lisicki az Estoril Openre vette az irányt. A negyeddöntőben honfitársával, Anna-Lena Grönefeld ellen játszott, de az első szett 6–2-es elvesztése után Lisickinek fel kellett adnia a meccset, vállsérülése miatt.
Az év második Grand Slam-tornáján, a Roland Garroson így nem is tudott nagy eredményeket elérni. Az első fordulóban 6–2, 1–6, 6–1-re kikapott Lucie Šafářovától. A Wimbledont felvezető füves tornán, az eastbourne-i AEGON Internationalon sem volt sikeres, ugyanis egyesben és párosban is (Ana Ivanović oldalán) az első körben búcsúzott a tornától.
Ekkor még senki sem gondolta, hogy Wimbledonban ő lesz a női mezőny meglepetés-játékosa. Az első körben a világranglista 30. helyén álló orosz Anna Csakvetadzét verte 4–6, 7–6(4), 6–2-re, majd a 2. körben az osztrák Patricia Mayrt múlta felül (6–2, 6–4). A harmadik fordulóban a 2009-es Roland Garros bajnoknőjét, az orosz Szvetlana Kuznyecovát győzte le sima két szettben, a negyedik körben pedig a dán Caroline Wozniacki ellen nyert 6–4, 6–4-es arányban. A negyeddöntőben azonban a világelső orosz Gyinara Szafinát kapta ellenfeléül, és ő nagy falatnak bizonyult a német lány számára, mert három szettben az orosz játékos lépett tovább (6–7(5), 6–4, 6–1).
A US Openen a 23. helyen kiemelt Lisicki két kört ment. Az első fordulóban a francia Aravane Rezaït verte meg 7–6(4), 6–7(4) 6–1-re, majd a második fordulóban kikapott az ekkor még orosz színekben versenyző Anasztaszija Rogyionovától. Rogyionova mérkőzéslabdájánál Lisicki egy hosszú labdamenet közben elcsúszott, és a bal bokája megsérült. A pályát tolószékben kellett elhagynia, de szerencsére a sérülés nem volt komoly.
Szeptember végén már visszatért a sérüléséből, és a tokiói Toray Pan Pacific Openen vett részt, ahol a második körben Jelena Janković, a későbbi döntős verte meg három szettben. Októberben a BGL Luxembourg Openen Lisicki bejutott döntőbe, de a végső győzelmet nem sikerült megszereznie, ugyanis 6–2, 7–5-re kikapott a magyar származású svájci Bacsinszky Tímeától. A döntőig vezető úton Lisicki olyan játékosokat vert meg, mint Iveta Benešová, Polona Hercog, Patty Schnyder és Sahar Peér. (A 2009-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)
2010 A 2010-es Australian Openen ő volt a 21. kiemelt. Az első kört sikeresen vette a horvát Petra Martić ellen, de a második fordulóban Alberta Brianti legyőzte őt három szettben. Bangkokban a PTT Pattaya Openen Lisicki második kiemeltként a második fordulóban szenvedett 6–3, 3–6, 7–5-ös vereséget a hazai pályán játszó Tamarine Tanasugarn ellen. Ezután Dubajban folytatta az évet a Dubai Duty Free Tennis Championshipsen, de itt is a második körben búcsúzott, mert alulmaradt Venus Williamsszel szemben.
A következő két tornáján, az BNP Paribas Openen és a Sony Ericsson Openen a második fordulóban feladta a mérkőzéseit bokasérülésre hivatkozva. A sérülése miatt visszalépett a charlestoni tornától, majd a Roland Garroson és Wimbledonban sem lépett pályára.
A US Openen már elindult, de a második körben a 7. kiemelt Vera Zvonarjova legyőzte őt. Ekkor Lisicki a világranglistán a 94. helyet foglalta el. A US Open után elvérzett a BGL BNP Paribas Luxembourg Open selejtezőiben, így év végére Lisicki a 179. helyre csúszott vissza. (A 2010-es eredmények megtekinthetők az év kiválasztásával.)
2011 A 2011-es évet Lisicki Aucklandben kezdte, az ASB Classicon. A második körben kapott ki a belga Yanina Wickmayertől. Mivel kiesett a top 100-ból, így az Australian Openen selejtezőt kellett játszania, ám a selejtező második fordulójában kikapott az orosz Veszna Manaszijevától 7–6(5), 6–4-re.
Indian Wellsben is a selejtezőben esett ki, ott a román Sorana Cîrstea állította meg őt. Ezután a Sony Ericsson Openen a harmadik körig jutott el, végül az orosz Marija Sarapova búcsúztatta. A tornán Lisicki Czink Melindát és az orosz Nagyja Petrovát győzte le.
A Family Circle Cupon a harmadik körben búcsúztatta őt Szánija Mirza két szoros szettben. A torna második fordulójában Lisicki megverte a világranglista 12. Marion Bartolit. A Stuttgartban megrendezésre kerülő Porsche Tennis Grand Prixn Lisickit a negyeddöntőben búcsúztatta honfitársa, a későbbi győztes Julia Görges.
A Roland Garroson ismét selejtezőket kellett játszania, de ezúttal feljutott a főtáblára. Sorsolása viszont nem volt könnyűnek nevezhető. Az első fordulóban az üzbég Akgul Amanmuradovát győzte le 6–0, 6–4-re, majd a következő körben Vera Zvonarjovát kapta. Az első szettet Lisicki nyerte 6-4-re, majd Zvonarjova a második szettben 7–5-tel egyenlített. Lisickinek a harmadik játszámában 5–2-nél meccslabdája volt, de miután elvesztette az adogatását, a mérkőzés is elúszott számára. Ezután zokogva a salakra feküdt, és hordágyon hagyta el a pályát.
Júniusban az AEGON Classicon Lisicki megszerezte karrierje második WTA-tornagyőzelmé. A döntőig vezető úton megverte a japán Krumm Date Kimikót, Kirsten Flipkenst, Tamira Paszeket, Magdaléna Rybárikovát, Peng Suajt, majd a döntőben Daniela Hantuchovát győzte le 6–3, 6–2-es arányban.
Lisicki Wimbledonban alanyi jogon nem került volna fel a főtáblára, de szabadkártyát kapott a rendezőktől. Az első fordulóban Anastasija Sevastovát verte meg 6–1, 6–1-re, a második körben egy óriási meccsen pedig legyőzte Li Nát, az idei Roland Garros bajnokát 3–6, 6–4, 8–6-ra. Ezután Doi Miszakit verte meg a harmadik körben, a negyedikben pedig Petra Cetkovskát búcsúztatta 7–6(3), 6–1-gyel. A negyeddöntőben Marion Bartoli ellen játszott egy kemény, háromjátszmás meccset, amelyet végül a döntő szettben 6–1-re tudott megnyerni. Lisicki így először jutott be egy Grand Slam-torna elődöntőjébe, ahol azonban Marija Jurjevna Sarapovától 6–4, 6–3-as arányban kikapott, miután az első szettben 3–0-ra is vezetett. Lisicki volt 12 év után az első német teniszező (Steffi Graf után), aki egy Grand Slam-tornán elődöntőbe tudott jutni, és ő volt a második olyan játékos, aki szabadkártyásként elődöntőbe tudott kerülni Wimbledonban. Lisicki a páros versenyen ennél is sikeresebb volt, Samantha Stosurral a döntőben kaptak ki a Květa Peschke–Katarina Srebotnik-duótól 6–3, 6–1-re.
A Bank of the West Classicon nem volt kiemelve, így az első fordulóban is játszania kellett. Simona Halepet legyőzte 6–1, 6–2-re, a második fordulóban párostársát, Samantha Stosurt verte meg, aki a torna 4. kiemeltje volt. A negyeddöntőben ismét egy kiemelt, Agnieszka Radwańska volt az ellenfele. Lisicki a meccset 7–6(4), 2–6, 6–2-es arányban nyerte, így bekerült az elődöntőbe. Az elődöntőben Serena Williamstől kapott ki két játszmában.
Carlsbadban 12. kiemeltként az első meccsén legyőzte a selejtezős Arn Grétát 6–0, 6–2-re, Krumm Date Kimikót a második körben, Coco Vandeweghe-t a harmadik körben, végül kikapott a későbbi döntős Vera Zvonarjovától 6–3, 3–6, 6–4-re. Cincinnatiban az első körben búcsúzott, Sahar Peér 6–4, 7–6(4)-re verte meg Lisickit. Lisicki a második szettet úgy bukta el, hogy Peer 5–0-ra is vezetett, meccslabdái is voltak, onnan visszajött, de végül a tie-breaket elvesztette.