Ecsedi és tápiósápi Sőtér Ágoston (Halászi, 1837. szeptember 7. – Magyaróvár, 1905. január 2.) ügyvéd, földbirtokos, régész, a Ferenc József-rend lovagja, Moson vármegye köztörvényhatósági és közigazgatási bizottságának tagja, a Mosonvármegyei Történelmi és Régészeti Egylet alapítója és első elnöke.

Élete Mint régiséggyűjtő, számos ásatást végzett, és ezekből a leletekből alapította meg Moson vármegye múzeumának régészeti gyűjteményét. Anyaga az 1885. évi országos kiállításon nagy figyelmet keltett a régészek körében, akik közül többen is Magyaróvárra utaztak, hogy a helyszínen tekintsék meg az értékes tárgyakat. Sőtér nemcsak kiásta, hanem tudományosan föl is dolgozta a régészeti emlékeket. Különösen jelentősek az avar kori temetők ásatásairól közölt beszámolói (Dunacsún, Nemesvölgy). Több könyvben és folyóiratban jelentek meg tanulmányai. 1882-ben hat társával együtt hozta létre a Moson megyei Történelmi és Régészeti Egyletet, amelynek több mint két évtizeden át elnöke volt. Ennek az egyletnek a gyűjteményei képezték a későbbi megyei, majd mosonmagyaróvári múzeum alapját. 1891-ben elsőként ásatott Oroszváron.

Művei 1886 A mosony-megyei történelmi és régészeti egylet 1885. évi elnöki jelentése 1895 Ásatások a csunyi sírmezőn. Archaeologiai Értesítő 1897 Indítvány Magyarország és Ausztria közötti határok megállapítása tárgyában 1897 A Szigetköz 1898 A mosonmegyei történeti egylet Emlékkönyve 1882-1898. A honfoglalás ezredéves ünnepélyének emlékére 1899 A bruck-ujfalusi ásatásról. Archaeologiai Értesítő Emlékirata… a Mosonymegye és Alsó-Ausztria közötti országos határok helyreállítása tárgyában Az Archaeologiai Értesítőben (1885–1886, 1888, 1891–1892, 1898) és a Mosonmegyei Lapokban közölt cikkeket

Források

Magyar Életrajzi Index

Vasárnapi Ujság 1905/2. Petrik, Magyar Könyvészet, 1886-1900

Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Mosonmagyaróváriak Kategória:1837-ben született személyek Kategória:1905-ben elhunyt személyek