Tjalling Charles Koopmans (1910. augusztus 28. – 1985. február 26.) holland matematikus, fizikus, közgazdász, 1975-ben Leonyid Kantoroviccsal közösen közgazdasági Nobel-emlékdíjjal kitüntetett tudós.

Élete

Koopmans 's-Gravelandban született Hollandiában. Egyetemi tanulmányait az Utrechti Egyetemen kezdte meg 17 éves korában. Eleinte matematikára szakosodott, majd három évvel később, 1930-ban elméleti fizikára váltott. 1933-ban találkozott Jan Tinbergennel, az 1969-es Nobel-emlékdíjassal, és Amszterdamba költözött, hogy matematikai közgazdaságtant tanuljon nála. Emellett Koopmans még az ökonometria és a statisztika tudományával is foglalkozott.

Koopmans 1940-ben vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba. Itt Washingtonban egy kormányszervnél dolgozott, ahol a szállítás gazdaságosságáról publikált, külön figyelmet szentelve az optimális útvonaltervezésnek. Később Chicagóba települt át, ahol a helyi egyetem kutatócsoportjához csatlakozott. 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. Koopmans a Yale Egyetemen folytatta munkáját 1955-től, írásai leginkább az optimális növekedés közgazdaságtanával és a tevékenységelemzéssel foglalkoztak.

Munkássága

Koopmans a Hartree-Fock elmélet terén végzett korai munkái kapcsolódnak a Koopmans-elvhez, amely közismert a kvantumkémiában. Koopmans a közgazdasági Nobel-emlékdíjat (Leonyid Kantoroviccsal megosztva) az erőforrások allokációjának, különös tekintettel azok hatékony felhasználásának területén végzett kutatásaiért kapta. A bizottság kiemelte a tevékenységelemzés és a termelés inputjai és outputjai közötti összefüggések, illetve azok a gazdasági hatékonysággal és az árakkal való kapcsolatának a tanulmányozását.

Válogatott művei

Über die Zuordnung von Wellenfunktionen und Eigenwerten zu den einzelnen Elektronen eines Atoms (1934). Physica I. évf. 2 szám, 104-113. o. Exchange Ratios between Cargoes on Various Routes (Non-Refrigerated Dry Cargoes) (1942). Memorandum for the Combined Shipping Adjustment Board, Washington, D. C. Analysis of production as an efficient combination of activities (1951) Activity Analysis of Production and Allocation (1951) Cowles Commission Monograph, New York

Jegyzetek

Források

Bekker Zsuzsa (szerk.) (2005): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004, KJK-Kerszöv, Angol nyelvű önéletrajza a Nobel-bizottság honlapján Zalai Ernő (2008): Műszaki és gazdasági hatékonyság Koopmans termeléselméletében. Közgazdasági Szemle LV. évf. 1. szám, 3-24. o.

Kategória:1910-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Holland fizikusok Kategória:Holland matematikusok Kategória:Közgazdászok Kategória:Közgazdasági Nobel-díjasok Kategória:Holland-amerikaiak Kategória:Az Utrechti Egyetem hallgatói