Az 1995–1996-os UEFA-bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgókupa, mely jelenlegi nevén 4., jogelődjeivel együttvéve 41. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a római Olimpiai Stadion adott otthont. A győztes a Juventus lett, története során 2. alkalommal, a döntőben a címvédő Ajaxot győzték le tizenegyesekkel.

Ez volt az első szezon, melyen már egy győzelem 3 pontot ért, a korábbi 2 ponttal szemben.

Selejtezők

A selejtezőben 16 csapat vett részt. A párosítások győztesei a csoportkörbe jutottak. Az első mérkőzéseket 1995. augusztus 9-én, a visszavágókat augusztus 23-án játszották.

Csoportkör

A csoportkörben 16 csapat vett részt. A csoportokban a csapatok körmérkőzéses, oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyén záró csapat az egyenes kieséses szakaszba jutott, a harmadik és negyedik helyezettek kiestek.

A mérkőzéseket 1995. szeptember 13. és december 6. között játszották le. A csoport

B csoport

C csoport

D csoport

Egyenes kieséses szakasz

Az egyenes kieséses szakaszban az a nyolc csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek.

Negyeddöntők Az első mérkőzéseket 1996. március 6-án, a visszavágókat március 20-án játszották.

Elődöntők Az első mérkőzéseket 1996. április 3-án, a visszavágókat április 17-én játszották.

Döntő

Az 1995–1996-os UEFA-bajnokok ligája győzteseJuventus2. cím

Megjegyzések

Források