Az Avar Kaganátus a mongóliai eredetű avarok európai birodalma volt a 6. század utolsó harmadától a 9. század elejéig.
A századok során fokozatosan elszegényedő és belháborúkkal sújtott avarságot a 8. század végén Nagy Károly frank birodalmának serege leverte és hatalmas kincset zsákmányolva tért haza. A frank hódítások nyomán a Kárpát-medence közel három évszázados politikai egysége megszűnt, a 830-as évek után írásos források már nem tudósítanak erről a területről, az itt élő népekről. Az azonban feltételezhető, hogy az avarok maradéka megélte a magyar honfoglalást.Egy eltűnt nép nyomában A kecskeméti kiállítás tájékoztató feliratai
Az avarok birodalmának története bélyegkép|jobbra|263px|Európa térképe az 569. évben Korai avar kor bélyegkép|jobbra|120px|A középső avar korból származó leletegyüttes – Ozora (Tótipuszta) – Klösz György fényképén Az I. Iusztinianosz, bizánci császár uralkodásának idejében tomboló pestisjárvány (Iusztinianoszi pestisjárvány), valamint az ismétlődő nagyobb földrengések (542; 557) a Bizánci Birodalmat nagyon meggyengítették, úgy gazdasági, mint katonai téren. E körülmény több, keletről érkező népmozgás sikerét segíthette.
Az avarok az 555. évben jelentek meg Európában, a Türk Birodalom fennhatósága elől menekülve, amikor – feltételezések szerint – átkeltek a Volgán. Az 558–559. év fordulóján követet küldtek az idősödő bizánci császárhoz, Iusztinianoszhoz. Bizánc és az avarok között a következő megegyezés született: Az avarok harcolnak a lázongó gentes (nemzetek) ellen, cserébe pedig évi járadékot kapnak, és egyéb juttatásokat.
Az elkövetkező húsz évben az avarok, Baján kagán uralkodása idején, a megállapodás szerint hadjáratokat folytattak a szláv antok, a germán gepidák és a bolgár utrigurok ellen, miközben Bizánccal kapcsolatban „inkább a tárgyalás, mint a háborúskodás” álláspontjára helyezkedtek.
Bizánc az avaroknak egészen a 626. évi sikertelen avar hadjáratig évpénzt fizetett, melynek összege solidusra rúgott. A bizánciak az avarok segítségével tudták féken tartani nevezett népeket, az avarok pedig, fontosságuk tudatában, egyre több pénzt követeltek, mondván, sokba kerül Bizánc ellenségeinek lecsendesítése. Az avarok elviselhetetlen mértékű követelései végül kenyértöréshez vezettek a 620-as években.
A longobárdok, az avarok szövetségeseként, az 567. évben erőt vettek a gepidákon a Tiszánál. Syrmiumot (Szávaszentdemeter) a gepidák feladták Bizáncnak, így a város az avar támadás után is a rómaiak birtokában maradt. Az avarok ez évben letelepedtek az Erdélyi-medence és a Tiszántúl folyóinak lapályán. A következő év tavaszán, húsvét ünnepét követően, a longobárdok által kiürített Dunántúlt, az egykori Pannonia tartomány területét is birtokba vették. A longobárdok, javaik nagy részét hátrahagyva, a később róluk elnevezett Lombardiába menekültek az avaroktól való félelmükben. Az avarok nagyura ez időben az isteni eredetűnek tartott, korlátlan hatalmú Baján kagán volt, akit a trónon közvetlen leszármazottai követtek.
Az Avar Birodalom megalakítását az 568. évtől számíthatjuk, amikor az avarok a Kárpát-medence kizárólagos uraiként ide helyezték központjukat, s a Kárpát-medencében letelepedett germánok (pl. gepidák), szkíták (pl. a szarmatának is nevezett ászik), szlávok és bolgár török csoportok urai lettek.
A kagán székhelyeként emlegetett avar körgyűrű, a kilenc sánccal körülvett táborhely valószínűleg mese. Az avar vezető réteg a Duna-Tisza közén élt. A kárpát-medencei avar szállásterület egyéb régióiban (Tiszavidék, Dunántúl) változatos genetikai eredetű csoportok éltek. A leletek arra utalnak, hogy a bevándorló avar elit egy biológiai és kulturális szempontból is heterogén helyi (gyakran germán) elit segítségével irányította a sokszínű lakosságot. A genetikai mintázat és a kulturális megjelenés, a sírmellékletek változatosak. A kölkedi nagy avar kori temetőben egy olyan fegyveres férfi maradványait is megtalálták, aki a Kaukázus felé vezető genetikai nyomokkal bírt.
Az avarok a Kárpát-medencébe mint nagyállat-tartók, pásztorkodó nép költöztek be, itt azonban egy évszázad alatt teljesen megváltozott életmódjuk, és gazdálkodásukban a földművelésé lett a vezető szerep.
Az egész Kárpát-medence az övék volt. Hadjárataikat főleg dél felé vezették.
Az 579. esztendőben Syrmiumot ostromolták, s az 582. évben el is foglalták. Sikereik után folytatták Bizánc elleni hadjárataikat szláv szövetségeseikkel karöltve. Az 584–586. évben bevették Singidunum (Belgrád) városát, megszállták Kis-Szkítia (Dobrudzsa) egy részét és Moesia tartományt. Az 586. évben már Thesszaloniké is az övék volt, és nem sokkal később a szlávok elözönlötték a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részét. A perzsa frontról visszatérő kelet-római csapatok azonban hamarosan véget vetettek az avarok észak-balkáni uralmának, és a 600–601. évben a Temesközben is sikerrel hadakoztak ellenük.
A 7. század eleje is igen mozgalmas időszak volt a Kárpát-medence történetében. A 612. évben az avarok és horvát szövetségeseik Dalmáciában pusztítottak. A vendek, Szamo vezetésével, önálló birodalmat hoztak létre (623–624.). Nagyjából ez időben horvátok és szerbek költöztek mai hazájuk területére. Szamo halála után a vendek országának jó része újra az avarokra szállt.
A 626–629. évi sikertelen balkáni hadjárat, Konstantinápoly eredménytelen ostroma, illetve a kelet-európai pusztán 630 táján végbement változások fordulópontot jelentettek az avarok életében. Elmaradtak a bizánciak évi járadékai, s a bajokat forrongások tetézték. A türkök hatalma megrendült, hűbéres népeik közül többen az önállóság útjára léptek. A kazárok és a bolgárok is birodalmat szerveztek. Az avaroknak alárendelt bolgárok is (e helyen valószínűleg Kárpát-medencében élő bolgár népességről van szó) szabadulni próbáltak, a harcokban azonban alulmaradtak. Kelet-Európában az utrigurok fejedelme, Kuvrat, elszakította a kutrigurokat az avaroktól, egyesítette a bolgárokat, s megalapította Régi Nagy Bulgáriát. A Balkánon élő szlávok is önálló útra léptek. Az Avar Kaganátus, nehezen bár, de úrrá lett a nehézségeken.
Ekkoriban hatalomváltásra kerülhetett sor. Ezt a rákóczifalvi avar temető is jól mutatja, ahol az addigi vezető nagycsaládok temetkezései egy kivételével megszakadtak és új avar családok léptek a helyükre. A kagánok jelvénye, az onogur-bolgárok méltóságaihoz hasonlóan, az arany álcsatos öv lett. A kagáni székhely ezután valószínűleg mindvégig a Duna–Tisza közén volt. Az egyetlen, gazdagsága miatt kagáninak tartott halomsírt Kunszentmiklós mellett (Kunbábony) tárták fel.
A késő avar kor bélyegkép|balra|120px|A szarvasi, késő avar kori, hasáb alakú csont tűtartó négy oldalán összesen 59 jelből álló rovásfelirat látható. Ezen írás lényegében megegyezik az 1799. évben talált nagyszentmiklósi kincs edényeire vésett rovásírással bélyegkép|jobbra|250px|A nagyszentmiklósi kincs egyik korsója bélyegkép|jobbra|250px|Bolgár és szláv népek vándorlása a 6–7. században A Bizáncban nevelkedett, patriciusi rangra emelt Kuvrat fejedelem – Hérakleiosz császár barátja – a hatszázharmincas években, a türkök hatalmának lehanyatlása nyomán alapította meg önálló onogur birodalmát. (Lásd még: Onogur-bolgárok, Régi Nagy Bulgária.) Amikor a 660. év táján meghalt, intése ellenére öt fia felosztotta a birodalmat, és óriási kincstárának ama részét, melyet nem helyeztek atyjuk sírjába útravalóként.
Néhány évvel Kuvrat halála után a kazárok leigázták a bolgárokat, s a bolgár fejedelem örökösei – a legidősebb fiú, Batbaján kivételével – elköltöztek a kelet-európai pusztáról. Aszparukh onogur-bolgárjai a már erősen szlávosodó Bulgária magterületét ragadták el Bizánctól a 680–681. évben.
Valamivel később a Balkánon új államot teremtő, onoguroknak is nevezett bolgárok – Aszparuh bolgárjai – beékelődtek Bizánc és az avarok birodalma közé. Ezt követően véget értek az avarok Bizánc elleni hadjáratai. Nagyjából ugyanekkor – 677 áprilisában – új népesség jelent meg a Kárpát-medencében, melyet onoguroknak (uniguri, ungri) neveznek forrásaink. Őket általában Régi Nagy Bulgária népeinek egyik kötelékével azonosítják, de néhányan, a László Gyula által kidolgozott kettős honfoglalás elmélet alapján, a magyarok első bevándorló csoportját látják bennük. Makkay János szerint: „Akik Kuvrat-fia-Kuber vezetésével a Kárpát-medencei területekre leszűkült Aváriába kerültek, azoknak a türk-török nyelvű főemberei-nemesei csatlakoztak a korai avar várkony uralkodó osztályhoz. A velük jött ősmagyar nyelvű közemberek pedig a szolganépek számát növelték.” A Szerémségben letelepedett bolgárok 685. körül fellázadtak avar uraik ellen, menekülniük kellett, s egy balkáni kitérő után végül a dunai bolgárok országába nyertek bebocsátást.
Ide tartozik még ama hír is, miszerint a 732. évben a Közép-Ázsiában visszamaradt avarok küldöttsége részt vett Kültegin, a Második Türk Kaganátus hadurának temetésén. Népük nevét, több más felekezetével egyetemben, az elhunyt főember emlékoszlopára vésték.
A 8. századra az avarok harcias nemeseiből és köznépéből a jól kiépített gyepűk mögött békében élő, földművelő, lakosságának számában roppantul megszaporodott, erős hadsereget fegyverben tartó vagy kiállítani képes Avarország, Onoguria–Hungária lett. A nyugatiak az avarokat hunoknak és (vagy) avaroknak, alkalmanként ungarus-oknak (onoguroknak) címezték. A három név között időnként nem, vagy alig lehet különbséget tenni. Az avarok a hun szövetség kötelékébe, s azon belül az ogurok, onogurok ágazatába tartoztak (lásd alább: Az avarok mint onogurok).
Az avarokat, akik valamilyen okból az Óperencián (Enns határfolyó) túlra kerültek, ungárusoknak (onoguroknak) is nevezték. Az Ungarus vagy Hungarus mint személynév legelső ismert előfordulása nyugati forrásban, jelenlegi tudásunk szerint a 731. év. Nem dönthető el, hogy jelentése még az onogur volt-e, vagy már a magyar (hungarus). (A magyarok szintén a hun szövetség onogur ágazatához tartoztak.) Nem tudjuk tehát megmondani azt sem, hogy az így nevezett férfiú anyanyelve onogur (bolgár török), avagy ősmagyar volt-e. A Corveyi Widukind által (925–1004. körül) írott nyugati forrás szerint Avares quos modo Ungarios vocamus: Az avarok, akiket manapság ungárusoknak nevezünk. Itt már – Makkay szerint – valószínűleg a mai magyarság közvetlen elődeiről van szó. „Magyar” nevű nép létezéséről, mindazonáltal, a nyolcszázharmincas évek előtt nincsen tudomásunk. (Lásd még: Szabarok.)
A Kárpát-medence további sorsát részben a frankok hódításai határozták meg. Nevezettek terjeszkedési politikájának estek áldozatul az itáliai longobárd hercegségek is. A hódítók ellen lázadó germán urak az avaroknál kerestek menedéket a 776. évben. A 787. esztendőben a Frank Birodalom a bajor hercegséget is megtámadta. A bajor uralkodó, III. Tassilo meghódolt, felesége azonban ellenállást szervezett. A longobárdok és bajorok önállóságukat végül elvesztették, ráadásul a bajor–avar–longobárd szövetség létrehozása kiváló ürügyet biztosított I. Károly avarok elleni fellépéséhez.
A frankok az avarokkal első ízben az 562. évben Türingiában hadakoztak. Az Avar Kaganátus szállásterületei a 7. század végén nyugaton az Bécsi-medencéig terjedtek, s azon túl avarjaink gyepű kialakítására, illetve birtokaik gyarapítására, bővítésére törekedtek. A Frank Birodalom viszont kelet felé próbált terjeszkedni. A 770-es évektől határ menti összecsapásokra került sor frankok és avarok között. A 788. évben a frankok bekebelezték Bajorországot, az Ybbs völgyében legyőzték az avarokat, és visszaszorították őket a Bécsi-erdőig.