Erika Maya Eleniak (Glendale, Kalifornia, 1969. szeptember 29. –) amerikai színésznő, modell.

Leghíresebb szerepe Shauni McClain a Baywatch című sorozatban, de szerepelt az E. T., a földönkívüli és az Úszó erőd című filmekben is.

Élete és pályafutása 1969. szeptember 29-én született Glendale-ben. Édesapja ukrán, míg édesanyja észt-német származású volt, nagy családban nőtt fel.

Az 1970-es években modellkedni kezdett, televíziós reklámokban gyermekruhákat mutatott be. 1982-ben megkapta az első filmszerepét az E. T., a földönkívüli című fantasyfilmben. A középiskolában rászokott a kábítószerre és az alkoholra. Steve Ferguson felkarolta őt és segített neki leszokni káros szenvedélyeiről. Ferguson és Eleniak jegyben jártak, amíg ki nem derült, hogy a fiú apja és az ő anyja házasok, így mostohatestvérek. Ugyanebben az évben indult be filmes karrierje is.

1989 júliusában a Playboy magazinban jelent meg róla fénykép. Ebben az évben megkapta a Baywatch című sorozatban Shauni McClain szerepét. A sorozatban 1992-ig szerepelt, utána Pamela Anderson lépett a helyére. 1992-ben Steven Seagal partnere volt az Úszó erőd című akciófilmben, mely sikert aratott a mozikban. Beverly Hill-dili (1993) és Díszkíséret (1994) című vígjátékai viszont anyagi bukásnak bizonyultak. Innentől kezdve nagyrészt kis költségvetésű, közvetlenül DVD-re gyártott filmekben szerepelt, illetve néhány tévés produkcióban is feltűnt.

Magánélete A Baywatch forgatása alatt ismerkedett meg Billy Warlockkal, miatta hagyta ott a sorozatot, majd később Warlock féltékenységi rohamai miatt szakítottak.

Volt férjével, Roch Daigle fővilágosítóval a Hóvihar című film forgatásán ismerkedett meg. 2005-ben házasodtak össze. Ugyanabban az évben esett először teherbe, ám a magzat méhen kívül fogant meg, így meg kellett szakítani a terhességet. Végül 2006 januárjában megszületett első lánygyermekük. 2007-ben vált el férjétől.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1982 E. T., a földönkívüli E.T. the Extra-Terrestrial csinos kislány 1983 Imps* Brooke Shields 1988 A massza The Blob Vicki De Soto Oláh Orsolya 1992 Úszó erőd Under Siege Jordan Tate Biró Anikó 1993 Beverly Hill-dili The Beverly Hillbillies Elly May Clampett Hegyi Barbara 1994 Díszkíséret Chasers Toni Johnson Balázs Ági 1995 Tűzpiros Cadillac Girl in the Cadillac Amanda "Mandy" Baker Roatis Andrea Pirománc A Pyromaniac's Love Story Stephanie Potts Kiss Erika 1996 Mesék a kriptából: Vérbordély Bordello of Blood Katherine Verdoux Kisfalvi Krisztina 1997 Életem szerelme She's So Lovely Playmate 1998 Kényszerkezelés Captive Samantha Hoffman Pandora hadművelet (Hirtelen halál) The Pandora Project Wendy Lane Kisfalvi Krisztina Gajai Ágnes Charades Monica 1999 A férjfogó''' | Love Stinks| Gina (hangja)| |- | rowspan="2"| Harc a lopakodóért| rowspan="2"| Stealth Fighter| rowspan="2"| Erin Mitchell | Mics Ildikó |- | Vadász Bea |- | Utolsó utazás| Final Voyage| Gloria Franklin | Kisfalvi Krisztina |- | 2000 | A bunyós lány| The Opponent| Patty Sullivan

| rowspan="2"| 2001 | | Vegas, City of Dreams| Katherine Garrett

| Hóvihar| Snowbound| Barbara Cates | Kisfalvi Krisztina |- | rowspan="2"| 2002 | A halál pillanata| Second to Die| Sara Morgan Bratchett Scucello | Peller Anna |- | Földindulás| Shakedown| Julie Hayes | Kisfalvi Krisztina |- | rowspan="2"| 2003 | Hitszegők társasága| Betrayal| Emily Shaw | Balázs Ági |- | Mentőosztag| The Librarians| Sandi Clark | Hámori Eszter |- | rowspan="2"| 2004 | Manipulált emlékek| Brilliant| Ricky Smith

| Dracula 3000| Aurora Ash

| 2005 | Halálos felfedezés| Caught in the Headlights| Kate Parker

| 2010 | | Changing Hands| nő a parkban

| 2012 | | Meant to Be| Linda Dickson

| 2017 | | Boone: The Bounty Hunter| önmaga| |- | 2019 | | Cor Values| Veronica MacDougall

| 2024 | | Lolipop Gang| önmaga''

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1987 Silver Spoons Samantha 1 epizód Still the Beaver Lynn 1 epizód 1988 Broken Angel Jaime Coburn tévéfilm Second Chance Monica 1 epizód 1989 Charles in Charge Stephanie Curtis 3 epizód Baywatch – Pánik a malibui mólón Baywatch: Panic at Malibu Pier Shauni McClain 1989–1992 Baywatch Baywatch főszereplő (45 epizód) 1990 Daughter of the Streets Jennifer tévéfilm Bír-lak Full House Carrie Fowler 1 epizód 1997 Ed McBain's 87th Precinct: Heatwave Eileen Burke nyomozó tévéfilm 1998 Brooklyn South Christine Bannon rendőrtiszt 3 epizód Egy forró éjszaka One Hot Summer Night Kelly Moore Brooks 1999 Fantasy Island Sybil Hammond 2 epizód Utórengés: Földindulás New Yorkban Aftershock: Earthquake in New York Jillian Parnell minisorozat (2 epizód) 2002 Karácsonyi láz Christmas Rush Catherine "Cat" Morgan Különös őrangyal He Sees You When You're Sleeping Annie Campbell 2004 Halálos lecke Fatal Lessons: The Good Teacher Victoria Page tévéfilm 2005 Végzetes randevú Fatal Reunion Jessica Hartley Landers tévéfilm The Real Gilligan's Island Ginger főszereplő (4 epizód) 2006 Fagypont – Jégkorszak Miamiban Absolute Zero Bryn Celebrity Fit Club önmaga főszereplő (6 epizód) 2008 Germany's Next Topmodel 1 epizód 2010 CSI: Miami helyszínelők CSI: Miami Claire Peterson 1 epizód Született feleségek Desperate Housewives Barbara Fine 1 epizód (Egy megalázó ügy) 2012 Holiday Spin Roxy tévéfilm 2023 Meet the Richardsons önmaga 1 epizód

Jegyzetek

További információk

Hivatalos honlap

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Amerikai modellek Kategória:Észt származású amerikaiak Kategória:Német-amerikaiak Kategória:Ukrán származású amerikaiak Kategória:Kaliforniaiak